A résztvevők

Ha valaki úgy gondolná, hogy Pentium 4 és Pentium 4 között nincs különbség, téved. Aki a Pentium 4-es alaplapok egyenjogúságában hisz, szintén téved. Abban a kivételes helyzetben lehettünk, hogy mindkét állításunkat igazoljuk, ugyanis több napot tölthettünk két P4-es alaplap és processzor társaságában... a négy résztvevő közül a legnagyobb hangsúlyt az egyik alaplapra, név szerint az MSI 850 Pro2-re fektettük, amely az első négyrétegű Socket-423-as (tehát a Willamette magos, 1.3-2.0GHz-es P4-esekhez szánt) megoldás az Intel i850-es chipsetjéhez. Nem szeretnénk túl sok "poént" lelőni, annyit azonban már elöljáróban is elmondhatunk, hogy a 850 Pro2, mint az első négyrétegű lap, a legolcsóbb mind közül, ráadásul finoman fogalmazva is "tuning-barát" az eredeti 850 Pro-hoz képest - ilyen szempontból rokonlélek az ASUS P4T lapjával... és mivel az egyik P4-es processzorunk a "megfelelő" szériából érkezett, ezért ténylegesen csatasorba tudtuk állítani ezeket az opciókat!

Mitől olyan jó a Pentium 4 (ha egyáltalán.. :-))? Leginkább a rendszernek van pár jellemzője, ami "jóvá" teszi, de tény, hogy egyes alaplapok is tud(hat)nak bizonyos trükköket, melyeket máshol nem találunk meg. Nézzük először az első esetet, minél tömörebben! A legtriviálisabb dolog itt a rendszerbusz (FSB) és a sávszélesség, melyről már hosszan értekeztünk a meglehetősen olvasatlanul maradt Azza 633X-AD cikkünkben. A lényeg, hogy gyakorlatilag az összes mai rendszert a külső busz (FSB) és/vagy a memória interfész fogja vissza. A VIA Pro266-os chipset a DDR memóriához SDR rendszerbuszt illeszt - borzasztó megoldás. A KT133A esetében ez pont fordítva van - SDR memória, DDR FSB (EV6). Az AMD processzoraihoz készült újabb chipsetek ilyen szempontból sokkal kiegyensúlyozottabbak, hiszen egy teljes "Double Pumped", azaz DDR megoldást kínálnak, mind az FSB, mind a memória oldaláról (SiS 735, AMD 760, ALi MAGiK1, KT266). Ezúttal (a P3 csúfos helyzetét követően) az Intel is alaposan a probléma mélyére nézett (az egész x86-os platform lehetőségein belül), i850 + RDRAM-os chipsetével, ugyanakkor jópár "disznóságot" is képbe hoztak új P4-es processzorukkal...

Pentium 4 alapok

Mára hozzászokhattunk, hogy bármit is találnak fel a computer bizniszben, az később exponenciálisan skálázódik. Mindig lesz ugyanabból a dologból egy dupla sebességű, majd négyszeres, stb. Emlékeztek még a 486DX 33MHz-es processzorra? Rá apellált a trónkövető 486DX2 66MHz-es, és a - meglehetősen hülyén elnevezett - 486DX4 100MHz-es verzióra sem kellett sokat várni. Hasonló jelenség játszódott le az AGP 1X, 2X, 4X, sőt, immár 8X szabványával is, és ugyanez történik most a rendszerbusszal, más néven FSB-vel (az igazat megvallva a 486DX2 tökéletes példa, ugyanis ott választották szét először a CPU belső órajelét a külső busz órajelétől. Korábban ezek szinkron módban működtek, de a hihetetlen sebességű 66MHz-es (50MHz-es?) példánynál ez már nem volt tartható. Így tehát a külső busz maradt 33MHz-es, míg a proci megduplázta a belső órajelét (66MHz). Manapság ez már teljesen elfogadottá vált, minden processzor egy szorzóval érkezik, ami az FSB órajelét felszorozva adja a CPU belső frekvenciáját.). Az FSB esetében a skálázódás milyensége más, ugyanis a legmagasabb frekvencia továbbra is "csak" 133MHz, ugyanakkor a gyártók egyre több adatot visznek át ezen órajelet használva. Egész pontosan:

