Hirdetés

Worms W.M.D bemutató (Xbox One)

Ismét itt vannak a világ leghalálosabb és egyben mégis legszerethetőbb kukac harcosai, lássuk mennyit fejlődtek a legutóbbi játék óta.

Hirdetés

Kukactörténelem

Bizonyára sokan vannak olyanok, akiknek nem kell bemutatnom a Worms szériát, amely több mint 21 éve létezik már. Ha valaki mégis kimaradt volna belőle, akkor elég annyit tudnia róla, hogy van egy játéktér, két csapat, a csapatokat kukacok alakítják, a cél pedig az ellenfél teljes megsemmisítése, vagy feladásra kényszerítése. Mindehhez kapunk egy 2D-s pályát, amelyen különböző akadályokban futhatunk. Az 1995-ben indult sorozat kezdetben még nem a rajzfilmes grafikával próbálkozott, de a 2. részben már a korábban megszokott látványvilággal jelentkezett.

A legelső epizód még kicsit másképp festett

Az évek során aztán érkezett a szériából több folytatás, mellékág, mobilos, Facebookos verzió, sőt rövid ideig a teljesen 3D-s kinézettel is próbálkozott a Team 17 több kevesebb sikerrel. A Worms World Party, valamint a Worms Armageddon viszont kifejezetten népszerű lett a rajongók között, ez az a két rész amivel a mai napig talán a legtöbben játszanak.

Kikacsintás a 3D felé; voltak akik szerették, de a nagy többségnek nem jött be

Amikor a fejlesztők bejelentették, hogy új résszel készülnek, már tudhattuk, hogy talán ismét egy élvezetes epizódot kapunk majd, ugyanis néhány kisebb-nagyobb újítástól eltekintve a szó legszorosabb értelmében vett klasszikus résszel lettünk gazdagabbak a Worms W.M.D-vel. Lássuk tehát, hogy mit is kapunk a pénzünkért, érdemes lesz-e újra beszállnunk a harcias, de valahol mégis aranyos kukacok végtelen csatáiba.

Visszatértek a legismertebb kukacharcosok, és elszántabbak mint valaha

Hé, vakegér!

A játékot indítva a menüben körülbelül azokat kapjuk amire számítani lehet. Az egyjátékos résznél a szokásos betanulási missziók a lehető legjobban (és szájbarágósan) próbálják megtanítani, hogy kell a különféle trükköket megcsinálni, vagy hogyan tudjuk használni a fegyver arzenálunkat. Emellett kapunk különböző challenge feladatokat, valamint egy kampány szériát, ahol rendes sztori bár nincs (nem is lenne sok értelme egy Worms játékban) de a gép ellen nem keveset gyakorolhatunk, mielőtt az online csatamezőt meglátogatnánk. Ezelőtt azonban lehetőségünk van arra, hogy az offline harcokat is kipróbáljuk, a Worms W.M.D ugyanis támogatja a helyi multiplayert, azaz egy gépen is játszhatunk barátaink ellen. Emellett, saját meccseket is létrehozhatunk, ahova ismerősöket tudunk behívni, de az igazi kihívást természetesen az élő küzdelmek jelentik, ahol idegen játékosokkal csatázhatunk.

Az online csatározás folyhat ranked és unranked módokban, de lényeg mindenhol ugyanaz: a totális pusztítás. Ehhez pedig számtalan eszközt kapunk majd, ugyanis szinte az összes korábbi fegyver visszatér, vagyis lesz itt például rakétavető, gránát, banánbomba, robbanó nagyi, légitámadás, minden ami szem szájnak ingere. Természetesen újdonságok nélkül sem ússzuk meg, ilyenek lesznek például a vezethető járművek, amelyek között megtalálunk tankot, helikopter, versenyautót, de két lábon járó mechákat is. Érdemes használni őket, de azért vigyázni is kell velük, komoly pusztításokra képesek. Emellett a pályákon megtalálható ládákból immáron nem csak fegyvereket, gyógyító csomagokat kapunk, hanem immáron nyersanyagokat is, amelyekből addig nem létező halálosztókat kreálhatunk, de azokat csak a következő körben használhatjuk. A játék kinézetével semmi gondunk nincs, kifejezetten jól áll neki újra a rajzfilmes stílus, kukacaink pedig továbbra is azok a debil, őrült állatok, amiket már évek óta megszoktunk.

Akik késztetést éreznek magukban ismét teljesen egyedivé tehetik meg a gyilkos kukacaikat, saját fejfedőket kaphatnak, egyedi neveket (a csapatok is), de akár a már jól megszokott szinkronhangokat is módosíthatjuk. Sajnálatos módon a magyar nyelv ezúttal kimaradt a játékból, kár érte, de ez igazából a konzolosoknak lehet gond, PC-n vélhetőleg nagyon hamar megoldják ezt a problémát a különböző modkészítők. Hogy összességében milyen lett a Worms W.M.D? Kb. olyan mint amire számítottunk, túlzott extrákat nem kapott a program sajnos.

Ettől függetlenül a széria talán eddigi legjobb részével játszhatunk, amelynek hibái közé talán annyit sorolhatunk fel, hogy igazi számottevő újdonsággal nem kápráztat el minket, illetve egy-két apróbb buggal is találkoztunk a tesztelés során, de semmi olyannal ami miatt vállalhatatlan lenne a program.A Worms továbbra is maradt az a játék, amelyet talán a haverokkal online, vagy egy gépen játszva a legizgalmasabb. Ha az ára nem zavar titeket, mindenképp próbáljátok ki, megéri!

A Worms W.M.D. augusztus 26-án jelent meg PC-re, Macre, Linuxra, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, mi utóbbin próbáltuk ki.

Pro:

  • Minden ízében klasszikus Worms epizód,
  • grafikailag is kifejezetten jól néz ki,
  • craftolható tárgyak, eszközök, fegyverek,
  • bejárható épületek, használható járművek.

Kontra:

  • Kevés az tényleges újdonság,
  • hiányzik a magyar szinkron.

85

orichalcos

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.

Azóta történt

Előzmények

  • Worms W.M.D. előzetes (Xbox One, PS4, PC)

    A kézzel rajzolt stílusú, 2D-s W.M.D. visszatérés a Worms legrégebbi és legjobb hagyományaihoz, elő a robbanó báránnyal és a szent kézigránáttal, a kukacoknak meg kell halniuk!