Sapphire Radeon HD 7950 videokártyateszt

A Radeon HD 7950

Bő két hét telt el, mióta bemutattuk az első, úgynevezett GCN architektúrát alkalmazó grafikus kártyát, a Radeon HD 7970-et. A rajta található Tahiti XT kódnevű GPU gyökeresen megújult belső felépítése mellett az első kereskedelmi forgalomba került 28 nanométer csíkszélességű grafikus processzor is lett egyben. A GCN mikroarchitektúráról egy nagyon részletes elemzésben már beszámoltunk a közelmúltban. Ezen korábbi cikkeink elolvasását mindenkinek javasoljuk, aki eddig még nem tette meg, vagy a most következő oldalak előtt szeretné kicsit felfrissíteni ismereteit.


[+]

A korábbi gyakorlat azt mutatta, hogy az egyetlen GPU-t felvonultató csúcs Radeon VGA-k párban érkeznek. Így volt ez a 3800-as, 4800-as, 5800-as, valamint a 6900-as szériák esetében is, ám ez a sorozat most megszakadt. Ennek oka (is) minden bizonnyal a TSMC vadonatúj, 28 nanométeres gyártástechnológiájában keresendő, melynek kihozatala egyelőre nem a legjobb. Ebből következően az AMD logikusan inkább a HD 7970-et részesítette előnyben, azaz az arra alkalmas lapkákat ehhez a modellhez használták fel. A HD 7950 így egy rövidebb, szűk négyhetes parkolópályára került, ami épp a mai napon ért a végéhez.

Sapphire HD 7950

Szerkesztőségünkben a Sapphire által megálmodott HD 7950 tette tiszteletét, azaz most kissé rendhagyó módon nem egy referenciamegoldással találtuk szemben magunkat. Információink szerint ennek az az oka, hogy a HD 7950-ből nem is lesz elérhető a referenciamodell, azaz a gyártók már most szabad kezet kaptak saját egyedi megoldásaik kialakításához. Ez azt is jelenti, hogy rövid időn belül számtalan különböző HD 7950-nel találkozhatunk, melyek a hűtésen kívül a GPU és a memória órajeleiben is eltérhetnek majd egymástól.


[+]

Ezek közül az egyik első fecske az a Sapphire HD 7950, mely a házon belüli HD 6970-en látotthoz hasonló, kétventilátoros hűtést kapott. Egyébként egy gyárilag túlhajtott, OverClock verzióról beszélünk, ami 900 MHz-es GPU órajelben merül ki. A 11196-02 számozású modell tartozékok tekintetében szinte teljesen megegyezik a HD 7970-nél látottakkal. A dobozban két tápátalakító is lapul, melyek Molexből készítenek PCI Express szabványú csatlakozót: az egyik a 6, míg a másik a 8 tűs verziót képes pótolni.

A megjelenítők csatlakoztatását megkönnyítő adapterekből négy darabot találhatunk. Ezekből az első egy egyszerű DVI->VGA típusú; ezt követi egy mini DisplayPort->DisplayPort, valamint a HDMI->DVI és az aktív mini DisplayPort->DVI átalakító. A tartozékok sorát a CrossFire híd és egy 1,8 méteres, 1.4a szabványnak megfelelő HDMI kábel zárja. Mindezeken felül a Sapphire egy TriXX Tweak Utility nevű alkalmazást is mellékel a kártyájához, mellyel az órajeleket, a GPU feszültségét és a ventilátor fordulatszámát szabályozhatjuk.


[+]

A 28 centiméter hosszú kártyán található GPU hűtéséért kettő, egyenként 9 centiméter átmérőjű ventilátor felel, melyek egy réz hőcsövekkel tarkított alumíniumbordára fújják a hűvösebb levegőt.


[+]

A CrossFire hidak mellett itt is felbukkant a BIOS kapcsoló. Az egyszerű analóg kétállású kapcsoló segítségével a kártyán található két BIOS közül választhatunk. Az egyik egy fix tartalmú ROM, amely természetéből adódóan nem írható felül, míg a másik egy EEPROM, amely a már jól ismert szoftveres úton bármikor frissíthető. Amennyiben valami balul sülne el a folyamat közben, akkor visszakapcsolhatunk az eredeti állásba, ezzel megkímélve magunkat egy kisebb (vagy nagyobb) kellemetlenségtől.


