Olympus Mju-7030 - a művészlélek

Külvilág, ergonómia

Az Olympus Mju-7030 igazi ultrakompakt. Ez a készülék aztán valóban elfér minden ingzsebben, olyan kicsi. Vékonyabb készülékek ugyan léteznek, de szélességének és magasságának köszönhetően a masina a használhatóság határán táncol. Átlagos férfikézben fogva például könnyen előfordulhat a vaku részleges, de akár teljes kitakarása is (példákat lásd később, a működés pont alatt).

Szerintünk a gyártó szíve szerint a fényképező vastagságát is lefaragta volna, azonban ne felejtsük, hogy itt egy hétszeres átfogású optikának kellett helyet teremteni.

A gusztusosra sikeredett külső egy friss, új irányvonalat jelöl, ami meglátszik abban is, hogy az Olympus végre elhagyta a zsákutcának bizonyult xD memóriakártya formátumot. Erre a lépésre többek között azért is volt szükség, hogy az egyre inkább teret nyerő, s fejlődő (HD) videó funkcióknak ne legyen útjában a korlátozott sávszélesség. Azonban nem utolsó sorban a kompatibilitásra is gondolni kellett, hiszen az SD/SDHC formátum mára már annyira elterjedt, hogy alig akad konkurense; ez nem utolsó sorban meglátszik az egyes eszközök beszerezhetőségén és árán is - megint csak az SD/SDHC javára.

A miniatürizálás oltárán áldozatokat kellett hozni a hátlapot illetően is, így ide a gyártók által egyre szívesebben használt 3" helyett csak egy 2.7" képátlóval rendelkező (HyperCrystal) kijelző került. És egy másik szembeötlő változás: teljesen új, nyomásra világító kezelőszervek kerültek a készülékre.
A gombok kissé érzéketlen nyomásponttal rendelkeznek, de a paraméterező tárcsa nagyszerűen használható. Elég kisméretű, de ezt a hátrányt ügyesen ellensúlyozza magas bordázatával, így hüvelykujjunk körmével könnyedén tekerhető. A tárcsa négyirányú multifunkciós kezelőszerv is egyben kellően erős nyomásponttal, melynek köszönhetően elkerülhetők a véletlen megnyomások.

A váz baloldala teljesen sima, a kommunikációs port és a csuklópánt felfogató helye a másik oldalra kerültek.

Legalul a szokásos kép: memóriakártya-akku nyílás fedele, műanyag állványmenet, amely kb. egy centire van az optika középvonalától.

Végül legfelül csak a süllyesztett bekapcsoló és a kioldó található. A bekapcsoló gomb olyan bolondbiztos kialakítást kapott, hogy akarva sem könnyű megnyomni.

Összefoglalva: Az Olympus Mju-7030 egy ultrakompakt méretű fényképezőgép, amely akár ingzsebben is elfér. Apró méretének átka, hogy átlagos férfikéz könnyen kitakarhatja akár teljesen is a beépített vakut. A nyomógombok kissé érzéketlenek, a paraméterező tárcsa viszont nagyszerűen működik.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés