Hirdetés

A fénygyűjtő

Ezzel a címmel készült rövid riportfilm az indiai Dilish Parekh gyűjtővel, aki Guinness rekorder fényképezőgép gyűjteménnyel rendelkezik.

Dilish Parekh a fényképezőgépek gyűjtését még 1970-ben kezdte, amikor a nagyapjától megkapta az első darabot. Mivel akkoriban még messze nem volt internet, így a bolhapiacokon és egyéb helyekről kellett bővítenie a gyűjteményét, mely 1890 és 1960 között készült darabokból áll főként. Később az országban tett utazásai során sem hagyott fel a kereséssel, így bármerre is járt, új fényképezőgépekre vadászott mindig. Elmondása szerint sosem fizetett többet egy-egy darabért, mint 15 dollár. 2003-ban már több, mint 2600 darabos gyűjteménnyel rendelkezett, ami 4 évvel később már majd 4500 darabot számlált. A kollekciójában igazi ritkaságok is vannak, mint például egy Leica 250 Reporter, ami jelenleg nagyjából 80 000 dollárt ér önmagában, de emellett olyan érdekességek is vannak, mint kém- vagy épp órakamerák.

Ahogy Dilish Parekh fogalmazott: "Nevezz meg egy fényképezőgépet és nálam megtalálod. Egyébként sem lenne nagy dolog megdönteni a világrekordomat, de már most több mint 4500 fényképezőgépem van. Ha mostantól mindennap csak egyet is vennél, akkor is 12 évedbe kerülne utolérni. Bár akkora én már jóval előrébb fogok járni."

Hirdetés

Mobiltelefon vásárlási útmutató: kijelző, chipset, üzemidő szakértői szemmel

PR Ha tudatos döntést szeretnél hozni, érdemes erre a három kulcsterületre fókuszálni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Leica

Előzmények