Hirdetés
A Fujifilm nemrég két új terméket leplezett le, melyek szorosan kapcsolódnak egymásról, ugyanis a második generációs Instax Mini Link fotónyomtatóról, illetve egy hozzá tervezett újfajta, Spray Art névre keresztelt fotópapírról van szó.
Az új nyomtató dizájnját tekintve nagyon hasonlít elődjéhez, ami már önmagában jól mutatja, hogy nem a kategóriát is alapjaiban megrengető vérfrissítésről van szó, ezt a gondolatot pedig az újítások listájának végigböngészése is megerősíti. A nyomtatóhoz tartozó okostelefonos appba szokás szerint érkezett néhány új keret, bekerült két új (egy élénk és egy természetes) színprofil is, amit ráhúzhatunk a nyomtatandó képekre, ami viszont egy fokkal érdekesebb újításnak tűnik, az az INSTAXAiR funkció.
Ennek használatához egy nagyobb LED került elhelyezésre a nyomtató egyik oldalán, amit képkészítés közben aktivál nekünk a rendszer, az eszköz mozgatásával pedig a fényfestés módszerét alkalmazva alkotásunk megjelenik a képen, ami természetesen a nyomtatott verzión is látszódik. A műveletről az app videót is készít nekünk, az eléréséhez szükséges QR-kódot pedig szintén viszont láthatjuk majd a nyomtatott fotón, ezzel még egyedibbé téve művünket.
Jóval hasznosabb újítás, hogy az új nyomtató kompatibilis a gyártó X-S10 tükör nélküli, cserélhető objektíves fényképezőgépével, így arról okostelefon használata nélkül, közvetlenül is nyomtathatunk Instax Mini formátumú fotókat.
Az újdonság a gyártó tervei szerint június 22-étől válik elérhetővé rózsaszín, fehér és sötétkék színben, 99,95 dolláros áron, mint a cikk elején említett, új típusú fotópapír 10 darabos kiszereléséért 15,75 dollárt kérnek majd el.