Gyökkettő?

A Nier Replicant ver.1.22474487139 nem szimplán minden idők egyik legostobább játékcímét birtokolja, de minden idők egyik legfurább családfájával is rendelkezik. A sajnálatosan kevéssé ismert Drakengard-széria első részének egyik alternatív befejezését továbbgondoló első Nier ugyanis anno két verzióban jelent meg. A PS3-as Nier Replicant volt a csak Japánban megjelent verzió, amelyben a furcsa betegségtől szenvedő fiatal lánykát a helyi néplélekhez jobban illő módon a bátyja próbálja megmenteni – és a Nier Gestalt volt a japán Xbox 360-as, illetve a nyugati kiadás, ahol ugyanezt a szerepet a szakállas morc apa kapta. A most megjelent remake-ből azonban egyetlen verzió készült, mégpedig a testvérrel – és bár sok különbség nem volt a változatok között, e váltás miatt az eredeti programot anno 2010-ben esetleg idehaza kipróbálók számára ez még frissebb élmény lesz.

Sőt, a Replicant azokat is meg fogja lepni, akik a nagyszerű Nier Automatával ismerték meg e sorozatot. Bár a két játék között szoros tematikus kapcsolat van, erre eleinte semmi nem utal – a Nier Replicant ugyanolyan sokáig rejtegeti valós mélységeit, mint ahogy az Automata is tette. Eleinte inkább az tűnik majd fel hasonlóság gyanánt, hogy mindkét játék szívesen keveri a műfajokat, például bullet hellre épülő szakaszokkal vagy platformrészekkel feldobva az akciódús kalandozást. Szintén fontos kapocs a két Nier között, hogy a második-harmadik végigjátszás teljesen új élményt és új lezárásokat hoz – és ezekhez az új remake most hozzátett egy rendkívül érzelmes ötödik befejezést is.

A Nier Automata első óráiban nem volt ember, aki megjósolta volna, hogy hol fog kikötni a sztori – és ugyanez igaz a Replicantra is. (Természetesen az ihletés iránya fordított volt; három író dolgozott éveken át, hogy az Automata méltó folytatás lehessen a narratíva tekintetében is.) A nyitójelenet például 2053-ban játszódik egy tokiói vegyesbolt rég kifosztott polcai között – egy Yonah nevű beteg lány és az ő megvédéséért mindenre hajlandó bátyja húzzák meg itt magukat. Eleinte az éhség tűnik fő ellenfelüknek, de a nem részletezett apokalipszis hamarosan még sanyarúbbra fordul: az épületet megtámadják a shade nevű agresszív lények. Az egyfajta tutorialnak is felfogható kolosszális csatát követően elsötétül a kép, és az „1412 évvel később” felirat hökkenti meg a játékost.

[+]

És hogy mi vár ránk a negyedik évezred közepén? Az egykorvolt modern világ romjain éldegélő emberiség maradéka… Egy téglából épült kúria maradékában könyvtár van berendezve, a piacon retket és bárányhúst kapni, a valami csoda folytán még működő szökőkút mellett pedig vidáman kergetőznek a kisgyerekek. Az egyik közeli falu szinte mediterrán hangulatot áraszt fehér-kék házaival és horgászó gyerkőceivel – a másik városka pedig egy kanyon falaira épült fel; itt a helyiek fémgubóikban rejtőzködnek, rendkívül barátságtalanul ordibálva a látogatókkal. Bizarr, érthetetlen hatások érik a játékost, aki azon is sokat gondolkodhat, hogy miként lehet az, hogy itt is egy fehér hajú fiútestvért irányít, aki Yonah nevű beteg húgát szeretné meggyógyítani.

[+]

Az első néhány óra kiszámítható mederben zajlik: elnevezhető hősünk a lehető legnyomorultabb feladatokat hajtja végre a falusiak számára – bevásárol, megkeresi a tyúktojásokat, leveleket kézbesít. Mielőtt azonban az ember teljesen feladná a próbálkozást a játékkal, szerencsére egy „dungeon” is az utunkba akad – már ha egy egykori luxushotel romjait lehet annak nevezni. Itt hősünk talál egy varázskönyvet; de még milyet! Weiss Grimoár Nagyúr nem elégszik meg azzal, hogy csak úgy feküdjön az asztalon és nem tűri, hogy bárki lapozgassa, viszont cinikus beszólásaival sűrűn ostoroz mindenkit – néhány NPC-vel már szinte a nyílt anyázás szintjéig képes összeveszni. Egyes régi legendák szerint talán Weiss, illetve a hozzá hasonló varázskötetek jelenthetik a kulcsot Yonah meggyógyításához, és beindul az igazi történet első szakasza. Az első – de nem a legfontosabb…

[+]

Ahogy derítjük fel e furcsa világot, ahogy megismerjük a régmúlt maradványaira telepedett közösségeket, úgy tűnik majd fel egyre inkább, hogy valami nagyon nincs rendben ebben a világban – mintha mindenki kattant lenne kicsit. Ez elmondható a szép lassan összeszedett másik két társunkról is: Kainé egy neglizsében mészároló gyönyörű pengemester, Emil pedig egy szemkötőt viselő fiatal srác. Mindketten igen furcsa személyiségek: Kainét mintha valami szuicid vágy hajtaná (emellett pedig úgy káromkodik, mint egy különösen felpaprikázott kocsis), Emil pedig a végletekig, sőt, még azon túl is vidám és lojális. Természetesen mindkettejük múltjában elképesztő traumák rejlenek, és ezek felderítése felel a játék emocionális töltetének jelentős részért.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!