Tripla hűtéssel: MSI GeForce RTX 4060 Ti Gaming X Trio videokártya

A 4060-as trió középső, az MSI-nek köszönhetően óriási hűtővel szerelt változatát teszteltük új platformunkkal.

Bevezető, versenytársak

Nem kevesebb mint három kártyával támadja a középkategóriát az NVIDIA, ami jól mutatja, hogy mennyire fontos ez a szegmens az eladási nehézségekkel küzdő GPU-gyártó(k) számára. Ez a trió az alsóbb irányba pozicionált RTX 4060-ból, illetve a felső szegmens felé kacsingató RTX 4060 Ti-ből áll, melyből 8 illetve 16 GB VRAM-mal szerelt változat is rendelkezésre áll majd. Bár a bejelentés egyszerre történt, a piacon először az RTX 4060 Ti 8 GB jelent meg – a 16 GB-os modellre kicsit tovább kell várni, az olcsóbb (299 dolláros ajánlott árú) RTX 4060 pedig júliusban jelenhet meg a boltokban.

Tesztalanyunk mindennek megfelelően tehát a 4060 Ti-re és 8 GB GDDR6 memóriára építkezik. Ez utóbbi paraméter, mint az RX 7600 esetében már láttuk, a jövőállóság szempontjából nem ideális, bár ebben a pillanatban még csak kevés játéknál látjuk konkrét hátrányát. De nem a VRAM mennyisége az egyetlen olyan elem, aminél látható a költségcsökkentés: a memóriabusz és a PCIe interfész is keskeny, az előbbi 128 bites, míg az utóbbi x8-as. A GPU maga az RTX 4070-ben használt AD106, pár korlátozással (a részletekre a második oldalon térünk ki), mely az energiatakarékosságot szinte garantáló 5 nm-es node-on készül.

Versenytársak


[+]

A tesztben szereplő, hasonló szintű GPU-k fontosabb jellemzői
VGA megnevezése MSI GeForce RTX 4070 Ti
Suprim X
MSI GeForce RTX 4070
Gaming X Trio
MSI GeForce RTX 4060 Ti
Gaming X Trio
AMD Radeon RX 7600 AMD Radeon RX 6600 XT AMD Radeon RX 6600
Kódnév AD104-400 AD104-250 AD106-350 Navi 33 XL Navi 23 XT Navi 23 XL
Gyártástechnológia 5 nm (TSMC 4N) 5 nm (TSMC N5/N6) 7 nm (TSMC N7)
Mikroarchitektúra Ada Lovelace RDNA3 RDNA2
Tranzisztorok száma 35,8 milliárd 22,9 milliárd 13,3 milliárd 11,1 milliárd
295 mm2 190 mm2 204 mm2 237 mm2
GPU alap/turbó órajel 2310/2775 MHz 1920/2610 MHz 2310/2670 MHz 1720/2655 MHz 1968/2589 MHz 1626/2491 MHz
GPU/shader órajele
üresjáratban
210 MHz dinamikusan változó
Shader processzorok
típusa
stream (16+16 co-issue) multiprecíziós vektor
Számolóegységek száma 7680 5888 4352 2048 1078
Textúrázók száma 240 textúracímző
és -szűrő
184 textúracímző
és -szűrő
136 textúracímző
és -szűrő
128 textúracímző
és -szűrő
112 textúracímző
és -szűrő
ROP egységek száma 10 blokk (80) 8 blokk (64) 2 blokk (64)
Memória mérete 12 288 MB 8192 MB
Memóriavezérlő 192 bites crossbar 128 bites hubvezérelt
Memória órajele terhelve 21 000 MHz (GDDR6X) 18 000 MHz (GDDR6) 16 000 MHz (GDDR6) 14 000 MHz (GDDR6)
Üresjáratban 51 MHz (GDDR6X) dinamikusan változó
(GDDR6)
Max. memória-
sávszélesség
504 000 MB/s 288 000 MB/s 256 000 MB/s 224 000 MB/s
Dedikált
HD transzkódoló
2x NVENC8 2x RME
Hardveres videó-
lejátszás támogatása
2x NVDEC5
Hivatalos fogyasztás ~285 watt ~200 watt ~160 watt ~165 watt ~160 watt ~132 watt

Kattintásra a táblázat kinyílik

Ada Lovelace még kisebb méretben

Az Ada Lovelace architektúra alapvető jellemzőiről korábbi cikkünkben már részletesen írtunk, így nem ismételjük meg a tényleges működést, ugyanakkor a GeForce RTX 4060 Ti nem ugyanazt a GPU-t használja, amit GeForce RTX 4080 nevű társa, ami miatt érdemes kicsit kielemezni a változásokat.

Hirdetés

Az NVIDIA friss fejlesztése konkrétan az AD106 kódnevet viselő lapkát kapta meg, ami a TSMC 4N jelzésű 5 nm-es node-ján készül, és 22,9 milliárd tranzisztorból épül fel, miközben kiterjedése 190 mm².

NVIDIA AD106
NVIDIA AD106 [+]

A multiprocesszorai nem változtak, ahogy strukturális felépítése sem, vagyis az NVIDIA továbbra is egy raszteres és egy úgynevezett PolyMorph részre vágja a hagyományos értelemben vett setup motort. Az előbbi egységből három található az AD106-ban, és egy raszter motor maximum hat darab Texture Processor Cluster (TPC) ellátásáról gondoskodik. Ezt a felállást a vállalat – szokás szerint – Graphics Processing Clusternek (GPC) nevezi. A raszter motor órajelenként 16 pixelt képes feldolgozni, ami a AD106 esetében a teljes lapkára nézve 48 pixelt jelent, amely adat egyensúlyban van a 48 blending egységgel is, azaz a friss GPU ezen a téren kiegyensúlyozott.

A TPC-kben található PolyMorph motor továbbra is a geometriával kapcsolatos munkálatokat végzi, és mivel az AD106-ben 18 TPC található, logikusan kikövetkeztethető, hogy ugyanennyi PolyMorph motor van a lapkában. A ROP-blokkok az Ada Lovelace architektúrán belül párosával találhatók a GPC-ben, de képességeik nem módosultak, tehát továbbra is 8 blending és 32 Z mintavételező egység foglal helyet bennük.

Az AD106-os GPU 32 MB megosztott L2 gyorsítótárat kapott, és ehhez kapcsolódik a GDDR6 szabványú memóriákat támogató memóriavezérlő, ami a friss lapka esetében 32 bites csatornákra szétosztott, 128 bites buszt eredményez. Szokás szerint nem elhanyagolható, hogy a lapka rendelkezik még két DMA motorral, illetve x8-os PCI Express 4.0-s vezérlővel. Az NVIDIA a GeForce RTX 4060 Ti-hoz nem a teljes kiépítésű lapkát használja, két TPC-t ugyanis letiltanak.

Az új tesztkörnyezet

Ahogy már korábbi tesztjeinkben beharangoztuk, új tesztplatformra térünk át, nyugdíjazva (vagyis inkább más tesztekre korlátozva) korábbi, Ryzen 3 alapú rendszerünket. Az új platform központi egysége egy AMD Ryzen 7 7700X processzor, melyet 32 GB G.Skill Trident Z5 memóriával párosítottunk egy Gigabyte X670E AORUS Master alaplapban.

Tesztkörnyezet
Alaplap Gigabyte X670E AORUS Master
Processzor AMD Ryzen 7 7700X (PBO: Enabled)
Processzorhűtő Fractal Design Celsius S36
Memória 2 x 16 GB G.Skill Trident Z5 Neo DDR5-6000
Videokártya MSI GeForce RTX 4060 Ti Gaming X Trio 12G (driver: 531.93)
SSD - Kingston UV500 480 GB
- Patriot Viper VP4100 1 TB
Ház Cooler Master Test Bench V1.0
Tápegység FSP Aurum PT 1200
Operációs rendszer Microsoft Windows 11 Professional x64 22H2

Mint látható, a fő komponensek mellett a körítésben nem történtek változások, szoftveres környezetben azonban igen, és ez nemcsak a Windows 11 legfrissebb verziójának használatát jelenti, hanem a játékokat és beállításaikat is, melyeket igyekeztünk úgy összerakni, hogy pár évig értelmezhető kihívást jelentsenek az újabb érkező VGA-generációk számára is. Új tesztsorunk tehát a következőképpen néz ki:

A használt szoftverek és beállításaik
Játékprogram API Videojáték-motor Beállítások
Assassin’s Creed Valhalla DirectX 12 AnvilNext Minden maximumon, de Adaptive Quality=OFF
Company of Heroes 3 DirectX 12 Essence Engine 5.0 Minden maximumon, Texture: High
Dirt 5 DirectX 12 Ego Minden maximumon, DXR bekapcsolva (ahol elérhető)
Far Cry 6 DirectX 12 Dunia Ultra preset, DXR opciók bekapcsolva (ahol elérhető)
Horizon Zero Dawn DirectX 12 Decima Ultimate Quality, Clouds: High
Metro: Exodus Enhanced Edition DirectX 12 4A Extreme Preset, RTQ Normal, Reflections Hybrid (csak DXR-rel fut)
Shadow of the Tomb Raider DirectX 12 Foundation Minden maximumon, SMAAT 2x, Ambient Occlusion: BTAO, DXR Shadows: Medium
The Callisto Protocol DX12 Unreal Engine 4 Ultra preset, FSR2 kikapcsolva
World War Z: Aftermath Vulkan Swarm Minden maximumon, AA: TAA, FidelityFX CAS On

Mérési metodikánk nem változott, tehát minden benchmarkot háromszor futtatunk, a megjelenítés sebességét pedig az OCAT segítségével mérjük, és az eredmények alsó-, illetve felső 5 százalékát „eldobva” állapítjuk meg a minimum, illetve átlagos fps értékeket.