[+]

A kártya másik végén szokás szerint a tápcsatlakozók találhatóak, szám szerint két 6 tűs aljzat, melyeken keresztül 150 wattot vehet fel a kártya. Mindehhez hozzájöhet még további 75 watt a PCI Expressen keresztül, így összesen 225 wattból gazdálkodhatunk.

A hátlap felé fordulva a HD 7970-nél látott referenciakialakítás köszön vissza. Ez egészen pontosan egy dual-link DVI-I porttal nyit, amelyet egy 3 GHz-es HDMI 1.4a, illetve két mini DisplayPort 1.2 HBR2 követ. Az új verziójú HDMI és DisplayPort interfész segítségével a kártya egy kimenetről is képes kiszolgálni a 4096x2160 pixel felbontású megjelenítőket, ami a korábbi termékeknek legalább kettő interfész befogásával sikerül. A 3 GHz-es HDMI továbbá lehetőséget biztosít 60 darab sztereó 3D-s, Full HD felbontású képkocka továbbítására projektív módban. Emellett szintén újítás, hogy az új grafikus kártyán a sztereó 3D már DisplayPort bemenettel felszerelt kijelzőkkel is működik hárommonitoros Eyefinity módban. Egy megfelelő hub segítségével a HD 7950-re összesen hat megjelenítőt csatlakoztathatunk, hála az Eyefinity 2.0-s verziójának. Érdemes még megemlíteni, hogy a szintet lépett Eyefinity mindegyik csatlakoztatott kijelzőhöz külön nyolccsatornás hangfolyamot is képes rendelni.

Hirdetés

A hűtés, és ami alatta van

Követve korábbi tesztjeink hagyományait, ezt a kártyát is "levetkőztettük". Az egyszerűbb felépítésű hűtésnek hála némileg könnyebb dolgunk volt, mivel csak 9 csavart kellett eltávolítanunk a művelethez.


[+]

Ahogy az előző oldalon már utaltunk rá, a két ventilátor alatt egy öt réz hőcsővel párosított alumíniumborda található. A GPU-val a referencia HD 7970-nél látotthoz hasonlóan itt is egy rézfelület érintkezik a gyorsabb hőátadás érdekében. A hűtő alatt a NYÁK-on még egy egybefüggő fémlapot találhatunk, mely a GDDR5-ös chipek, valamint a tápellátásért felelős FET-ek által termelt hő elvezetését segíti elő.


[+]

A NYÁK-ra rátérve elsőként a Tahiti PRO kódnevű GPU felé vettük az irányt, melynek tokozása fémkeretet kapott, ami az esetleges lesarkazástól próbálja megóvni a lapkát. A 28 nm-es GPU 365 mm2 területű, melybe 4,31 milliárd tranzisztor zsúfoltak a mérnökök. Fontos eltérés, hogy míg a HD 7970-eken helyet kapott Tahiti XT 2048 számolóegységet tartalmaz, addig a PRO jelölésű verzió már "csak" 1792 darabot. Ezzel párhuzamosan a textúrázók száma is megcsappant kissé, 128-ról 112-re, valamint az alapórajel 925-ről 800 MHz-re csökkent. Mindezeket természetesen a korábban jól bevált módszerrel, azaz különféle letiltásokkal érték el.


[+]

A GPU mellé itt is 12 darab, egyenként 256 MB méretű, Hynix gyártmányú GDDR5 chip került, azaz a memóriavezérlő itt is 384 bites, valamint ezzel párhuzamosan a fedélzeti memória mérete is 3 GB maradt. A chipeken a H5GQ2H24MFR-T2C típusjelzés díszeleg, amiből kiderül, hogy hivatalosan maximum 1500 MHz-es órajelre képes ez a modell. Itt jegyeznénk meg, hogy korábban a HD 7970-en is hasonló chipekkel találkoztunk, ami a tuningosoknak lehet egy jó hír. A Hynix nevével fémjelzett memóriák órajele a HD 7950 esetében 1250 MHz, ami 125 MHz-cel alacsonyabb a HD 7970-nél látotthoz képest.


[+]

Ugyan a PWM mutat némi hasonlóságot a referencia HD 7970-nél látottal, de mégsem ugyanaz, ergo itt már egy többé-kevésbé módosított NYÁK-kal állunk szemben. A vezérlésért itt is a CHiL digitális chipje felel. A CHL8228 jelzésű modell egy meglehetősen népszerű alternatíva, ami talán annak is köszönhető, hogy viszonylag tág kereteket nyújt a feszültség szoftveres szabályozására. A hét darab fázis valamelyest egyszerűbb felépítésű (és ezzel együtt valószínűleg olcsóbb), mint amit a HD 7970 esetében már láthattunk.


[+]

A kék színű NYÁK-on jól láthatóan akár egy 8 tűs csatlakozó is elférhetne az egyik 6-os helyett. Ebből arra következtetünk, hogy ezt a nyomtatott áramkört a későbbiekben még egy egyedi HD 7970 elkészítéséhez is felhasználhatja a Sapphire.

Ahogy a HD 7970, úgy természetesen a HD 7950 is támogatja a PCI Express 3.0-t, melyet egyelőre csak X79-es alaplapokkal lehet kihasználni. Maga a csatoló elméletben kétszer nagyobb, 16 sáv esetében pontosan 16 GB/s maximális elméleti adatátviteli sebességre képes egy hasonló PCI Express 2.0-s porthoz viszonyítva. Ebből egy darabig asztali környezetben nem sokat profitálhatunk, mivel a fejlesztők manapság arra törekszenek, hogy a PCI Express busz csak minimális igénybevételnek legyen kitéve. A PCI Express 3.0 mögött jelenleg óriási reklámkampány húzódik, ám a gyártók sosem mutatják be, hogy az elméletben elérhető extra sebességnek milyen gyakorlati hatásai vannak. Ennek nyilván az az oka, hogy most még nem mutatható ki az új interfész gyakorlatban mérhető előnye. A potenciális vásárlók szempontjából az egész lényege, hogy a kártya bármilyen probléma nélkül tökéletesen üzemel egy PCI Express 2.0 portban is, miközben a megjelenítés sebessége sem szenved a mérési hibahatáron túli csorbát.

Tesztkonfig, fogyasztás, tuning, specifikációk

Tesztkörnyezet
Videokártyák Sapphire Radeon HD 7950 3072 MB GDDR5 (@800/1250) (Catalyst 8.921.0.0)
AMD Radeon HD 7970 3072 MB GDDR5 (Catalyst 8.921.0.0)
ASUS Radeon HD 6990 4096 MB (Catalyst 11.12)
Sapphire Radeon HD 6970 2048 MB (Catalyst 11.12)
ASUS GeForce GTX 590 3072 MB (Forceware 290.53)
ASUS GeForce GTX 580 1536 MB (Forceware 290.53)
NVIDIA GeForce GTX 570 1280 MB (Forceware 290.53)
Processzor Core i7-2600K (3,40 GHz) – túlhajtva 4,2 GHz-en
EIST / C1E / C-state kikapcsolva; Turbo Boost kikapcsolva
Alaplap MSI P67A-GD65 (BIOS: 1.C) – Intel P67 chipset
Memória G.Skill RipjawsX 16 GB (4 x 4 GB) DDR3-1866 F3-14900CL9Q-16GBXL
Háttértárak Intel SSD 510 250 GB SSDSC2MH250A2 (SATA 6 Gbps)
Seagate Barracuda 7200.12 500 GB (SATA, 7200 rpm, 16 MB cache)
Tápegység Corsair TX850 – 850 watt
Monitor Samsung Syncmaster 305T Plus (30")
Operációs rendszer Windows 7 Ultimate 64 bit

Csúcskategóriás kártyákról lévén szó, úgy döntöttünk, hogy i7-2600K processzorunk órajelét egy egészséges tuning keretein belül 4,2 GHz-re emeljük, mellé 16 GB memóriánk üzemi órajelét 1866 MHz-re állítottuk be. A Sapphire HD 7950 GPU órajelét 800 MHz-re, azaz az AMD általt megszabott értékre vettük vissza, mert most első körben az így várható teljesítményre voltunk kíváncsiak. A 7950-hez a driverlemezén lévő meghajtót használtuk, míg a többi Radeon a 11.12-es Catalystot kapta meg. Mivel a legutolsó hivatalos GeForce driver meglehetősen régi (október végi), így a december 21-i keltezésű, 290.53-as bétát telepítettük fel az NVIDIA kártyáihoz. A játékokat a tesztben szereplő kártyákban lapuló számítási teljesítmény miatt 1920x1200-as és 2560x1600-as felbontásban, maximális vagy ahhoz közeli képminőségi beállítások mellett teszteltük. A meghajtóprogramokban a képminőségi beállításokat az NVIDIA videokártyáin „legjobb minőség”-re, a Radeonokon pedig a legszebbre állítottuk. Az anizotropikus szűrést, ha a játék lehetőséget adott rá, akkor 16x-osra kapcsoltuk. Az élsimítást alkalmazásvezéreltre állítottuk. A „Catalyst AI”-t alapállapotban hagytuk.

