Vihar egy pohár vízben
Tartalomhiány. Meglehetősen kevéssé konkrét panasz ez, pedig mindannyian tudjuk, hogy mit jelent: azt, hogy az adott játék nem kínál motivációt és nem kínál élményeket és nem kínál szórakozást– vagy legalábbis nem annyit, amennyit elvárnánk tőle. A már bő tíz éve bővítgetett World of Warcraft mellett minden új MMO picinek, korlátozottnak, szegényesnek tűnik. A Destiny 2 elődje mellett ugyancsak kevésnek tűnt – volt benne minden persze, csak épp közel sem annyi, amennyit az első részbe órák százait ölő rajongók várták volna. Még a Monster Hunter World is kapott ilyesféle kritikákat, hisz, tény, a széria néhány korábbi része többször ennyi szörnyeteget tartalmazott.
És ezek után megjelent a Sea of Thieves, a Rare négy éven át fejlesztett kalózos játéka – és legnagyobb meglepetésemre a tartalmat hiányoló megjegyzésekből sokkal kevesebb volt, mint vártam. Pedig ha valaha készült játék, ami megérdemelné az e téren kritikus megjegyzéseket, hát mindenképp ez lenne, mert csak icipici túlzás, hogy e programban csak annyi kalandot talál az ember, amennyit maga képes belevinni és beleképzelni.
[+]
Ha csak az alapokat nézzük, a Sea of Thieves egy kalózos környezetű online akciójáték. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy kapunk egy viszonylag pici, néhány perc alatt áthajózható szigetvilágot, amelyben nem csak a mi – legfeljebb négyfős – gárdánk tevékenykedik, de néhány másik kalózcsapat is. Nem sokan, nem fogunk állandóan másokba botlani, de az agresszív játékosok által jelentett fenyegetés mindig ott bujkál a programban.
[+]
Most következne az a rész, ahol részletezem, hogy e világgal mit kezdtek a fejlesztők: hogy miről szól a sztori és hogy kit alakítunk; hogy milyen a harcrendszer és miként lehet fejlődni; hogy mik a legfontosabb tennivalóink és milyen mellékes lehetőségeink vannak. De nem következik, mégpedig azért nem, mert a Sea of Thievesben semmi ilyesmi nincs. Egy játék, amely azt ígérte, hogy benne kalózlegendává válhatunk, arra nem volt képes például, hogy rendes karakterszerkesztőt adjon, hanem véletlen generált alakok között válogathatunk az első indításkor! De ez még csak az első érthetetlen hiányosság, amelyet sokkal súlyosabbak követnek.
A kalózos játékokhoz kapcsolódó minden megszokott dolgot el lehet felejteni: nincs kereskedelem, nem lehet flottánk, nincs eltérő országok szembenállására építő történet és nincsenek karakterek. Akkor mi van, teheti fel a kérdés hitetlenkedve, aki maga nem próbálta még a játékot. Van három kunyhó az első szigeten (ezek három társaságot szimbolizálnak), melyben egy-egy figura minden logikát és narratívát nélkülöző miniküldetéseket osztogat, melyek soha nem lépnek túl a „keresd meg a kincset”, illetve az „öld meg azt a csontvázat” vonalon. A jutalom gyakorlatilag nemlétező: eltérő textúrával szerelt használati tárgyakat bonthatunk ki náluk, így egyre több arannyal díszített ásót, lámpást vagy távcsövet nyithatunk meg. Rendes, a játékra kiható fejlődési rendszer nincs is a játékban, az újabb és újabb fegyverek, pisztolyok és puskák csak kinézetükben különböznek egymástól, mégpedig azon design-direktíva alapján, hogy így a játékhoz később csatlakozók ne legyenek gyengébbek, ne legyenek lemaradva a veteránoktól…
[+]
Ennek mintájára nem csak karakterünk, de a kalózos játékokban általában igen fontos hajók sem fejleszthetők – sőt, ezek nem is állandó jellegűek. A Sea of Thieves minden elindításakor választhatunk, hogy a kétfős vagy a nagyobb, négy kalózra tervezett hajót kérjük-e, és a program ennek megfelelő számú játékossal tölti fel a legénységet – természetesen a random társaknál sokkal jobb opció, ha már rögtön haverokkal együtt vágunk neki a tengernek.
Hirdetés
Tengerre, magyar!
A hajózás egyébként meglepően kidolgozott, és talán ez az egyetlen komponense a játéknak, amelyről ez elmondható: nincs semmi automatizálás, egyvalakinek térképen kell néznie, hogy merre megyünk, a másiknak pedig az iránytű és a kapott utasítások alapján kell kormányoznia (mivel az árboc mindenképp kitakarja a panoráma nagy részét, a látottak alapján nem nagyon lehet navigálni). Módosíthatók még a vitorlák; mind hosszukat, mind irányukat állíthatjuk, így változtatva a sebességen. Bár nyilván nem szimulátorról van szó – leállni például csúcssebességnél is a horgony hirtelen kivetésével lehet, sőt, még farolni is tudunk így –, az ütközésekkor bizony kilukad a hajótest, amit aztán deszkákkal kell betömnünk.
Messze a legfelháborítóbb része a játéknak az, aminek a legjobbnak kellett volna lennie – a felfedezés, az, amikor kikötünk egy elvileg ismeretlen szigeten, és nekiállunk kikutatni azt. Sajnos a Sea of Thieves mindezt zéró varázzsal tálalja, mégpedig annak köszönhetően, hogy egyszerűen nincs mit felfedezni – az egész térképen sehol nincs semmi érdekes. Találhatunk hordókat, melyekben mindig banán (ettől gyógyulunk, mert hisz ez vicces), ágyúgolyó vagy deszka található, és találhatunk kígyókat, melyek megmarnak minket. Ezen – és pár disznón – kívül semmi nincs a trópusi szigeteken, legfeljebb a játék egyetlen (!) ellenfél-típusa, a csontváz. Komolyan, négy év fejlesztés során erre az egy ellenfélre futotta a Rare-nek (ha nagyon, de nagyon jószívűek akarunk lenni, a cápákat is ide sorolhatjuk)! Oké, több színben érkeznek, no meg némelyiken kis ruhamaradék is lóg, de a harcot tekintve ez csak annyi különbséget jelent, hogy hány ütést igényel legyőzésük. Harcrendszer, mármint odafigyeléssel felépített, kitanulandó rendszer tényleg nincs, csak csapkodni és védekezni tudunk, bármiféle extra lehetőség, összetett kombó, koop-manőver nélkül. Természetesen lődözni is lehet – a világ legidomtalanabb hitboxaira –, és, talán ezek után természetes is, lokációs sebzés nélkül.
[+]
Komolyan mondom, elképesztő, hogy milyen kevés dolog van a Sea of Thievesben: igénytelen küldetések, egy szem ellenfél, zéró fejlődési lehetőség – mintha csak egy megjelenés előtt másfél évvel levő, technikailag már működő early acces játék lenne, amibe majd most kezdenék el belepakolgatni a többi létfontosságú dolgot. Az engine amúgy működik, mi több, rendesen működik: a rajzfilmes stílust ugyan szokni kell, de a vízeffektek minden hasonló megoldást ütnek, tökmindegy, hogy vihar által felkavart, tízméteres hullámokkal támadó, avagy a lusta napsütésben türkizkéken ragyogó tengerről van-e szó. Mivel az AI nem tud hajót vezetni, sosem kell más hajókra vadásznunk – ez ám a kalózélmény! (A többi játékosra tudunk ágyúzni, de ez is lassú folyamat, ráadásul ha csak kétfős hajóban vagyunk, majdnem biztos rajtavesztünk.) A Krák, a játék első és egyetlen főellenfele nevetségesen összetákolt fércmunka: ha találkozunk vele, hajónk megáll, mert nem tudták megoldani, hogy körbe lehessen hajózni a bestiát, ha pedig vízbe esünk, hát elsötétül a kép, mert nem merik megmutatni, hogy a Krák teste nem létezik, a lény a poligonokat tekintve csak a csápokból áll.
Egy kalózos, hajózós játék, amelyben nincs mit felfedezni, nincs miért hajózni, nincs lehetőség kalózkodni. Nincs történet, nincsenek rejtélyek vagy kirabolható városok, nincs kereskedelem, nincsenek rejtélyek, nincsenek klánok, nincsenek szervezett online csaták és még horgászni sem lehet!És mégis, a játékkal milliók játszanak, és a fórumok sokszor igen dühös tirádáit olvasva, sokan élvezik is mindezt. Általában felismerem, hogy egy-egy játékért miért rajonganak tömegek, még ha egyet nem is feltétlenül értek ezekkel. De a Sea of Thieves ebből a szempontból is kivétel: annyira üres, hogy szerintem szó szerint nincs benne miért rajongani. Több ismerősöm is rákattant, és boldogan hajózgatnak minden nap pár órát – és amikor megkérdeztem, hogy miért, a válasz az volt, hogy tök jól eldumálgatnak, és néha vannak vicces szituációk. (Ez utóbbi igen sokszor trollkodást jelent; például abszolút lehetséges a küldetésleadó helyeknél elbújni és a ládával lomhán közeledőket kivégezni.) Ezt még meg is értem, de hát ez gyakorlatilag minden kooperatív játékra igaz.
Mindegy, tény, ami tény: van egy réteg, akinek ez a remekül kinéző, de tulajdonképpen tartalmatlan játék nagyon is bejön. Azonban ez is tény: a Sea of Thieves egy homok nélküli homokozó, mely számomra csak kicsit nyújtott többet, mintha egy engine-techdemóban hajózgatnék fel és le, mintha a No Man’s Sky legrosszabb bolygójára lennék bezárva, kiszolgáltatva egy igen fantáziátlan random-küldetésgenerátor kényének és kedvének. Egy játék, amiben bármit csinálhatunk – csak épp a „minden” esetünkben igen közel van a semmihez. És mindezen még az sem segít, hogy közben tök jókat dumáltam a haverokkal. Nyilván lehet reménykedni abban, hogy a Rare majd bővítmények viharos tempójú gyártásával elkészíti azt a játékot, amit beígértek – vagy legalábbis, amit elképzeltünk a látottak alapján –, de ha négy év pusztán alatt ennyi sikerült, ennek én nem látom esélyét…
A Sea of Thieves PC-re és Xbox One-ra érhető el.
Pro:
- Lenyűgöző grafika;
- kooperatív hajózás.
Kontra:
- Gyakorlatilag zéró tartalom;
- nincs fejlődés;
- minden idők legigénytelenebb harcrendszere.
30
Grath
