Halál minden sarkon
A kihívás olyan magas szintű, hogy néhány jelenet és szekvencia esetében kifejezetten túlzónak érződik. Jó példa erre az a pillanat, amikor egy hatalmas fából kell kimenekülni, folyamatosan menekülve a felfelé tóduló áradat elől. Minden ugrást hibátlanul kell végrehajtani, a csak percekkel korábban megszerzett új képességet profi módjára kell alkalmazni, mindezt több percen keresztül pihenés vagy mentési lehetőség nélkül. A játékban nem is a főellenségek vagy a hagyományos értelemben vett harc, hanem az ilyen vegytiszta ügyességi részek jelentik a kihívást, és őszintén szólva néhol túlzottan is szigorú. Nem kizárt, hogy sokan egyszerűen elakadnak majd a játékban. A nehézség nem skálázható, tehát semmiféle könnyítés vagy segítség nem vehető igénybe.
Az Ori a fentiek ellenére mégsem válik frusztráló játékká, ennek pedig két fő oka van. Az egyik az okosan megtervezett mentési rendszer. A főhős energiájával ugyanis úgynevezett lélekkapcsokat (Soul Link) tud képezni bárhol a világban, és ezek szolgálnak mentési pontokként. Így nem adott helyekre kerülünk vissza halál esetén, hanem mi magunk szabhatjuk meg, hol legyen az aktuális respawn pozíció. Egy-egy nehezebb részen akár ugrásonként is menthetünk, ha van ehhez elég energia, illetve ha nem egy rohanós-menekülős szekvenciáról van szó. A másik ok pedig maga az irányítás, ami tulajdonképpen tökéletes lett. Ennyire jó, közvetlen, érzékeny és gyors, pontos kezelést talán a Super Meat Boy óta nem láttunk mászkálós játékban. Éppen ezért, bár az Ori tényleg nagyon nehéz játék, sosem az irányítás hibájából halunk meg, ez mindig a saját ügyességünkön múlik.
Hirdetés
A pontot végül a már említett professzinális tálalás teszi fel az i-re. Nibel erdejében minden él és mozog, minden pillanatban. Az elmosott előtér, a háttér, a finoman pulzáló, változó színvilág egészen álomszerű képet fest a képernyőre. Az erdő tele van élettel, de olyan okosan van megalkotva minden tereptárgy, hogy sosem fogunk elveszni a részletek kavalkádjában. Ori maga fényes és fehér, így szó szerint világít a tájon, a nagyon finom, aprólékos animációknak köszönhetően pedig az is mindig egyértelmű, hogy épp mi történik. Full HD felbontás és nagy képátló esetén szinte olyan a hatás, mintha egy kis akváriumba vagy diorámába néznénk bele. Gyönyörű a víz és az egyéb képi effektek is. A grafikát atmoszférikus, melankólikus, mégis felemelő soundtrack egészíti ki, ami a pillanat hangulatához alkalmazkodik. Csendes részeken háttérbe húzódik, míg ha komoly akció van, hangosan zengnek a nagyzenekar által feljátszott dallamok. Profi munka minden ízében.
Nem kell hozzá nagy tudomány, hogy lássuk, az Ori and the Blind Forest az elmúlt évek egyik legjobb mászkálós játéka. Minden megvan benne, ami kell: elképesztő látvány, tökéletes irányítás, komoly kihívás, valódi ügyességi játékmenet, nagy bejárható terület, ezernyi apró részlet és gyűjtögethető extrák tömkelege. Ilyen az, amikor egy veteránokból összeállt új csapat évekig finomít és csiszol egy szívvel-lélekkel összerakott játékot. Az egyetlen negatívum, hogy a túlzásba vitt nehézsége miatt nem mindenki fogja átélni a teljes kalandot, pedig ez az élmény mindenkinek jár. Az Xbox One és PC tulajdonosok egy igazi kinccsel lettek gazdagabbak.
Pro:
- Lenyűgöző grafika
- Tökéletesre csiszolt, feszes irányítás
- Hangulatos soundtrack
- Jókora kihívás és tartalom
Kontra:
- Helyenként indokolatlanul nehéz
90
dreampage