Játékok

  • Batman: Arkham City
  • Battlefield 3
  • Crysis 2
  • Deus Ex: Human Revolution
  • DiRT 3
  • Dragon Age II
  • Metro 2033
  • Total War: Shogun 2
  • S.T.A.L.K.E.R. – Call of Pripyat

A könnyebb és pontosabb mérés, valamint összevetés érdekében a Crysis 2-nél a benchmark toolt használtuk, ahogyan a Total War: Shogun 2, Metro 2033, Stalker: Call of Pripyat, Batman: Arkham City és DiRT 3 esetében is. A Battlefield 3-nál a Going Hunting című küldetés első perceit mértük le FRAPS-szel, míg a Deus Ex esetében a játék elején található demót vizsgáltuk hasonló módon. Korábban észrevettük, hogy a Metro 2033 és a Crysis 2 sokszor hibásan méri a minimum fps-t, ezért itt is a FRAPS-et alkalmaztuk a lehető legpontosabb eredmények érdekében.

A fogyasztást egy konnektorba dugható, digitális VOLTCRAFT Energy Check 3000 készülékkel mértük le. A grafikonon az egyes videokártyákkal kiegészített rendszerek fogyasztása látható alaplappal, processzorral, táppal és a többi alkatrésszel együtt, de természetesen a monitor nélkül. A méréseket a Crysis 2 benchmarkja alatt mértük, mely 2560x1600-as felbontásban került lefuttatásra.

Játékkal terhelt mérés közben meglehetősen sűrűn és gyorsan ingadoznak az értékek, ezért most csúcsértéket regisztráltunk terhelt fogyasztásként. Üresjáratban a Sapphire HD 7950 a 104 wattos eredménnyel a legkisebb fogyasztást érte el, amivel ha nem is sokkal, de megelőzte a HD 7970-et. Természetesen a HD 7970-nél megismert ZeroCore Power szolgáltatás itt is jelen van. Ez abban az esetben aktiválódik, ha a számítógépen az operációs rendszer készenlétbe (stand-by) helyezi a monitort. Ekkor a kártyán található ventilátor (jelen esetben ventilátorok) leáll, és a kártya fogyasztása 2-3 watt körüli értékre csökken. A Sapphire HD 7950-nel szerelt rendszerünk ebben a szituációban beérte mindössze 83 wattal. Természetesen mindez egyáltalán nem befolyásolja a többi részegység működését, azaz például a CPU vagy a memóriák gond nélkül dolgozhatnak a háttérben akár 100%-os kihasználtság mellett is. Terhelés alatt is szépen muzsikált a kártya, amivel messze a legkevesebbet kérte magának a mezőnyben.

Szokás szerint megvizsgáltuk a GPU-k hőmérsékletét és az ahhoz tartozó ventilátor-fordulatszámot is. Pontosabban utóbbit csak vizsgáltuk volna, ha a GPU-Z mutatta volna az értékeket; enélkül most be kell érnünk százalékos értékekkel.

A mérést egy nagyjából 20 °C hőmérsékletű helyiségben végeztük, miközben a konfiguráció egy asztalon volt összeállítva. A Windows desktopon állva a GPU hőmérséklete 30 °C körül mozgott 25%-os ventilátorsebesség mellett. Ebben az esetben halk volt a kártya, bár közelebb hajolva lehetett hallani a ventilátorok működéséből eredő zajt. Terhelés mellett a GPU 56 °C-ig kúszott fel, ami egyáltalán nem nevezhető soknak. A ventilátor eközben 40%-ig pörgött fel, de még így is jóval halkabb volt, mint a referencia Radeon HD 7970. Természetesen azt tartsuk szem előtt, hogy a GPU és vele együtt az egész kártya fogyasztása alacsonyabb.

Bár gyárilag tuningolt kártyáról van szó, minket ez természetesen nem tartott vissza a további túlhajtási kísérletektől. Az órajeleket most is a Catalyst Control Centerben állítottuk be, de előtte a PowerTune határát toltuk ki +20%-ra, hogy a vezérlés ne szabályozzon le, ha túllépnénk az előre megszabott fogyasztási keretet. Ezt követően a GPU-t 950 MHz-re tudtuk stabilan felemelni, míg a GDDR5-ös memóriákkal 1600 MHz-ig jutottunk. A GPU esetében a Sapphire által megszabott 900 MHz-től mindössze 50 MHz-cel jutottunk messzebb, ami nem túl acélos eredmény. A memóriákra viszont a 28%-os emeléssel nem lehetett panaszunk.

VGA megnevezése Radeon HD 7970 Radeon HD 7950 Radeon HD 6970 GeForce GTX 580
Kódnév Tahiti XT Tahiti PRO Cayman XT GF110
Gyártástechnológia 28 nm (TSMC) 40 nm (TSMC)
Mikroarchitektúra GCN VLIW4 Fermi
Tranzisztorok száma 4,31 milliárd 2,64 milliárd ~3 milliárd
GPU lapka mérete 365 mm2 389 mm2 520 mm2
GPU/shader órajele terhelve 925 MHz 800 MHz 880 MHz 772 MHz
1544 MHz
GPU/shader órajele üresjáratban 300 MHz 250 MHz 51 MHz
101 MHz
Shader processzorok típusa multiprecíziós vektor szuperskalár stream
Számolóegységek száma 2048 1792 1536 512
Textúrázók száma 128 textúracímző
és -szűrő
112 textúracímző
és -szűrő
96 textúracímző
és -szűrő
64 textúracímző
és -szűrő
ROP egységek száma 8 blokk (32) 12 blokk (48)
Memória mérete 3072 MB 2048 MB 1536 MB
Memóriavezérlő 384 bites hubvezérelt 256 bites hubvezérelt 384 bites crossbar
Memória órajele terhelve 1375 MHz (GDDR5) 1250 MHz (GDDR5) 1375 MHz (GDDR5) 1002 MHz (GDDR5)
Üresjáratban 150 MHz 67 MHz
Max. memória-sávszélesség 264 000 MB/s 240 000 MB/s 176 000 MB/s 192 384 MB/s
Támogatott DirectX 11.1 11
Dedikált HD transzkódoló VCE nincs
HD képi anyagok lejátszásának hardveres támogatása AVIVO HD (UVD 3) Purevideo HD (VP4)
Hivatalos TDP < 300 watt 200 watt < 300 watt 244 watt

Crysis 2, DiRT 3, Shogun 2

A korábbi Crysis epizódok az NVIDIA kártyáinak feküdtek jobban, és ez egyelőre nincs másképp a Crysis 2 esetében sem. Ennek megfelelően itt a HD 7950 kb. a GTX 570 szintjét hozta, bár az átlagok kicsit jobban voltak annál. A DiRT 3 esetében pont fordított a kép, vagyis kényelmes előnnyel nyert a HD 7950, már a GTX 580 szintjét hozta. A Shogun 2 szintén a Radeonoknak fekszik inkább.

Metro 2033, STALKER, Deus Ex

Metro 2033 alatt a minimum fps-t tekintve a GTX 570 szintjét hozta a HD 7950, átlagban viszont már a GTX 580-hoz van közelebb. Jól mutatja a játék étvágyát (pontosabban optimalizálatlanságát), hogy tökéletesen játszható szintet csak a HD 7970 CrossFire volt képes felmutatni, és az is csak 1920x1200-ban. A S.T.A.L.K.E.R. alatt, ha nem is sokkal, de lemarad a GTX 580-tól a HD 7950. A Deus EX alatt a HD 7950 a minimum képkockák számában pontosan a GTX 580 szintjén landolt, de átlagban már kissé lemaradt tőle.

