Hirdetés

Verdun teszt

Tájkép csata közben

Bár a játék neve Verdun, a helyszín és az időpont tágasabb a címadó csatánál, a nyugati frontvonalnak számos állomását újraalkották ugyanis a fejlesztők a belga-francia és a német-francia határ mentén. Ami közös a legtöbb pályán, az a letarolt táj, a megkopasztott erdők, a holdbéli, mozsárágyúk által megszaggatott dimbes-dombos terep, és persze a földbe vájt szűk, labirintusszerű árkok, amelyek egyszerre szolgálnak védelemként és klausztrofób helyszínként, ahol egy váratlanul landoló gránát egy egész csapatot ki tud irtani, és ahol számos alkalom nyílik lesből hátba lőni az ellenfelet. Egy-egy pálya több szektorra oszlik.

Bár erdők és mezők is akadnak, a kietlenebb tájak a jellemzőbbek
Bár erdők és mezők is akadnak, a kietlenebb tájak a jellemzőbbek [+]

A játékos a Verdun első indítása és az alapbeállítások után két mód közül választhat. A frontlines, vagyis frontvonalak maga a tulajdonképpeni játék, amelyben négyfős online osztagok csapnak össze valamelyik terepen. A két oldal egyszerre egyébként több kvartettet is felvonultat, úgyhogy tucatnyi játékos részt vehet egy-egy ütközetben. Az osztagok általában más-más pozíciókat, fegyvereket és persze taktikázási lehetőséget biztosítanak, így osztagon belül lehet valaki mezei katona puskával és gránáttal, gépfegyveres vagy mesterlövész, felderítő, esetleg szakaszvezető, aki gáztámadást és ágyútámogatást kérhet.

Ilyen amikor több hónapja folyik a harc egy helyen
Ilyen amikor több hónapja folyik a harc egy helyen [+]

Számos osztag elérhető a háború valós résztvevői közül, és mindegyiknek más-más a felszerelése és erőssége. Visszatérve a gázra, a biológiai fegyverek ellen gázmaszkkal lehet védekezni, csakhogy azt felvéve sokkal nehezebb kilátni, szóval a játékos tényleg megtapasztalhatja az első világháború emberpróbáló nehézségeit, bármelyik oldalon is álljon.


[+]

Egy frontjáték 15-30 percig tart típustól függően, és általában két fő küldetésre lehet osztani egy-egy csatát, ami között a szerver vált játék közben. Az egyik mód a támadás, ilyenkor az egyik ároksávtól vagy mondjuk egy erdőből kell előrenyomulni a következő szektor felé, ahol az ellenfél lesben áll, és csak arra vár, hogy a nyílt terepen támadó riválisait lepuffantsa. Amennyiben a kis csapat mégis sikerrel jár, elfoglal és sikeresen megtart egy szektort, közelebb kerül a győzelemhez, ami az ellenfél központjának kipucolása.


[+]

Csakhogy bizonyos időközönként a támadás védekezésbe vált, ebben a módban pedig bizony vissza kell menekülni a saját árok védelmébe és onnan fogadni a támadó ellenséget. A játékos nem hagyhatja el a frontvonal a fejlesztők által kijelölt területét, ha megteszi és pár másodpercen belül nem tér vissza, dezertálásért automatikusan lepuffantják, visszavonuláskor pedig ugyanez azon játékos sorsa, ha nem hátrál elég gyorsan. Mindez a háború realitása szempontjából érhető, csak nem mindig nyilvánvaló a játéktér határa. Amennyiben a két szemben álló fél nem jut dűlőre az idő leteltéig és nem foglalja el a másik hadiszállását, a meccs döntetlennel végződik.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Grand Theft Auto V PC teszt

    Jóval a konzolok után végre számítógépre is megjelent a GTA legújabb része, mely játékmenetben nem, grafikában viszont még jobb lett.

  • PC és konzol, avagy az új generációs játszma

    Az Xbox One és a PlayStation 4 képességeinek ismeretében megvizsgáljuk, hogyan viszonyulnak a PC-khez.