The Case of the Golden Idol teszt

Egy ősi aranyszobor olyan indulatokat kavar, amelyek a felsőházi választásokat is teljesen átalakítják – családi viszályok, trükkös gyilkosságok és egy különös szekta nehezíti a nyomozó dolgát.

Hirdetés

Családi történet

Az, amit oly sokszor logikai kihívásnak hívunk, a legtöbb esetben egyáltalán nem az – mi szerepe is lenne a Resident Evilek „tedd a vörös drágakövet a vörös foglalatba” feladataiban a formális logikának? Miféle eltorzult, beteg gondolkodásmódot kellene előszedni a Gabriel Knight 3 macskaszőr-bajszához, a Longest Journey úszógumi-kacsájához, a King’s Quest sátáni gnómnevéhez? Nem emberit, nem evilágit, az biztos. És bár van a logikai játékoknak egy olyan, zseniális alkotásoktól hemzsegő ága is, ami a matematikával rokon feladatokra épít – Hexcells, Polimines, Tametsi, Picross, Ethereal és társaik –, én mindig is egy olyan kalandjátékról álmodoztam, ami narratív körítésben is kizárólag a logikai készségemet dolgoztatja meg. Az első ilyen próbálkozás, ami nagyon elkapott, a Return of the Obra Dinn volt: itt egy elhagyatott hajó múltját kellett utólag megfejteni, beleértve az összes tengerész és utas sorsának kifürkészését, valamint egy rakás további részletkérdést a halálesetekkel és balszerencsékkel kapcsolatban. Az Obra Dinn nagyszerű kihívás volt, de a második felében már olyan mennyiségű információt kellett fejben tartani, oly sokismeretlenessé vált a narratív egyenlet, hogy az nekem már inkább stresszt okozott, mintsem élvezetes rejtvényfejtést.

Ezt követően, lényegében a semmiből előtörve jelent meg két lettországi fejlesztő játéka, ami az Obra Dinn kihívásait egész kicsit megszelídítve, ám a fejtörőket sokkal érdekesebb módon tálalva lett egyik nagy 2022-es kedvencem – a Case of the Golden Idol. A játék most megjelent Xboxra is, és ahogy tegnap a Neon White esetében, úgy e port léte itt is pont elégnek bizonyult ahhoz, hogy rendes kritikát írjunk róla. A legfontosabb tudnivalókat a fentiekben persze már elárultam: a Case of the Golden Idol kizárólag a logikára épít, és bár a képek alapján talán point ’n’ click kalandjátéknak tűnhet, emiatt mégis teljesen másként működik. Míg abban a műfajban a feladatunk a főhős útjának egyengetése, az előtte sorakozó kihívások leküzdése, addig a Golden Idolban nincs aktív szerepünk, hanem az aktuális jelenet megfejtése a dolgunk. Minden pálya az elátkozott arany szobrocska történetének egy újabb fejezetét mutatja be, egy-egy megfagyott, általában igen egy komplex helyzet csúcspontját elénk tárva. A mi dolgunk „mindössze” az, hogy egy-egy ilyen tablón beazonosítsuk a szereplőket, rájöjjünk, hogy milyen események vezettek a gyilkosságig, robbanásig, avagy más feszült pillanatig, és így összelegózzuk, hogy mi is történt a jelenetet megelőző pillanatokban.


[+]

A Case of the Golden Idol sokat tanult az Obra Dinntől, elsőként például azt, hogy néhány kattintás által minden szükséges információt átad a játékosnak – sosem kell találgatni, sosem kell tippelni és nincs szükség random próbálkozásokra sem. Ha az adott pályán rákattintottunk minden karakterre és megnéztünk minden fontos tárgyat (nincs pixelvadászat, az érdekes dolgokat előzékenyen jelzi a játék), akkor már a rendelkezésünkre is áll minden információ a megoldáshoz. Persze, hogy legyen kihívás is, ezek széttöredezve, szilánkokra zúzva találhatók meg – de ott vannak. Egy alak vezeték beazonosítható mondjuk a zsebében hordott levél megszólításából, a keresztnevét meg ezt követően elárulja egy falra kiragasztott cetli a hotelszobák vendégeiről – már ha egy harmadik információ alapján kikövetkeztetjük, hogy melyik szobában is lakott. Van olyan szereplő, aki tablók egész során át, egyre öregedve, de végig felismerhetően részese az eseményeknek, és van olyan alak is, akit csak kizárásos alapon tudunk beazonosítani: mindenki más nevét már megtaláltuk, így ő csupán a „maradék” lehet. Azonban a szereplők beazonosítása csak az első lépés; az utolsó pedig a helyzet rövid összefoglalása, amelyhez a nyomozás során talált szavakat kell puzzle-darabkaként a mondatokba helyezni – mondjuk egy listából kiválasztani, hogy hol halt meg az áldozat, vagy éppen melyik is volt a gyilkos fegyver.