Az MSI GeForce RTX 4060 Ti Gaming X Trio

Nézzük meg akkor kicsit alaposabban tesztalanyunkat, mely gyári tuninggal is rendelkezik, Boost órajele 2535 MHz helyett 2670 MHz lehet. A kártya maga egy monstrum 338 x 141 x 52 mm-es méretével és kicsit több mint 1,1 kg-os tömegével, tehát szükség lehet a dobozban mellékelt támasztóra is, ha nem szeretnénk túlzottan megterhelni alaplapunkat.


[+]

Alaposabban szemügyre véve azonban a VGA-t gyorsan kiderül, hogy az óriási méret szinte kizárólag a három ventilátoros TriForzr 3 hűtésnek köszönhető, a NYÁK-lap hossza csak körülbelül fele a hűtőrendszernek. A hűtő persze azért is ekkora, mert a Gaming X Trio 4090-es változatánál is használják – ennek fényében pedig nincs mit csodálkozni azon, hogy a kártya terhelés alatt is nagyon halk marad, mégsem melegszik jelentősen. A NYÁK és a hűtés hossza közötti jelentős különbség miatt a bordázat körülbelül fele a „levegőben lóg”, tehát bőven van hely arra, hogy hagyományos beépítés esetén a VGA alatt megülő meleg levegőt a ventilátorok átszállítsák a másik oldalra.

[+]

A videokártya a külvilág felé három DisplayPort 1.4a és egy HDMI 2.1a kimenettel rendelkezik, extra elektromos energiát pedig egy hagyományos 6+2 tűs PCIe tápcsatlakozón keresztül kaphat.


[+]

Az MSI nem feledkezett meg a színes fényekről sem, a hűtés burkolatának középső részén látható sávok, illetve a márkanév és a logó mögé kerültek LED-ek.

Eredmények: Assassin's Creed Valhalla

Eredmények: Company of Heroes 3

Eredmények: Dirt 5

Eredmények: Far Cry 6

Eredmények: Horizon Zero Dawn

Eredmények: Metro Exodus Enhanced Edition

Eredmények: Shadow of the Tomb Raider

Eredmények: The Callisto Protocol

Eredmények: World War Z

Az eredményeket végignézve látható, hogy az RTX 4060 Ti WQHD-ben szinte mindig, de Full HD-ben egészen biztosan tökéletes partner lesz a játékhoz, az átlagos fps értékek nagyon közel járnak a 60-as értékhez teljesen kimaxolt beállításokkal is. Ahogy a többi Ada Lovelace GPU-nál, úgy persze itt is rendelkezésre áll a DLSS3, mely az őt támogató játékokban további sebességnövelést tesz lehetővé – ezzel kis ügyeskedéssel a 4K-ba is belekóstolhatunk.

Fogyasztás és hőmérséklet

Ahogy a kártya bemutatásakor már említettük, a gigantikus hűtésnek köszönhetően az MSI GeForce RTX 4060 Gaming X Trio a gyári túlhajtás ellenére is nagyon halk tud maradni, ráadásul közben a GPU melegedése sem vészes, sőt gyakorlatilag végig 50 °C körül marad ez az érték (ugyanez a hűtés az RTX 4070-nel sem jött zavarba, ott 58 °C környékén tudta tartani a grafikus processzort).

Értékelés

Jó VGA az MSI GeForce RTX 4060 Ti Gaming X Trio? Az MSI által biztosított körítés mindenképpen impozáns, a hűtés teljesítménye kiváló, hiszen maximális terhelés mellett is rendkívül halkan tette a dolgát, ráadásul közben a GPU hőfokát is rekordalacsonyan tudta tartani. Ennek viszont megkérik az árát is, tesztalanyunk hivatalosan 200 000 forintba kerül, ami nem kevés pénz – az előző generációból a hasonló sebességet kínáló 3070, sőt már a 3070 Ti is megkapható ennyiért. Ezekkel szemben itt a DLSS 3 támogatás állítható csatarendbe, míg a Radeon 6700 XT és RX 6800-zal szemben ellenérvéként az RTX 4060 Ti jobb sugárkövetés-támogatása hozható fel.

A bevezetőben említettük a 8 GB VRAM-ot – ez jelen pillanatban ennél a kártyánál még csak nagyon ritkán okozhat gondot, na nem azért, mintha nem lehetne olyan beállítást találni, ahol nem panaszkodna a program a kevés videómemóriája, hanem azért, mert az RTX 4060 Ti vásárlói valószínűleg nem a 4K-ban teljesen kimaxolt élményt várják el a GPU-tól. A 8 GB VRAM tehát szerintünk egyelőre nem feltétlenül ellenérv, inkább csak a közép- és hosszútávú jövőállóságot teszi kérdőjelbe.

NVIDIA GeForce RTX 4060 Ti GPU MSI GeForce RTX 4060 Gaming X Trio 8G

Wombath, Abu85

Az MSI GeForce RTX 4060 Ti Gaming X Trio 12G videokártyát az MSI bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés