Olympus OM-D E-M1, a nagyágyú

Bevezető, ergonómia, külsőségek I.

Az Olympus utolsó, profinak nevezett fényképezőgépét majdnem három évvel ezelőtt teszteltük. Akkoriban nagy port kavart a gyártó kijelentése, mely szerint az E-5 lett volna az utolsó 4/3 rendszerű váz – majd mégsem, illetve mégis. A fogalmazás direkt ilyen nyakatekert, hiszen maga az Olympus szónokai sem tudtak közös nevezőre jutni, hogy most akkor mi lesz, mi legyen a 4/3 rendszer sorsa, ami tucatnyi 1A osztályú lencserendszerből és összesen egyetlen egy, mára már szerénynek nevezhető képminőséggel, de remek funkciókkal és szolgáltatásokkal felvértezett fényképezőgépből (E-5) áll(t).

Közben az eltelt három év alatt kiderült, hogy a japán cég – ha lassan is, de biztosan – kivezeti a 4/3-ot az élő rendszerek világából; mára egyértelművé vált, hogy a m4/3 a nyerő, a mindent kiváltó generáció. Hogy azonban a több, méregdrága és kiváló minőségű 4/3-os objektívet birtokló rajongók ne maradjanak továbblépési lehetőség nélkül, az Olympus csendben elkezdte fejleszteni az OM-D E-M1-et, ami hibrid AF rendszerének és a megfelelő átalakítónak hála nem csak a m4/3-os, hanem a régi 4/3-os optikákkal is kompromisszummentes használatot ígér.

Tesztünket két részre kell osztanunk, mert az OM-D E-M1 még annyira friss, hogy a m4/3-4/3 összehasonlításhoz szükséges kellékek és gépek, objektívek egyelőre nem érkeztek meg Magyarországra. Mostani cikkünkben csak magával az E-M1-gyel, annak képminőségével, funkcionalitásával, szolgáltatásaival, tehát a szokásos tesztmenettel fogunk foglalkozni, míg legközelebb a már említett 4/3-m4/3 összehasonlítást szeretnénk kivesézni.

Amint már említettük, az OM-D E-M1 az Olympus első m4/3-os profi fényképezőgépe. Mit is jelent ez? Alapjában véve egy dolog különbözteti meg a profi eszközt az amatőrtől: a profi pénzt termel. Tévhit tehát, hogy a professzionális termékeknek különlegesnek kell lenniük, hiszen ha épp nincs más kéznél és a célnak megfelel, akkor akár egy kompakt fényképezőgéppel, sőt akár egy okostelefonnal is kereshetünk pénzt. Azonban nem árt, ha egy pénzkereső eszköz olyan adottságokkal bír, melyeknek köszönhetően az tartósan alkalmas a pénzkeresésre, tehát:

• kényelmes a használata (hosszútávon is),
• rugalmas(an alakítható) a kezelőfelülete,
• rendkívül strapabíró (magnéziumötvözetből készített vázszerkezet, időjárásálló felépítés stb.),
• olyan funkciókkal és szolgáltatásokkal bír, amelyek nélkülözhetetlenek a munkavégzés során,
• olyan modularitást, széleskörű kiegészítőkkel való kompatibilitást kínál, hogy szinte tetszőleges környezetben használható.

Nos, nyugodtan kijelenthetjük, hogy az E-M1-re a teljes fenti felsorolás érvényes – nézzük végig, miért!

Kényelmes a használata, rugalmas a kezelőfelülete – az Olympus mérnökei kínosan ügyeltek arra, hogy az OM-D E-M5-nél tapasztalt ergonómiai bakikat elkerüljék, ami sikerült is. A rajongók már eleve beépített, vaskos markolatot akartak – megkapták. Korábban sokan kifogásolták – többek között mi is –, hogy a nyomógombokat nagyon mélyen kell benyomni és túl kicsik, sőt egyesekhez túlságosan nehézkes hozzáférni (a lejátszás és a funkció 1 gomb volt ilyen). Ez a probléma is megoldódott, noha a kurzorokat még mindig egy kicsit „körmösen” kell kezelni. A masina szélesebb lett, ami egyértelműen jót tett a hátlapon elhelyezett kezelőszerveknek: immár nincsenek úgy összezsúfolva, mint az első OM-D modellnél. A kijelző megmaradt csak dönthetőnek, ami valahol kár, mert a kihajtható és dönthető sokkal praktikusabb, ráadásul nem lett volna sokkal macerásabb a kivitelezése, mint a csak dönthetőnek.

A beépített elektronikus kereső maradt középen, mint a tükörreflexes fényképezőgépeknél általában, ami nem is baj, s bár ízlés kérdése, nekünk jobban bevált a használat során, mintha a bal felső sarokba lenne bepasszírozva a kukucska. Itt gyakorlatilag az Olympus PEN E-P5-tel együtt bemutatott VF-4 beépített reinkarnációját üdvözölhetjük, ami valóban annyira fantasztikus, mintha optikai keresővel lenne dolgunk. A nagyítás óriási, a képfrissítés, a kontraszt és a színvilág bámulatosan jó. Még az esti órákban, a sötét szobában kémlelve sem találkoztunk szaggató, zajos képpel a keresőben. Ráadásul a képváltási sebesség LCD és EVF közt is gyorsabb, mint a konkurencia csúcsgépeinél:

Bevezető, ergonómia, külsőségek II.

