2016. december 4., vasárnap

Samsung Forum 2016: ezekkel az újdonságokkal robbantanának idén

Terítéken a legújabb fejlesztések és a cég jövőbeni tervei.

Hirdetés

Samsung Forum 2016

Hosszú  idő telt el azóta, amióta a Samsung bemutatta az első fekete-fehér televízióját, és évtizedek alatt az egykor halkereskedelemmel foglalkozó kis dél-koreai cégből a világ (egyik) legnagyobb technológiai konszernje vált, mely meghatározó szerepet játszik a szórakoztatóelektronikában, az IT-ben és a telekommunikációban is, amellett, hogy jelen van az építőiparban, ingatlanfejlesztésben, gépjárműgyártásban, illetve a háztartási gépek szegmensében egyaránt.

Samsung Forum 2016
Samsung Forum 2016 [+]

A Samsung Európában is iszonyatosan erős pozíciókkal rendelkezik, hiszen a felmérések szerint több mint 80 000 000, azaz nyolcvanmillió háztartásban van jelen termékeivel, ez pedig több, mint amit bármilyen más gyártó elmondhat magáról. A cég hagyományosan februárban rendezi meg a Samsung Forum névre hallgató eseményt, amelyen azokat a termékeket, technológiákat és szolgáltatásokat mutatják be, amelyeket az adott évben piacra dobnak Európában.

Samsung Forum 2016
Samsung Forum 2016 [+]

Mivel a Samsung jelenleg a leginnovatívabb vállalatok egyike, amely amellett, hogy felhasználói igényeket elégít ki, meg is teremti azokat. Ráadásul olyan cég, amelyet rengetegen próbálnak másolni, emiatt nagyon fontos figyelni arra, hogy merre is tartanak, milyen irányba mozdulnak, hiszen abból nagyon-nagyon sok mindenre lehet következtetni azzal kapcsolatban, hogy mi várható a piacon. 2016-ban a Prohardver is részt vett az eseményen, így első kézből tapasztalhattuk meg, hogy mit gondol a televíziózásról, otthoni audioszettekről, a virtuális valóságról, a tabletekről, az IoT rendszerekről, telekommunikációs eszközökről, és úgy egyáltalán a jövőről a világ egyik legfontosabb technológiai vállalata. Az eseményen lehetőségünk nyílt beszélgetni többek között Grzegorz Stanisz-sel, a vállalat európai televíziós és AV részlegének értékesítési és marketingigazgatójával, akit az OLED tévékről, a Blu-ray jövőjéről, a házimozi szettekről, és az olcsóbbá váló HDR televíziókról faggattunk.

Virtuális valóság és kapcsolati háló

A Virtuális valóság rendkívül divatos témának számít mostanában, többek között például a Samsungnál, aki teljes erővel mögé állt. A Forumon is megerősítették a cég képviselői, hogy a konszern óriási fantáziát lát a dimenziók kitágításában, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy jobbá tegyék eszközeiket, növeljék a felhasználói élményt. A vállalat nemrég dobta piacra Gear VR szemüvegét, és hamarosan, február 21-én bemutatják az ebben is használható legújabb Galaxy telefont, az S7-et, amely a cég állítása szerint egy új szintre emeli a virtuális valóságot.

Samsung Forum 2016 Samsung Forum 2016
Samsung Forum 2016 Samsung Forum 2016
Samsung Forum 2016 [+]

Az is kiderült ismét, hogy a cég szerint a jövőben minden mindennel kapcsolódik majd, azaz elektronikus eszközeink állandóan kommunikálni fognak egymással. Az IoT (Internet of Things) a Samsung meglátása szerint is viharos sebességgel terjed majd, és ha minden jól megy, 4-5 év múlva minden(!) elektronikus eszközük IoT-kompatibilis lesz. Tény, hogy már vannak ilyen hűtőszekrényeik, porszívóik és mosógépeik, hogy a tévékről és pláne a telefonokról már ne is beszéljünk, de ez azért elsőre egy kicsit merész jóslatnak tűnik. A vállalat azt is bejelentette, hogy az idei évben több európai országban bevezetik a Samsung Pay szolgáltatást, aminek köszönhetően a Samsung telefonjaival, illetve okosóráival is lehet majd fizetni, úgy, mintha az ember a bankkártyáját használná. Magyarország az első körből azért kimarad, de talán jövőre már nálunk is elérhető és használható lesz a fejlesztés.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.