Batman, Battlefield 3, Dragon Age II

A Batman: Arkham City alatt 1920x1200-ban gyorsabb, míg 2560x1600-ban lassabb volt a HD 7950 a GTX 570-nél. Battlefield 3 alatt a HD 7950 pontosan a HD 6970 szintjét produkálta, amivel lemaradt a GTX 570-től. Ahogy a HD 7970-nek, úgy kistestvérének is nagyon feküdt a Dragon Age II, aminek köszönhetően még a GTX 590-et is legyűrte.

ComputeMark, LuxMark

A HD 7970-ről szóló tesztünkhöz hasonlóan, de a korábbiakhoz képest némileg rendhagyó módon két benchmark is bekerült méréseink közé. Mivel félig-meddig szintetikus tesztekről van szó, így messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni az eredményekből.

Jól látszik, hogy a már inkább általános számításokra kihegyezett GCN mikroarchitektúra jelentős előrelépést mutat.

Összegzés

Az összesített eredményeket nézve elmondható, hogy a minimum és átlagos képkockaszámot figyelembe véve a HD 7950 durván 4%-kal van lemaradva a GTX 580 mögött, míg kizárólag az átlagot tekintve ez a szám 2%-ra csökken. A nagytestvér HD 7970-hez képest 20% körüli a lemaradás, ami már soknak mondható.

A teljesítmény/fogyasztás-mutatót tekintve a HD 7950 az élre tör, amivel éppen a HD 7970-et taszítja le az első helyről.

HD 7970-ről szóló cikkünkben arra jutottunk, hogy az új jövevény átvette a vezetést az egyetlen GPU-val szerelt kártyák mezőnyében. Az összesített eredmények alapján elmondtuk, hogy a minimum és átlag képkockaszámot is figyelembe véve a HD 7970 nagyjából 16 százalékkal gyorsabb a korábbi, egy GPU-s bajnok GTX 580-nál. A legnagyobb negatívum, amit felhoztunk, az a kártya árazása volt, ugyanis az 550 dolláros árcédula meglehetősen húzósnak mondható. Ez az összeg idehaza jelenleg gyártótól függően durván 170 000 forintot jelent, ami minden kétséget kizáróan rengeteg, de ennek a teljesítményszintnek ára van, ráadásul sajnos úgy fest, hogy az ár évről-évre magasabb.


[+]

Ahogy a HD 7970-ről, úgy a HD 7950-ről is elmondható, hogy számtalan újítást és jövőbe mutató, innovatív megoldást vonultat fel, melyek egy részét jelenleg még nem tudjuk használni (pl. DirectX 11.1). A különböző játékok alatt látottak alapján szerintünk a Radeon HD 7950-es kártyákat jelen állapotukban a GTX 580 közvetlen ellenfelének szánja az AMD. Az árazás is ezt támasztja alá, ugyanis a legolcsóbb, referenciaértéket felvonultató modellek a cég állítása szerint 450 dolláros árcímkével fognak rendelkezni, míg a túlhajtott, különféle extrákkal megpakolt egyedi modellek maximális ára valamivel 500 dollár felett várható majd.

Ezt a relációt tekintve elmondható, hogy a HD 7950 és a GTX 580 egymásnak dobálgatja a labdát attól függően, hogy éppen melyik címnek melyik megoldás fekszik jobban. Azt most is tartsuk szem előtt, hogy a Tahiti GPU-khoz készült meghajtók még eléggé gyerekcipőben járnak, így a következő néhány hónapban biztosan számíthatunk majd említésre méltó javulásra ezen a téren. Amiben a HD 7950 minden kétséget kizáróan jobb, mint a GTX 580, az a fogyasztás. Ebben természetesen igen fontos szerepe van a 28 nm-es csíkszélességnek is, mely egyelőre csak a két HD 7900-as megoldásnál van jelen. Mindent összevetve: akik a GTX 580 teljesítményéhez nagyon közeli megoldásra vágynak, azoknak ajánlani tudjuk a HD 7950-et, hiszen fogyasztása hasonló teljesítményszint mellett jóval alacsonyabb, míg árcédulája (remélhetőleg idehaza is) hasonló szintre várható.


Radeon HD 7950 videokártya

Oliverda

Az ASUS Radeon HD 6990 és GeForce GTX 590 videokártyát az ASUS Magyarországtól, a Sapphire Radeon HD 7950 és HD 7970 VGA-t a Sapphire-tól, a tesztben használt Sapphire HD 6970 kártyát pedig az Expert Zrt.-től kaptuk kölcsön tesztelésre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés