Az ENSZ döntése értelmében ekkortól a korábbi Távközlési Nap helyett a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) kezdeményezésére az Információs Társadalom Világnapját ünneplik, annak emlékére, hogy 1865. május 17-én írták alá Párizsban húsz ország képviselői a Nemzetközi Távíró Egyesületet megalapító okmányt.
2006. május 17.
Azóta történt
-
1945. május 25.
Arthur C. Clarke lezárja hatoldalas kéziratát (The Space Station – Its Radio Applications), melyben a geoszinkron műholdak működésének alapvetését vázolta fel. Februárban már közzétett egy levelet erről a Wireless Worldben, ugyanott, ahol októberben majd korszakalkotó cikkét is megjelenteti (Exra-terrestial Relays), melynek alapján megkapta a „műholdas távközlés atyja” címet.
Előzmények
-
1878. január 1.
A dániai Lønborgban megszületett Agner Krarup Erlang matematikus, aki elméleti munkásságával meghatározó lett a távközlésben. Ő dolgozta ki az úgynevezett sorbanállási elmélet alapjait (tudományosabban: Erlang-eloszlás), amikor azonos időben keletkező telefonhívásokat vizsgált a koppenhágai telefonközpontban. Ez a modell inspirálta a sorbanállási problémák kezelését a távközlésben, a forgalomtervezésnél, a számítástechnikában, a kereskedelemben és a kórházaknál.
Hirdetés

OTP Bank IT Hackathon 2025
PR Formáld a jövőt, légy te a bankviág digitális reformere az idei OTP Bank IT Hackathonon! Jelentkezz 2-4 fős csapatoddal a versenyre és vigyétek haza ti a 750 000 Ft értékű fődíjat! Jelentkezési határidő: október 23. 23:59.
