Hirdetés
A Toshiba és a SanDisk gyakorlatilag egyszerre jelentette be a 15 nm-es gyártástechnológia elérhetőségét, amiket az érintettek természetesen az elérhető legfejlettebb megoldásnak tekintenek. A bejelentések közelségének oka, hogy a két cég a Flash Forward nevű vegyesvállalat berkein belül, gyakorlatilag közösen fejleszti a NAND-okat. A Toshiba a node-ot konkrétan 15 nm-esként jellemzi, míg a SanDisk már 1Z technológiának hívja, de az utóbbi cég szerint ez is 15 nm-es opció. Igazából ennek akkora jelentősége nincs, mivel egyetlen szám semmilyen formában nem határozza meg az adott gyártástechnológia képességeit, de mivel a nanométerek marketingeszközzé váltak, így ez egy egyszerű jellemzési formája az adott node-nak, még akkor is, ha semmi nem derül ki belőle, illetve jó eséllyel a 15 nm-es gyártástechnológián belül lényegében semmi sem 15 nm-es, de ez mára részletkérdés.
A Toshiba és a SanDisk is MLC, illetve TLC NAND flash memóriák gyártására fogja majd be az új node-okat. Leginkább az év második felében, de a Toshiba a 128 gigabites MLC NAND flash lapka tömeggyártását már a hónap végén megkezdi a Fab 5-ös gyárban. Utóbbi lapka az eddig készült legkisebb 128 gigabites NAND flashmemória, ráadásul az új gyártástechnológiával a másodpercenkénti 533 megabitet is elérheti az adatátviteli sebesség, ami az előző generációs, 19 nm-es node-on gyártót lapkákhoz képest 30%-os javulás.
A SanDisk a saját termékeinél természetesen alkalmazza az ABL architektúrát, a saját fejlesztésű menedzsment sémát, ami növeli az 1Z technológiára épülő lapkák teljesítményét és terhelhetőségét.