Ha már említettük az E-P5-öt, akkor még kicsit maradjunk is nála: az Olympus ugyanis annál a készüléknél mutatta be először az úgynevezett 2x2 vezérlőrendszerét, amihez két tárcsa és egy 1-2 jelölésű váltókar tartozik. Ez most itt, az E-M1-nél is megtalálható, és ugyanolyan remek kiegészítője a kezelőfelületnek, mint a kistestvérnél. Hatalmas (minőségi) előrelépés figyelhető meg az E-M5 tárcsáihoz képest is: az E-M1 hátsó és elülső vezérlői, valamint a módválasztó tárcsa – csakúgy, mint egyébként az egész masina – brutálisan masszív kivitelnek örvend; legtalálóbban a „más szint” jelzővel lehetne illetni. A módválasztó tárcsát immár reteszelhetjük is, de nem ám olyan „snassz” módon, mint más gyártóknál. A reteszelést végrehajtó nyomógombnak itt két fix állása van, tehát a tárcsa elforgatásához nem kell egyik ujjunkkal a gombot lenyomva tartani. Egy találó hasonlat a villanykapcsoló lehet, aminek szintén van „be és ki” állása.

Az AP2 (avagy Accessory Port 2) megtalálható az OM-D E-M1-en is, így ennek köszönhetően többféle elektronikus kiegészítővel vértezhető fel a masina (akár a VF-4 kereső is rátolható).

A fényképezőgép alján a fém állványmenet kissé el van tolva az optikai középvonaltól balra. Erre azért volt szükség, hogy elférjen mellette a HLD-7 portrémarkolat elektronikus csatlakozója, illetve azért, hogy állványra szerelve (cseretalppal) is hozzáférhessünk az akkumulátorhoz.

A memóriakártya foglalata maradt a markolatban, de nagy sajnálatunkra továbbra is csak egy nyílás tátong a masszív és jól szigetelt ajtó mögött, pedig egy profi fotómasinába nem árt a két foglalat – hely biztos akadna.

A markolattal ellentétes oldalon két gumifedél takarja a csatlakozókat. Nagy örömünkre nem csak a szokásos USB és HDMI aljzattal, hanem egy szabványos, 3,5 mm-es jackkel is meglepett minket a gyártó, tehát tetszőleges külső mikrofon csatlakoztatható az E-M1-hez. Mint az E-M5-nél, itt is csak akkor tudjuk kinyitni a fedeleket, ha előtte lenyitjuk a kijelzőt, mert az elfedi a körömvájatokat.

A tetszőlegesen kiosztható funkciógombok nem csak a masina hátoldalán és a tetején találhatóak, hanem kettő az előlapra, a markolat és az objektív foglalata közé is bekerült. A könnyebb kitapinthatóság végett ezek felülete eltérő.

Az Olympus OM-D E-M1 váz tetejének kialakítása kissé a régi filmes fényképezőgépekére emlékeztet. Bal oldalon egy multifunkciós egység látható, amely alá a bekapcsoló lett elhelyezve. Közvetlenül mellettük az EVF/vaku/AP2 púpja, majd a módválasztó tárcsa a reteszbütyükkel, a hátsó tárcsa, a Fn2 gomb, az elülső tárcsa/kioldó páros, végül a filmfelvétel dedikált gombja alatt a Fn1 nyomógomb található.

Az Olympus OM-D E-M1 egy elsőre kifejezetten ronda, majd többszöri odafigyelésre egyre csak szépülő, végül szerelembe ejtő külsővel megáldott gépezet lett, amit végre valóban öröm kézbe venni és jól megnyomkodni. A váz gyakorlatilag olyan masszív, mint egy acéltömb, de szerencsére meglepően könnyű. Hatalmas markolata biztos fogást tesz lehetővé, de egy kicsit lehetne vastagabb. Nem bánnánk azt sem, ha a váz magasabb lenne, úgy nem kéne lelógatni a markolatról a kisujjunkat. Pechünkre nem érkezett a HLD-7 portrémarkolatból tesztre, de valószínűleg azzal lesz tökéletes a készülék fogása. A nyomógombok kiosztásával és működésével meg voltunk elégedve, a tárcsák minősége pedig új klasszist teremt a fényképezőgépek világában.

Adatlap

Olympus OM-D E-M1
Érzékelő típusa, mérete	4/3" Live MOS szenzor
Effektív felbontás	16,3 MP
Optika	cserélhető
Bajonettrendszer	m4/3 bajonett
Pormentesítő rendszer	van, ultrahangos
Képstabilizátor	van, szenzormozgatásos, öttengelyes
Záridő	1/8000 - 60 mp (maximum 30 perc bulb módban)
Kijelző	érintésérzékeny, dönthető 3"-os TFT 1 037 000 képpontos felbontással
Kereső	elektronikus kereső 2 360 000 képpontos felbontással, 100%-os képfedéssel, 1,48-szörös nagyítással, három választható stílussal
Belső memória	nincs
Támogatott memóriakártyák	SD/SDHC/SDXC
AF típusa	hibrid kontraszt- és fázisérzékelő AF-rendszer 37 fázisérzékelős AF-mezővel, 81 kontrasztérzékelős AF-mezővel
AF módok	egyszeri AF, folyamatos AF, egyszeri AF+MF, követő AF
ISO érzékenységtartomány	LOW (ISO 100) - 25 600 1/3 és 1 FÉ lépésekben
Fénymérés módja	TTL nyitott rekeszes fénymérés 324 mérőmezővel, ESP, szpot, középre súlyozott fénymérés
Fehéregyensúly	automata, manuális, fehéregyensúly sorozat (3 kép +/- 2, 4, 6 mired lépésenként), egyérintéses fehéregyensúly, Kelvin fok választásos, volfrám, fénycső 1, napfény, vaku, felhős idő, árnyék, víz alatti, meleg színek megtartása be/ki
Vaku	nincs beépített
Vakuüzemmódok	automata, manuális, manuális (Full, 1/4, 1/16, 1/64), vörösszemhatás-csökkentés, lassú expozícióra szinkronizált villantás vörösszemhatás-csökkentéssel, lassú expozícióra szinkronizált villantás, lassú expozíció második redőnyre szinkronizált villantással, derítő villantás, vakutiltás; 1/250 mp, illetve 1/4000 mp (Szuper FP módban) vakuszinkron
Exponálás	egy kép; sorozatfelvétel (10, 6,5, 3,5 kép/mp) maximum 50 RAW, illetve korlátlan JPEG kép erejéig; önkioldó
Üzemmódok	P, A, S, M, filmfelvétel, sémák, művészi szűrők, intelligens automata, keretek
Sémák	portré, e-portré, tájkép, tájkép+portré, sport, éjszakai felvétel, éjszakai felvétel+portré, gyermekek, világos tónus, sötét tónus, DIS üzemmód, makró, természet makró, gyertyafény, naplemente, dokumentum, panoráma, tűzijáték, vízpart és hó, halszem effekt, nagylátószögű előtétlencse, makró előtétlencse, 3D fotó
Felbontás	4608x3456 tömörített / 17 MB / kép; 4608x3456 Finom (tömörítés: 1/4) / 7,5 MB / kép; 4608x3456 Normál (tömörítés: 1/8) / 3,5 MB / kép; 2560x1920 Normál (tömörítés: 1/8) 1,1 MB / kép; 1024x768 Normál (tömörítés: 1/8) / 0,3 MB / kép
Nyers (RAW) fájl	van, 12 bites ORF formátum
Videofelvétel	van, MOV (H.264) és AVI (Motion JPEG) formátum
Videó minősége	Full HD 1920x1080 (16:9) 30p, 24 Mbps (MOV); Full HD 1920x1080 (16:9) 30p, 16 Mbps (MOV); HD 1280x720 (16:9) 30p, 12 Mbps (MOV); HD 1280x720 (16:9) 30p, 8 Mbps (MOV); HD 1280x720 (16:9) / 30 kép/mp. (AVI Motion JPEG); 640x480 / 30 kép/mp. (AVI Motion JPEG); Felvétel hossza: 29 perc (16 Mbps); 14 perc (SD) / 7 perc (HD) (AVI Motion JPEG)
Extrák	művészi szűrők (pop art, lágy fókusz, halvány és világos szín, világos tónus, szemcsés film, pinhole, dioráma, kereszthívás, drámai tónus, lágy szépia, Key Line, akvarell), csepp-, fagy- és porálló kivitel, beépített EVF, öttengelyű képstabilizátor, filmes effektek: multi-felvétel visszhang, egyszeri felvétel visszhang, color creator, Wi-Fi
I/O interfész	USB 2.0, HDMI, AP-2 csatlakozó
Áramellátás	Li-ion akku
Méret	130,4 x 93,5 x 63,1 mm
Tömeg	497 gramm akkuval és memóriakártyával együtt
Váz anyaga	magnéziumötvözet
Fogyasztói ár	489 990 Ft (csak a váz)
Garancia	2 év (3 év az Olympus Mintaboltban vásárolva)

Menürendszer

Az Olympus OM-D E-M1 menürendszere gyakorlatilag a PEN E-P3 óta ismert felépítést követi és kellően bonyolult ahhoz, hogy egy kezdőt elriasszon vagy egy profit felvillanyozzon, mivel a legapróbb funkcióig mindent részletesen be lehet állítani. Ha mindent engedélyezünk, akkor összesen hat fő menüponttal találkozhatunk, melyek közül az „Egyéni menü” a paraméterek labirintusa, az igazi „veszélyzóna”. A gyártó azonban igyekezett ebben a fő menüpontban is mindent rendszerezve, alkategóriákra osztva elénk tárni, de még így is akadnak apró logikai bukfencek (példa erre: miért nincs a „Csúcsosítás” színválasztéka ott, ahova tartozna, az AF/MF pontban?). A rendszer tud magyarul is, és ha valaki rászánja magát, nem egész egy óra alatt mindent saját ízlésünk és igényünk szerint állíthatunk be. Szerencsére a menü legmélyebb bugyraiba csak nagyon ritkán kell leereszkedni az egyszeri beállítások után, így a munka során 90%-ban csak a gyorsmenüvel lesz dolgunk.

Amit a menü első két oldalán megtalálunk, annak többségét közvetlenül a dedikált nyomógombokkal vagy a gyorsmenün keresztül is elérhetjük. Egyébként az E-M1 is megkapta a „szupermenüt”, ami a kijelző ikonját viselő gomb nyomkodásával hívható elő és a tárcsákkal, kurzorokkal, vagy közvetlenül az érintőkijelzővel manipulálható. Itt aztán valóban az összes, képalkotáshoz szükséges paramétert megtaláljuk egyetlen egy oldalon.

A klasszikus gyorsmenü az OK gombra bújik elő. Ennek felépítése is már ismert lehet az Olympus fényképezőgépeket használóknak: jobb oldalt a funkciók (ISO, fehéregyensúly, fénymérés, arcfelismerés stb.), alul pedig az adott funkció paraméterei találhatóak. A kurzorok le/fel nyomkodásával a funkciók között, a balra/jobbra gombokkal pedig azok paraméterei között lépkedhetünk.

A dedikált gyorsgombokhoz is két-két funkció köthető, így ezek megnyomásával a képernyő alján és tetején jelennek meg a paraméterek, melyeket az elülső, illetve a hátsó tárcsával és az OK gombbal élesíthetünk.

Pár mondatban jellemezve tehát megmaradt a korábbi PEN és OM-D vázak bonyolult, de némi ráfordítással legyőzhető menürendszere, ami magyarul is tud. A dedikált gombok, a gyorsmenü és a szupermenü óriási segítség fotózás közben, ráadásul így, ezek használatával elkerülhetjük a főmenüben való turkálást. A teljes menürendszerről készült filmünk:

Működés I.

Az Olympus OM-D E-M1 rengeteg hasznos szolgáltatással és funkcióval teszi kellemesebbé, kényelmesebbé a fotós dolgát. Tulajdonképpen itt is leírható az, amit már az E-M5-nél írtunk: E-M1 = PEN E-P5 + VF-4 és némi extra körítés. De ne legyünk ilyen rövidek, lássuk, mik is ezek a klassz funkciók!

Itt van kapásból a nagy dinamikatartományt nyújtó HDR felvételkészítés, aminek több módja van. Ezt a szolgáltatást egyrészt a menüből érhetjük el (második fő pont „HDR” menüpont), vagy közvetlenül – és sokkal egyszerűbben – a gép tetején látható dedikált nyomógombbal. A HDR készítési mód lehet HDR1, HDR2, 3F 2.0 FÉ, 5F 2.0 FÉ, 7F 2.0 FÉ, 3F 3.0 FÉ, 5F 3.0 FÉ. Az első kettőnél (HDR1 és HDR2) a fényképezőgép mindent teljesen automatikusan végez, azaz ellövi a szükséges alul-, illetve túlexponált képeket, összeadja azokat, majd elmenti a JPEG és a RAW képet (ha előzőleg a RAW+JPEG-et választottuk ki, természetesen). Mindkét módban csupán 1-1 fotó kerül mentésre. A többi módozatban az összes kép mentésre kerül, de a fotómasina nem összegzi, nem fűzi össze azokat, ezt a fotósnak utólag, külön szoftverrel kell elvégeznie. De mit is jelentenek ezek a számok és betűk? Vegyük például a 3F 2.0 FÉ-t: ebben az esetben három felvétel készül, melyeknél 2 FÉ az alul-, illetve túlexponáltság mértéke. Ennek megfelelően értelemszerűen az 5F 3.0 FÉ öt felvételt jelent 3 FÉ eltolással.

Már az E-P5-ben is szerettük ezt a lehetőséget, amivel a nagyon kontrasztos témát még képkészítés előtt „megszelídíthettük” a csúcsfények levételével és/vagy a bebukott részek kiemelésével. A váz tetején dedikált nyomógombbal hívható elő a funkció, amit a két tárcsával lehet paraméterezni. Az eredményt a keresőben és az LCD-n egyaránt azonnal lehet látni. Leginkább a JPEG képekre van hatással a funkció, de a RAW állományokon is látszik némi eltérés, de messze nem olyan drámai mértékben.

Az új zár már itt is 1/8000 mp-es záridőre képes, amit leginkább erős napsütésben, nagy fényerejű (leginkább fix gyútávú) objektívekkel tudunk kihasználni művészkedés (kis mélységélesség), illetve a mozgás kifagyasztása céljából.

Olvasóinknak már valószínűleg nem kell bemutatni az Olympus gépekben található „mágikus szűrőket”, melyek segítségével már gépen belül érdekes, szép, s akár valóban művészi képhatásokat lehet elérni. Az összesen tizenkétféle filter akár képsorként is elkészíthető, azaz egy kioldással a masina elkészíti a kép tizenkét szűrt változatát, így utólag, a fotel kényelméből választhatjuk ki a nekünk leginkább megfelelőt. A szűrők paraméterezhetők is, sőt egyesek egymással össze is párosíthatóak.

Az eddigiekhez képest sokkal radikálisabb élményt nyújt az úgynevezett „Live Time” felvételi mód. Ezt a szolgáltatást manuális módban érhetjük el úgy, hogy a zársebességet lecsavarjuk teljesen (tehát túl a 60 mp-es időn, túl a bulb felvételi módon), míg a „LIVETIME” felirathoz nem érünk. Ezután a menüben az „E.Exp./fénymérés/ISO” alatt a Live TIME hosszát beállítjuk a kívánt értékre (érdemes pár másodpercnél nem többet beállítani, mert alap ISO értéken is jó zajos lesz a kép), majd kezdődhet a móka. Nem egy gyakran bevethető funkció, az biztos, de érdekes felvételeket lehet készíteni a segítségével.

Az OM-D E-M5-ben vezette be a gyártó a világ talán legjobb képstabilizátorát, amit a PEN E-P5-ben és végül most, az OM-D E-M1-ben is viszontláthattunk. A korábban tapasztaltakhoz tulajdonképpen nincs mit hozzáfűzni, fantasztikus az öttengelyes rendszer hatásfoka!

A „Keretek” – hasonlóan a „Mágikus Szűrőkhöz” – egyfajta kreatív, művészi segéd, ami lehetővé teszi montázsok alkotását még a fényképezőgépen belül, tehát utómunkálatok nélkül. Összesen háromfélét kínál a rendszer: Szabvány, Sebesség és Vidám keretek név alatt érhetjük el ezeket. A kereteket még egy-két módon külön egyedire lehet szabni; inkább csak emlékek, érdekes életképek megörökítésére alkalmas ez a szolgáltatás azoknak, akik nem akarnak az utómunkával foglalkozni, vagy nem értenek hozzá.

A panoráma séma sajnos az E-M1-ben is csalódást okozott, ugyanis a mód az égegyadta világon semmit nem csinál, csak rögzíti a fókuszt és az expozíciós értékeket az első kioldáskor. A képeket a fotósnak kell utólag, manuálisan összefűznie.

Működés II.

És akkor most lássuk az igazán „izgalmas” szolgáltatásokat, amivel az Olympus OM-D E-M1 kényeztet! Ilyen például a vezeték nélküli távvezérelhetőség a Wi-Fi modulnak köszönhetően. Persze páran már legyintenek is, hiszen ezzel a szolgáltatással már találkoztunk a PEN E-P5-ben. Vagy mégsem? Az OM-D E-M1 jelenleg a gyártó csúcsmodellje, az összes kategória koronázatlan királya, tehát a funkciók és szolgáltatások terén is többet kell nyújtania, mint az alá sorolt gépeknek. És teszi is, ugyanis a távvezérlés itt nem csak az intelligens automata módra korlátozódik, meg a képnézegetésre, hanem teljesen szabad kezet kapunk a gép fölött. Az iOS, illetve Android operációs rendszerek alatt futó Olympus Image Share 2.0 legfrissebb változata már az E-M1-et is ismeri – ki is próbáltuk hát a mókát.

A csatlakozástól kezdve minden alapfunkció ugyanúgy működik, mint az E-P5 esetében, azonban itt okostelefonunkon (vagy táblagépünkön) változtathatjuk meg a fényképezőgép fő működési módját (P, A, S, M), az ISO értéket, a képkészítést (egyes kép, sorozatfelvétel, önkioldó), a záridőt, a rekeszértéket és a fehéregyensúlyt. Tehát gyakorlatilag olyan, mintha a fotómasinát nyomkodnánk, de közben mégsem, mert szabad rálátás esetén körülbelül ötméteres távolságból is elsüthetjük az E-M1-et. Az Olympus Image Share rengeteg beállítással kényeztet, például az így készített fotókat a távvezérlő készülékre is elmenthetjük (a mentett kép felbontása is beállítható). Képnézegetésre is ugyanúgy megvan a lehetőség, mintha magán a fényképezőgépen nézegetnénk fotóinkat.

Korábban rengetegen kérték, hogy az Olympus új masináiban legyen elérhető a kézi élességállítást nagy mértékben megkönnyítő focus peaking funkció. Nos, az E-P5 után végre az E-M1 is tudja az élesség visszajelzésének e módját: az egyéni menüben az élességállítással foglalkozó szekcióban megnyitjuk az MF Segéd menüpontot, ahol a nagyító mellett megtaláljuk a „Csúcsosítást” is. Egyébként a menünek egy teljesen más oldalán beállítható, hogy az úgynevezett csúcsosítás fehér vagy fekete élkiemeléssel működjön. Az intenzitást nem lehet módosítani, és nem minden esetben látható jól a kiemelés. Valószínűleg ezen még fognak csiszolni a mérnökök, és egy későbbi firmware-frissítéssel rendbe teszik a funkciót. Kisfilmünk a működéséről:

Míg az OM-D E-M5-nél legfeljebb 9 kép/mp volt a sorozatfelvételi sebesség csúcsa, addig itt, az E-M1-nél már 10 képet rögzíthetünk másodpercenként. Ilyenkor azonban le kell mondanunk a képstabilizátorról és az autofókuszról (azt az első felvétel előtt rögzíti a gép, amint félig lenyomjuk a kioldót). Saját méréseink szerint egy 16 GB-os, 95 MB/mp UHS-I Class 10-es jelölésű SanDisk Extreme Pro SDHC memóriakártyával a puffer megteltéig 36 darab Fine JPEG, vagy 32 darab RAW+Fine JPEG képet készíthetünk. A fotómasina előbbinél 7,96, utóbbi esetében pedig 22,83 mp alatt írja ki a betelt puffert a kártyára. Felvettük a redőnyzár működését a sorozatlövés közben:

Egy manapság divatos, de valóban érdekes és szemrevaló szolgáltatása az E-M1-nek az időeltolásos felvételi mód, azaz a time lapse. Mint általában más gépeknél, úgy itt is megadható az elkészítendő felvételek száma, a felvételek közti intervallum, a kioldás utáni késleltetés az első képkockánál, sőt, afelől is dönthetünk, hogy szeretnénk-e, hogy a fényképezőgép maga össze is fűzze egy AVI formátumú fájlba a képeket (1280x720 @ 10 fps 10,1 Mbps-os adatfolyam). Természetesen a mozgókép mellett az egyes fényképek is mentésre kerülnek az általunk választott formában (pl. RAW+Fine JPEG vagy csak JPEG/RAW). Tapasztalataink szerint egy frissen töltött akkuval egy legfeljebb 100-110 perces művelet hajtható végre, utána az áramforrás elszenderül. A mi esetünkben így egy kereken tíz másodperces videót sikerült készíteni (percenként egy felvétel x 100). Íme:

Következő lépésben figyelmünket a készülék AF sebességére összpontosítottuk. Tesztünk első részét (jelen írásunkat) a már korábban bemutatott M.Zuiko Digital ED12-50 mm F3.5-6.3 EZ objektívvel végeztük. Sajnos a várt M.Zuiko Digital 12-40 mm F2.8 PRO még nem érkezett meg az országba, így azt egyelőre nem tudtuk próbára tenni, de remélhetőleg cikkünk második részében ezt pótolni tudjuk majd. Tehát az automatikus élességállítás lényegi része legközelebb lesz részletesen kivesézve, most csak az egyszerű, nappali fényviszonyok melletti fókuszálás sebességére voltunk kíváncsiak. Mint mindig, erről a műveletről is készült videó:

Működés III.

Valószínűleg nagyon népszerű lesz az Olympus Color Creator, avagy „színlétrehozó” funkciója, amivel még képkészítés előtt villámgyorsan és rendkívül kényelmesen beállíthatjuk a fotó színtelítettségét, illetve színeltolását. A telítettség és az eltolás külön-külön a két tárcsával vezérelhető. Ha például a telítettséget levesszük teljesen, azaz fekete-fehér lesz az élőkép, akkor a színeltolásnak olyan hatása lesz a felvételre, mintha egy fekete-fehér filmet használó gép objektíve elé tennénk különféle színszűrőket. A legjobb működés közben látni a folyamatot:

Korábban említettük az egyénre szabható kezelőfelületet, ahol minden gombra, minden tárcsára saját igényünk szerint oszthatjuk ki a funkciókat, szolgáltatásokat. Az E-M1 ebből a szempontból remekel, a menüben még végigböngészni is fárasztó a számtalan lehetőséget. A menürendszerről szóló videónkban megtekinthető az összes gomb-funkció párosítás, íme, egy kis ízelítő:

További észrevételeink a masinával kapcsolatban:

• Többszörös felvétel: ezzel a szolgáltatással egyetlen képkocákra két fényképet exponálhatunk. Akinek megvan a megfelelő művészi vénája, az igen tetszetős, akár „túlvilági” montázsokat alkothat.
• Az akku teljesítménye meglehetősen gyenge, aki teheti, a HLD-7 portrémarkolattal (és persze plusz akkuval) vásárolja meg az Olympus OM-D E-M1-et.
• Aki professzionális célokra használja a fényképezőgépet, nem ritkán kerül olyan helyzetbe, hogy minden egyes képről azonnal másolatot szeretne készíteni. Ilyen célból (is) remek dolog, ha két memóriakártya-foglalattal rendelkezik a fényképezőgép. Sajnos az E-M1-be csak egyetlen egy kártyát helyezhetünk, pedig biztos lett volna még hely egy másik foglalatnak is a markolatban.
• A fényképezőgép nagyon gyorsan reagál minden gombnyomásra, minden tárcsatekerésre, de igényli a gyors memóriakártyákat a valóban flott működéshez. Mi legalább 30-45 MB/mp sebességű SDHC kártyákat ajánlunk hozzá.
• Korábban feltűnt a termékfotókon, hogy a masina képérzékelőjét mintha kitakarná egy sávban az objektív foglalata, ennek utánajártunk. Kiderült, hogy kikapcsoláskor a szenzorfelfüggesztés (a képstabilizátor miatt, ugye, nem fixen rögzített a lapka) egy halk „klattyanással” leereszti a szenzoregységet, majd bekapcsoláskor azt újra fel is emeli. Videóra vettük a jelenséget:

Képminőség

„Új szenzor, új élet” – tartja a mondás. Az Olympus az OM-D E-M1-ben ismét egy újabb, módosított képérzékelőt mutatott be, amire részben a chipre integrált, fázisdetektáló AF érzékelők miatt volt szükség. A felbontás azonban maradt a régiben, azaz ennél a gépnél is 16 megapixel áll rendelkezésünkre a képalkotáshoz. Kíváncsiak voltunk, hogy vajon mennyire lesz jobb, más, esetleg ugyanolyan az új masina képminősége, mint az agyondicsért E-M5-é. Tesztünkhöz három objektívet kaptunk a hazai forgalmazótól: a már említett M.Zuiko Digital ED 12-50 mm F3.5-6.3 EZ-t, a 75 mm F1.8-at és a 60 mm F2.8 makrót. A képminőség fürkészéséhez túlnyomórészt a 12-50-est használtuk a kényelem végett, de a 75 milliméteres kistelét sem vetettük el, ha épp portrézni támadt kedvünk. Egyrészt a masina saját JPEG fájljait (legjobb minőségű, legnagyobb felbontású), másrészt az Adobe Camera RAW (ACR 8.2.0.94 a Photoshop CS6 próbaváltozata alatt) által konvertált JPEG állományokat vizsgáltuk. A fényképezőgép menüjében az összes lehetséges zajszűrést kikapcsoltuk Első körben nézzük a szokásos zajos képeinket:

A fotómasina saját JPEG-jei egészen ISO 3200-ig (bezárólag) teljesen zaj- és roncsolásmentesek (a JPEG motor nem rombolja le a finomabb részleteket), de még az ISO 6400-as érték is szépen mutat. Az Olympus igen jó képalkotó algoritmusának köszönhetően a RAW állományokból konvertált fájlok sem sokkal szebbek, körülbelül 2/3-1 FÉ-vel hozhatunk ki többet belőlük zajt illetően. Az E-M1 a teljes érzékenységi tartományban stabilan tartotta a fehéregyensúlyt és az egyes színcsatornák sem „hullottak szét” az ISO 6400 fölötti értékeken. Ez főleg a színes felületeket ábrázoló képeken látszik: a színek nem folynak át egymásba, hanem megmarad a határozott kontraszt. Hosszabb záridők használata mellett viszont érdekes színzajjal találkoztunk, amit nem sikerült kiszűrni a RAW konverzió során:

Fenti kép ISO 200-on készült, a záridő pedig 100 mp volt, aminek hatására furcsa, a papírlapokon láthatóhoz hasonló mintázatú színzaj keletkezett. Ezzel a zsizsikkel az ACR luminancia és krominancia szűrője nem tudott mit kezdeni.

Anno az E-M5 bemutatkozásakor mindenki hüledezett, hogy micsoda dinamikaátfogása van a kis szenzornak. Most is kíváncsiak voltunk arra, milyen bebukott, illetve kiégett képrészleteket lehet előhívni a sötétség és a világosság poklaiból.

Első körben óvatosak voltunk, s egy olyan témát választottunk, amivel gyakran találkozni és ami akár a görbék („Curves”) funkcióval is kiegyengethető lett volna. A lemenő Nap érdekes fényhatásokat festett a háztetők cserepeire, a kéményekre; az égbolt helyenként már majdnem kiégett, míg a tetők sejtelmes sötétségbe burkolóztak. Az átalakítás során a csúcsfényeket levettük -75-re, míg az árnyékokat felemeltük +75-re. A már-már HDR jellegű kép azonban (szerintünk) szebb lett, mint a görbékkel egyengetett változat, ami sokkal „laposabb” hatást keltett.

Felbuzdulva a visszanyert képrészleteken, második körben már jóval drasztikusabb helyzetbe kergettük a kis Olympust. Az egyik ismert irodaház ablaküvegein első pillantásra kiégett fehér foltokként jelentkeztek a felhők képei, de mint kiderült, még nem volt veszve minden. A csúcsfények -100-ra való csökkentése sok helyen fedte fel a felhők tükörképeinek részleteit. A bal oldali nagy fehér folt maga a Nap, de bármennyire is próbáltuk, azt már nem sikerült megmenteni a kiégéstől..

Végül jöjjenek képmintáink a valós világból:

Filmfelvétel, előértékelés

Az Olympus OM-D E-M1 egy nagyszerű fényképezőgép – ebben a kijelentésben már benne is van mondandónk a videós tudásáról, ami gyakorlatilag megegyezik például az E-P5-ével. Van dedikált videofelvételi mód, amit a módválasztó tárcsáról lehet elérni, azonban ennek a menürendszerben megjelenő mozgóképes ponton kívül sok hasznát nem vettük. Bár beállítható, hogy P, A, S vagy épp M módban szeretnénk videózni, az expozíciós értékeket továbbra sem lehet felvétel közben állítani. Persze a dedikált filmes módon kívül az összes többiben is indítható videórögzítés – ezért igazából nem is értjük, miért volt szükség a külön módra. A felvétel közbeni élességállítás lehet folyamatos, egyszeri, manuális, egyszeri + manuális, illetve követő. Filmfelvétel közben sajnos nem aktiválható a focus peaking, cserébe belenagyíthatunk a képbe akár rögzítés közben is. Az arcfelismerést is lehet aktiválni, csakúgy, mint a képstabilizátort, ami a megszokott fenomenális teljesítményt hozza.

A moziklip legfeljebb Full HD felbontású lehet pontosan 29,97 fps sebességgel. A képfolyam 24,4 Mbps sűrűségű, ami a PEN-hez képest egy érezhető előrelépés, a hang pedig továbbra is 1536 kbps-os 48 kHz mellett (sztereó). A képminőség immár jó, nem tapasztalható az a furcsa hullámzás, ami a PEN E-P5-nél volt esetenként látható. Tesztvideó.

Előértékelés

Az Olympus OM-D E-M1-ről felröppent első pletykák óta igen kíváncsian vártuk a készülék hivatalos bejelentését. Be kell vallani, hogy az első képek (azaz nem igazán jó minőségű kémfotók) láttán nagyon elborzadtunk, hogy mennyire ronda lett a gép, de idővel – és a hivatalos termék-renderekkel nagyjából egyidőben – egyre jobban megtetszett a váz. Végül, amikor szerkesztőségünkbe is eljutott a fotómasina, egészen bele voltunk habarodva: hihetetlen, hogy milyen remek minőségű a készülék kidolgozása, mennyire tömör – mint egy érzékien megfaragott titántömb. Pazar a tárcsák és a kezelőszervek megmunkálási minősége is; rövidre fogva, egyszerűen nem lehet belekötni minőségileg az E-M1-be, teljesen más szintet képvisel, mint a szintén nagyon finom E-M5.

Az ergonómia jó lett, de azért lehetett volna még egy picivel fokozni: a markolat jó nagy, de a mi ízlésünknek kissé vékony. A gépet fogó kéz kisujja „lelóg a nyélről”, ami hosszabb fotózás során egyeseket már zavarhat. Korábban – az E-M5-nél – kifogásoltuk a hátlapi gombokat, hogy azoknak egyrészt túl kevés hely jutott, másrészt a felső kettő (lejátszás és Fn1) túlzottan nehézkesen nyomható csak be teljesen. Az ilyen és ehhez hasonló probléma az E-M1-től idegen, itt valóban minden a helyére került.

Az új elektronikus kereső megdöbbentően jó. Nem csak a felbontása és gyors képfrissítése, hanem kontrasztja is meggyőző. Szinte nem hittünk szemünknek, amikor az esti sötét szobában tettük próbára a keresőt, ugyanis se szaggatás, se zajosodás nem volt megfigyelhető. Szerencsére maradt a nagyon hatékony, öttengelyes képstabilizátor, amit videofelvétel közben is lehet használni. Megkaptuk a focus peakinget, mint kézi élességállításhoz való segédet, de ez még nem minden esetben bizonyított 100%-osan (volt olyan helyzet, ahol nem lehetett látni a csúcsosítást). A teljesen egyénre szabható kezelőfelület és a legapróbb részletekre is kiterjedő menürendszer csak hab a tortán – bár utóbbi a kezdőket esetenként az őrületbe kergetheti, szerencsére csak egyszer kell jól belőni mindent.

A panoráma séma nem sok mindenre jó, de legalább van, a Mágikus Szűrőket még mindig nem untuk meg, a curves (görbék) nagyon hasznos funkció, az időeltolásos (time lapse) felvételt gyakran használnánk, a „Színlétrehozó”, avagy color creator zseniális, már korábbi gépekkel is jöhetett volna, a Wi-Fi pedig olyan extra, ami manapság már nem is extra, és szintén gyakran kerül majd bevetésre. Kár, hogy a gyártó még mindig elhanyagolja a videofelvételt, pedig sokakat, sőt egyre többeket érdekel a téma. Profi gépről lévén szó hiányoljuk a második memóriakártya-foglalatot és az izmosabb akkut. Aki az OM-D E-M1-ben gondolkozik, mindenképp szerezze be hozzá a portrémarkolatot és legalább két-három tartalék akkut!

Egyelőre az autofókuszról nem nyilatkozunk, arról majd egy részletes (részben összehasonlítós) cikkben fogunk beszámolni. Eddigi próbáink alapján egy ajánlott címet ragasztanánk a masina homlokára, még úgy is, hogy egyelőre nem tökéletes és kissé drága is. Nem, nem a teljes képmezős gépekkel hasonlítjuk össze (sem árban, sem tudásban, sem semmiben), hanem a m4/3 rendszerű konkurenciával, ahol szintén nincs sok szégyellnivalója a fotómasináknak. Összegző táblázat majd legközelebb, a második rész végén.

MLaca

Az Olympus OM-D E-M1 fényképezőgépet és az objektíveket a Olympus hazai kirendeltségétől kaptuk tesztelésre.