14 magos processzor és egy 2080 Ti került az új Corsair One-ba

A Corsair One Pro i200 kívül nem, belül viszont jelentős változásokon ment keresztül elődjéhez képest.

Újabb taggal bővült a Corsair 2017-ben útjára indított, One néven ismert számítógép-szériája, az új modell becses neve pedig One Pro i200 lett. Az új üdvöske továbbra is egy 14 liter kapacitású, szürke színű és természetesen RGB csíkokkal díszített házban kapott helyet (amit mi is alaposabban szemügyre vettünk a 3 évvel ezelőtti Computexen), a hardver azonban jóval erősebb lett annál, ami az elődben dolgozott.


[+]

A Corsair SF750 SFX PSU által táplált Mini-ITX méretű ASRock X299E-ITX/ac alaplapban egy 14 magos Intel Core i9-10940X lapul, megtámogatva 64 gigabájtnyi DDR4-2666 memóriával és egy NVIDIA GeForce RTX 2080 Ti grafikus kártyával, mindezek hűtését pedig két különálló körből álló vízhűtéses rendszer és a gép tetejére szerelt egyetlen ventilátor végzi. Az elődmodellhez képest további újdonság, hogy ezúttal már csak egyetlen NVMe SSD felel az adatok és a programok tárolásáért, ez azonban nem jelenti azt, hogy spórolni kell majd a hellyel, az adattároló 2 terabájtos kapacitása ugyanis egyáltalán nem mondható kevésnek. Igény esetén természetesen minden komponens cserélhető, így nincs akadálya annak, hogy nagyobb SSD-t, vagy a jelenleginél is erősebb processzort vagy videokártyát szereljünk a gépbe.

[+]

A vezeték nélküli kapcsolatok létesítésében az Intel Wireless-AC 8265 jelölésű, 802.11ac szabványú Wi-Fi modul lesz segítségünkre, míg a vezetékes kapcsolatokat preferálók két darab Gigabit Ethernet porton keresztül csatlakozhatnak a hálózatra. A portok között találunk még hat darab USB 3.0 Type-A és egy USB 3.1 Gen 2 Type-C-t, három DisplayPort 1.4 és egy HDMI 2.0 kimenetet, illetve a szokásos analóg audio csatlakozókat.


[+]

A Corsair One Pro i200 hamarosan megvásárolható lesz a gyártó webáruházából potom 4499 dollárért.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés