A kulcsszó: dinamizmus
A másik nagy újdonság a Training Center, vagyis kiképzőközpont – egy teljesen új, egyedileg felépített (és meglehetősen szép) helyszín, ahol a játékban szereplő összes vonat irányítását gyakorolhatjuk. Itt kapott helyet a tréningmodulok többsége, egy környezetben sajátíthatjuk el az egyes járművek irányítását, plusz a velük járó egyéb feladatokat, a váltók állításától kezdve a nagysebességű vezetésig. A fejlesztők szerint ráadásul ez a központ modulárisan bővíthető lesz a későbbiekben, tehát ahogy újabb tartalmak érkeznek, még több sínpálya és lehetőség kerülhet bele.
Talán a legszembetűnőbb változás a Train Sim World 3-ban grafikai jellegű. Az új rész, illetve az ehhez tervezett három új útvonal jelentősen fejlesztett, élethűbb bevilágítást, és most először teljesen dinamikus időjárási rendszert kapott, a korábbi 2D-s égboltok helyett volumetrikus, mozgó felhőkkel. Az új epizód láthatóan világosabb, kontrasztosabb, élettelibb képet ad, mint a korábbi lapos, gyakran túl sötét kiadások, az égen meggyőzőbben viselkednek a felhők, de fejlesztést kaptak az utasok is, akik változatosabb ruházatban jelennek meg, esőben esernyőt nyitnak a fejük fölé, és így tovább. Sok apróság, amik önmagukban aligha számítanak forradalmi megoldásnak, de együttesen azért dobnak egy alaposat a játék összképén.
A dinamikus időjárás beépítése már nem lett ennyire profi. Ha erre állítunk egy-egy játékot, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy a kiindulási állapottól függetlenül fél-egy órán belül felhőszakadást kapunk a nyakunkba – elég amatőr megoldás, remélhetőleg ezen még finomítanak a jövőben. Ez a középszerűség egyébként továbbra is átjárja az egész szimulátort: lépten-nyomon találkozhatunk grafikai és bevilágítási hibákkal (főleg az alagutakban), mint ahogy a különböző akadásokat, képfrissítési hibákat sem sikerült csökkenteni – sőt, a Train Sim World 3 a dinamikus elemeknek köszönhetően sajnos egy kicsit gyengébben is muzsikál, mint elődje.
Sajnos a dinamizmus a technikai oldalra már nem terjed ki. A játék, konzolon, futtatható 1080p vagy 4K felbontásban, és ennyi. Nincs dinamikus felbontáskezelés, nincs DLSS vagy FSR, de még HDR sem. Minden másban az előző rész beállításait vitték tovább, úgyhogy az árnyékok kirajzolási távolsága nevetséges, a növényzet sok helyen recés és elnagyolt, a gyönyörűen modellezett vonatok és vagonok pedig helyenként szinte kiesnek a papírmasé hatású környezetből. A fejlesztők megpróbálták új effektekkel feldobni a látványt (szikráznak az áramszedők, porzik a hó), de ezek valódi hatása erősen limitált.
Sajnos a fejlesztők lehetőségeihez képest felpörgetett marketing hírverés, az új funkciók és a „tiszta lap” sugalmazása ellenére messziről látszik és érződik, hogy a Train Sim World 3 nem más, mint a második rész frissítése (ami eredendően szintén csak az első játék ráncfelvarrása volt), így tulajdonképpen nem új élmény, hanem a platform folytatólagos megoldása, néhány új útvonallal, amelyek bemutatnak pár új trükköt. A szimulátor rajongókat ez nem biztos, hogy zavarja, aki pedig most kóstolna bele ebbe a világba, annak a TSW 3 a legjobb belépőpont, de tény, hogy a brit csapat minden igyekezete ellenére sem volt képes szintet lépni. Az is igaz ugyanakkor, hogy akit érdekelnek a vonatok (különösen konzolon), ennél jobb alternatívát továbbra sem talál.
A Train Sim World 3 PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X|S-re érhető el, PC-n és Xboxon a Game Pass tagsággal is.
A Train Sim World 3 legjobb vonásai:
- három izgalmas, változatos útvonal;
- fejlesztett, élethűbb bevilágítás és időjárás;
- továbbra is élethű, intuitív, élvezetes játékmenet;
- áthozható minden korábbi tartalom és előrehaladás.
A Train Sim World 3 leggyengébb pontjai:
- rengeteg amatőr hiba és kisebb bug;
- rosszabbul fut, mint az előző rész;
- lehetett volna akár ingyenes, vagy legalábbis kedvezményes frissítés.
dreampage