[+]

Bár az első, egyszerűbb pályák megelégszenek ennyivel is, a négy fejezetre osztott, egyre nagyobb jelentőségűvé váló történet későbbi kihívásai már rengeteg extra feladatot is elénk raknak. Amikor például egy elegáns vacsorán történik mérgezés, nem csak a tettes megtalálása a feladat, de az ülésrendet is ki kell találni – szépen össze kell rakni, hogy ki az, aki egész biztosan nem evett húst, de mondjuk alkoholt meg igen, és így tovább. Vagy ott van az egyik kedvenc kihívásom, amikor az aranyszobrocska hatalmára építő szekta bizarr rítusát kell lépésről lépésre megfejteni, extra feladatként a három klán és három rang beazonosításával. A legtöbbet azonban az utolsó előtti pályán kellett jegyzetelnem: itt a szekta elvadult szabályai már egy egész birodalmat irányító törvények – és itt jó sokáig tart, míg kilogikázzuk, hogy ezek megsértése hány büntetőpontot is jelent.


[+]

A Case of the Golden Idol lényegében ebből áll: tíz furcsa és komplex jelenetből, amelyek kizárólag úgy oldhatók meg, hogy nekiülünk számba venni a szereplőket, a bizonyítékokat és minden más információt, amit csak látunk. Néha ez elkerülhetetlenül saját jegyzetelést jelent, de én ezt kifejezetten élveztem – így tényleg ravaszdi nyomozónak érzi magát az ember. A játékhoz két, egyenként hárompályás DLC jelent meg, és bár ezek nem emelték új szintre a játékmenetet, mindegyik igényes, és kicsit új szempontú gondolkodást igényelnek. Az Xbox-port viszonylag jól játszható: míg PC-n a kitöltendő következtetések és egyéb kihívások egy képernyőn helyezkednek el, addig itt ezek külön ablakot kaptak, és ez kicsit befogadhatóbb szerintem. A szavak ide-oda húzkodása viszont egérrel nyilván sokkal könnyebb, mint analóg karral, és az ezzel kapcsolatos gombok sem feltétlenül működnek mindig úgy, ahogy elvárnánk – de ez legfeljebb néhány mérges felszisszenést váltott ki, a játékélménynek nem tudott betenni.


[+]

Tudom, hogy a Case of Golden Idol látványvilága nem univerzálisan közkedvelt, de én kifejezetten imádom ezeket a pixeles emberi karikatúrákat, no meg a rengeteg részletet tartalmazó háttereket. Minden sunyi szemvillanás, minden furcsa egyenruha, minden kivagyiskodó testtartás a helyén van, és az évtizedeken keresztül ívelő történetet és az amögött változó világot is tökéletesen mutatják be. Amit a háromfős fejlesztőcsapattól el lehet várni, azt szerintem prezentáció terén is hozták, arról meg nem is szólva, hogy egy kalandjátéknál – logikai játéknál – a fejtörők messze a legfontosabbak. E téren pedig a Case of Golden Idol a legjobbak között van!

A Case of Golden Idol ma már PC-n, Switch-en, valamint Xbox konzolokon is elérhető – és a PlayStation-kiadás is be lett már jelentve. A játék PC-n és Xboxon is része a GamePass előfizetésnek.

Összefoglalás

A Return of Obra Dinn által ihletett logikai játék: irányítható főhős, dialógusok és tárgyhasználat helyett csak a történetet meglepően jól bemutató jeleneteket kell megfejteni. Találgatásra nincs szükség, némi fejtöréssel minden egyes név, helyzet, terv és más szükséges tudnivaló kikövetkeztethető.

A Case of Golden Idol legfőbb pozitívumai:

  • Nem kalandjáték-logika, hanem logika-logika kell hozzá;
  • a pályák sokféle kihívást állítanak a játékos elé;
  • a két kiegészítővel már 16 pályán lehet töprengeni.

A Case of Golden Idol legnagyobb hiányosságai:

  • Ha emlékszünk a megfejtésekre, nem túl újrajátszható.

Bényi László

Azóta történt

  • Arranger: A Role-Puzzling Adventure teszt

    Az Arranger hőse flegmán veszi tudomásul, hogy ahogy lép, úgy mozdul meg alatta a világ is. Zelda-szerűségnek álcázott navigációs puzzle-gyűjteményről van szó, tényleg izgalmas kihívásokkal.

  • Ace Attorney Investigations Collection teszt

    A kör bezárul: a Capcom Ace Attorney-sorozatának utolsó mellékszálai is felújított verziókat kaptak – de miként működik a megszokott játékmenet, ha nem védőként, hanem ügyészként dolgozunk?

  • The Rise of the Golden Idol teszt

    A lemúriai aranyszobrocska hatalma egyszer már összegabalyította a világtörténelem szálait – most pedig ugyanerre lehet számítani, ezúttal már az 1970-es évek amúgy is kaotikus világában.

Előzmények

  • Riven teszt

    A Myst-sorozatot megalkotó Cyan még ma is nagyrészt az eredeti fejlesztőkkel küzd a széria életben tartásán – és most végre a legjobb epizód, a Riven is megkapta a maga nagyköltségvetésű felújítását.

  • Read Only Memories: Neurodiver teszt

    A 2064 folytatása négy teljes évet csúszott a legelső tervekhez képest – a jövő transzhumanista világa még mindig roppant érdekes, a történet azonban már nem robotok, hanem agybúvárok körül forog.

  • Indika teszt

    Teológiai utazás egy kételkedő apáca és egy istenhívő szökött fegyenc kíséretében.

  • Children of the Sun teszt

    Miért áll egy alig két órás logikai lövölde 94%-on Steamen, ami nem tartalmaz logikai elemeket?