• Az AMD Athlon/Duron alapú rendszerek mind az Alphásoktól licencelt EV6-os buszprotokollt használják, és 100, illetve 133MHz-en működnek, de DDR technikával. Tehát az effektív FSB 200/266MHz, ha a hagyományos (SDR) buszokban gondolkodunk, de fontos, hogy tudjuk, hogy az Athlonok/Duronok esetében a rendszerbusz továbbra is 100/133MHz-en működik!
• Az Intel most először jár hasonló cipőben, a Pentium 4-gyel. Az FSB 100MHz-es, de az adatátvitel QDR (Quad-Data Rate) elven történik, azaz 4 egységnyi adat mehet át minden órajelre. Ez logikailag ugyanaz, mint egy 400MHz-es SDR busz, de ettől a P4-esek még mindig "csak" 100MHz-es FSB-n üzemelnek!

Ezt persze majdnem mindenki tudta már, de a teljesség kedvéért szerettünk volna biztosra menni ;-). A hangzatos, többnyire marketing szlogeneket, mint például az "unparallelled 400MHz FSB" (egyedülálló 400MHz-es FSB) is jobban helyre tehetjük. Lássuk mit szól mindehhez a P4 és az RDRAM! Mint minden processzor, a P4 is egy belső szorzót használ a végleges órajelének származtatására. A mi esetünkben (1.4GHz-es P4-esek) ez 14X-es szorzót jelentett, ami nem túl meglepő, tudván, hogy az FSB 100MHz-es (ha tényleg 400MHz-es lenne, mint ahogy azt reklámozzák, akkor egy 14 x 400MHz = 5600MHz = 5.6GHz-es procink lenne... nem rossz :-)). Nos, az RDRAM pontosan ugyanezt teszi: a PC800-as RDRAM 4X-es szorzót használ ÉS "double clocked" (tehát 4 x 2 x 100MHz = 800MHz), míg a PC700 és a PC600 esetén ez 3.5X és 3X. Mivel a külső busz 64 bit széles, a maximum sávszélesség a rendszerben 8 byte x 4 x 100MHz = 3200MB/sec. Az RDRAM 16 bit széles csatornát használ, de az i850 chipset egyik kellemes tulajdonsága egy kétcsatornás memóriavezérlő, így a sávszélesség PC800-as RDRAM esetén 4 x 2 x 100MHz x 2 bytes x 2 = 3200MB/sec, ami pontosan megegyezik a rendszerbusz sávszélességével. A jövő hónapban debütáló nForce 420-as (a'la Crush 12) nVidia chipset is kétcsatornás memóriavezérlővel bír, ellenben DDR SDRAM-hoz, így 4200MB/sec a maximum sávszélesség, PC2100-as DDR modulok esetén. Ennek ellenére a rendszerbusz változatlanul a 2.1GB/sec átvitelű EV6-os, ami ismét egy kiegyensúlyozatlan rendszert sejtet (javarészt helytelenül, ugyanis a 2 x 2.1GB/sec-ből a nagyobb részt az integrált GeForce2 grafikus mag használja). A jól kiegyensúlyozott, és egyben igen magas sávszélesség az egész P4-es sztori legpozitívabb jellemzője.

Extrém tuning / I

Most megtehetnénk, hogy elkezdjük a P4-et az Athlonhoz hasonlítani, de nem fogjuk. Hogy ne ragozzuk túl a dolgot, de ne is legyünk igazságtalanok, annyit mindenképpen el kell mondanunk, hogy a P4-es processzorok architektúrájának (tehát a P4-es prociknak) igen komoly hátulütői vannak, erről azonban a legtöbb (P4)hívő nem szívesen beszél... a most kapható P4-esek magja hatalmas, egész pontosan 217 négyzetmilliméter. Ez annyit jelent, hogy a P4-es kifejezetten sok hőt termel, és meglehetősen drága móka legyártani. Implicit módon még azt is jelent(het)i, hogy a Pentium 4-es architektúrának vannak olyan részei, melyet a nagy magméret miatt végül nem építettek a prociba, holott az eredeti implementációban szerepelt (volna). A legnagyobb áldozat a lebegőpontos egység, az FPU volt. Egyetlen kasztrált pipeline-nal nem sokat tehet a lebegőpontos számítások érdekében - persze, ott az SSE2 utasításkészlet ezt kompenzálandó, de ha egyszer csak simán számításigényes feladattal bombázzuk meg az Intel új csodáját, rút módon elvérzik, és ezen a nagy sávszélesség a legkevésbé sem segít. Az L1-es cache is túl kicsi (bár nagyon gyors), a 8KB-os data cache és a hiányzó code cache nem tűnik túl átgondoltnak (bár ott a code cache-t "helyettesítő" trace cache...), az AMD-nél ugyanez a figura 64-64KB! A "double pumped" ALU (fixpontos rész, CPU) jó ötlet, de leginkább arra lett kitalálva, hogy elrejtse azt a hihetetlen késleltetést, amit bizonyos utasítások okoznak (instruction penalty), és semmiképpen nem arra, hogy új dimenziókat nyisson a lelkes Word felhasználók előtt, mint ahogy azt az Intel állítja. Őszintén reméljük, hogy az Intelnek sikerült visszaszivárogtatni a (Willamette) P4 kirámolt egységeit a Northwoodba (és reméljük, hogy a pletykák az 512KB-os L2-es cache-ről hamisnak bizonyulnak, ugyanis +256KB cache NEM az optimális megoldás a P4-es architektúra javítására, mert felemészti a 0.13 mikronos gyártásra való átállással nyert helyet (tranzisztorokat) a további egységeknek, pipeline-oknak, stb.). Ha sikerrel járnak, az AMD hívők sokkal nehezebben verik majd el a port a P4-esen. Nagyjából ennyit akartunk a más rendszerekhez (értsd: AMD) viszonyított teljesítményről mondani, és mostantól csak és kizárólag a nálunk lévő P4-es hardverekről fogunk értekezni. Mielőtt ebbe belevágunk, lelkünk nyugalmának érdekében fehéren-feketén szeretnénk leírni, amiért majd sokan megköveznek minket: a jelenleg kapható procik közül minden kétséget kizáróan az AMD processzorai viszik a pálmát, egyszerűen jobbak és olcsóbbak. Pont.

Alaplapi követelmények

Amióta az Intel bevezette a szorzózáras processzorokat (márpedig ez nem tegnap történt...), igen kemény meló lett procijainak tuningolása. Kemény, de nem lehetetlen, hiszen tudjuk, hogy a proci végső órajelét a szorzó x FSB képlettel kapjuk, az FSB-t pedig az alaplap, és nem a CPU állítja be. A proci természetesen "megmondja" az alaplapnak, hogy milyen FSB-re kell őt állítani, de az már az alaplapgyártókon múlik, hogy ezt kizárólagosan betartják-e, vagy netán további FSB opciókkal segítik a tuningolást. Többnyire ez utóbbi a helyzet, az FSB-k között pedig MHz-enként választhatunk, kedvünkre. Nos, a P4 esetében is pontosan ugyanez a helyzet: a szorzó fix, de az alaplapok majd mindegyike engedélyezi a 100MHz fölötti FSB-ket, így csili-vili P4-esünk azonnal az egekbe húzhatjuk... vagy mégsem? Nem, de miért? Az RDRAM alapú Pentium 4-es rendszer minden újdonságával együtt egy új akadályt is gördít a tuningosok társadalma elé... a rendszerbusz boldogan muzsikál 133MHz-en is, ez nem probléma. Az RDRAM modulokról már nem mondható el ugyanez - 10-15%-os tuning a határ, ennél magasabb értékeket beállítva hamar eljön Joe Black. Tehát 120MHz-es FSB mellett egész biztosan csontra fagy gépünk, mégpedig nem azért, mert a proci nem bírja, nem azért, mert rossz a hűtés, nem a chipset miatt, hanem azért, mert az RDRAM nem bírja a 8 x 120MHz = 960MHz-es frekvenciát. Persze, a CPU is lehet a szűk keresztmetszet, de a lényeg, hogy az RDRAM mindig felső korlátot ad 110-115MHz-nél, bármilyen jó procink is van.

Szerencsére van megoldás, ugyanis nem a PC800-as RDRAM az egyetlen opció a P4-es felhasználóknak. A PC600-as RDRAM ugyanúgy kapható és az összes alaplapnak támogatnia kell az ilyen modulokat. Ezt egyébként igen egyszerűen teszik: kiolvassák a gyárilag beprogramozott információt a memóriamodulból, és ennek megfelelően állítják be az RDRAM szorzóját. A PC800-as memóriák 4X-es, a PC600-asok 3X-os szorzót használnak, és mivel az RDRAM nem "szorzózáras", ezért bármilyen alaplap, amely az automatikus szorzóállításon kívül a manuálist is engedi, egy hihetetlen "+" jellel bír a tuning opciók listáján! Tegyük fel, hogy 133MHz-es FSB-t választunk! Ez olyan érték, amit az RDRAM bizton nem visel el, hiszen 4 x 2 x 133MHz = 1066MHz bőven a gyári 800MHz fölött van. Ha azonban a 133MHz mellett a 3X-os RDRAM szorzót adjuk meg (mint ha PC600-as RDRAM-unk lenne), akkor 3 x 2 x 133MHz = 800MHz-et kapunk, ami pontosan a PC800-as specifikáció! Hozzáadva ehhez az RDRAM +10%-os teherbírását, már a 145-150MHz-es FSB-tartományban járunk. Summázzuk tapasztalatainkat: minden P4-es alaplapnak, mellyel komolyabb túlhajtási szándékaink vannak, tudnia kell az alábbiakat:

• Sok FSB, lehetőleg 1MHz-es lépésekben állíthatók,
• CPU Core Voltage (VCore, magfeszültség) állítás, legalább +0.1V-ig,
• RDRAM feszültség állítás (az I/O Voltage-hoz, azaz VIO-hoz hasonlóan).

Így már bizton elérhetjük a 110-115MHz-es FSB-t, ha jó minőségű procival és RDRAM-mal dolgozunk. Amennyiben egy igazi tuningbajnok lapra vágyunk, még egy KÖTELEZŐ tulajdonságra van szükség, hogy megnyíljon a 115MHz és 150MHz közötti FSB-tartomány:

• Az RDRAM szorzójának kézi állítása (3X és 4X)!

Jelenleg két olyan lap kapható, amely minden fenti követelménynek eleget tesz: az ASUS P4T és a nemrég kiadott MSI 850 Pro2. Az első az egyetlen ATX-es megoldás az ASUS-tól, 6 rétegű nyákkal és meglehetősen drágán érkezik, de a megjelenése óta az abszolút kedvence minden P4-es felhasználónak, pont a tulajdonságai miatt. Az utóbbi az MSI legkisebb gyermeke és stílszerűen egyetlen céllal érkezett: megfosztani a P4T-t a koronától. A 850 Pro2 a P4T minden opcióját tudja, de egy átdolgozott, négyrétegű nyákon alapszik és sokkal olcsóbb. Mindkét lap a Socket-423-as (Willamette) P4-es procikat támogatja, 2.0GHz-ig. Aki jelenleg érdemi P4 tuningon töri a fejét, egyszerűen nem tud mást választani (a dologhoz hozzátartozik, hogy a cikk írása óta az ASUS is bejelentette a négyrétegű lapját, a P4T-F-et, így tesztünk már nem teljes...). Aki a P4-es alaplapok egyenjogúságában hisz, téved...

Extrém tuning / II

Processzor követelmények

Tegyük fel, hogy birtokunkban van a fent említett alaplapok egyike (velünk pontosan ez volt a helyzet, a négy hardverünkből kettő a két lap volt) és készen állunk a kihívásra. Beszereljük a dobozától frissen megszabadított 1.7GHz-es P4-esünk, az FSB-t 133MHz-re állítjuk, az RDRAM szorzót visszaskálázzuk, elmentjük a beállítások a BIOS-ban, resetelünk, és... és... és... fekete halál. Oké, kisütjük a CMOS-t, visszakúszunk a BIOS-t és elkezdünk gondolkodni, hogy mi a fene történt. A válasz egyszerű: 17 x 133MHz = 2260MHz, ami sok egy 1.7GHz-es procinak. Ez annyit jelent, hogy alacsony szorzóval szerelt, tehát gyárilag lassabb P4-esekkel kell kísérleteznünk. Próbálkozzunk akkor egy 1.4GHz-es példánnyal! Persze. 14 x 133MHz = 1866MHz, ami szintén túl sok a legtöbb 1.4GHz-es P4-esnek. A legtöbbnek, de nem mindegyiknek! Mi a fő megkülönböztető jellemző..? Ha birtokunkban lenne egy 1.4GHz-es processzor, amit valamilyen oknál fogva 1.7GHz-esnek gyártottak (1.7GHz-es magot rejt), de végül csak 1.4GHz-esnek adták ki, majdnem biztos, hogy elérnénk az 1866MHz-et. Jól hangzik, de mi a fészkes fenéért adna ki bárki (főként az Intel) egy 1.7GHz-es példányt 1.4GHz-esnek, amikor az 1.7GHz-esként több pénzt hoz neki? A válasz elég egyszerű, és az Intel amióta csak él és virul, ezt a "trükköt" alkalmazza (Ugye emlékeztek az SL2W8-as sorozatú P2-300MHz-es procira, ami alapfeszültségen ment 450MHz-en? Bizony, a "Malay Sandokan" is pontosan ilyen "csodaproci" volt...).

Az idő múltával egy bizonyos CPU egyre kisebb hibaszázalék mellett születik. A gyártósorok tökéletesednek, új steppingeket vezetnek be, stb. Stepping a kulcsszó! A stepping a processzor gyártásánál felhasznált szilícium-mag verziószámát jelenti. Magasabb stepping szám/kód többnyire azt jelenti, hogy pár CPU hibát orvosoltak, az adott proci által kibocsátott hőt sikerült lejjebb szorítani és a kibocsátás/frekvenciák nőttek. Leginkább úgy képzelhetjük el, mint egy új BIOS verziót, tele hibajavításokkal. De mi történik akkor, ha egy új stepping az Intel számára lehetővé teszi, hogy minden processzorát 1.7GHz fölött gyártsa, ugyanakkor az alacsony sebességű példányok iránti kereslet még mindig rendkívül magas? Álljanak vissza a régi gyártósorokra? Szó sem lehet róla, hiszen a költségek nőnének mindennemű haszon nélkül! Adja az 1.7GHz-es példányokat is az 1.4GHz-es árán? Számunkra ez egy egyértelmű "igen", de az Intel számára ugyanilyen határozott "nem", hiszen rengeteg pénzt vesztenének az olyan vásárlókon, akik az eredeti (magas) áron is megvették volna az 1.7GHz-es procit. Tehát az egyetlen - profitábilis - megoldás, hogy kielégítsék az 1.4GHz-es példányok iránti keresletet, még akkor is, ha minden P4-es 1.7GHz-esnek születik. Itt jön képbe a szorzózár: kiadatik az 1.7GHz-es maggal szerelt P4, de csak 14X-es szorzóval, 1.4GHz-es felirattal. Nos, mi ezeket a procikat szomjazzuk! "Csak" egy 1.4GHz-es árát kérik tőlünk, de 1.7GHz-es belsővel érkeznek és feltehetően gond nélkül mennek majd 133MHz-es FSB mellett 1866MHz-en. Vessünk egy pillantást az alábbi, az Intel oldaláról származó táblázatra:

Ami azonnal feltűnik, hogy az összes procihoz is csak két stepping létezik, az egyik B2-es, a másik (az újabb) C1-es. A P4-est eredetileg 1.4 és 1.5GHz-esként adták ki, az 1.3GHz-es proci meglepő módon, de később követte testvéreit. A B2-es stepping 1.3-1.5GHz-ig tart, és mivel az a régebbi, biztosak lehetünk benne, hogy az először bemutatott P4-esek erre a magra épültek. Egy 1.3GHz-es P4-es választása (ha olcsó) ennyiben teljesen logikus lépés, hiszen ugyanazzal a steppinggel készül, mint az eredeti 1.5GHz-es proci. Még később is lett bejelentve, feltehetően keresleti okok miatt, tehát szinte biztos, hogy 1.5GHz-en futni fog. Fontos, hogy tudjuk, hogy a sikeres tuning függ a szerencsétől, hiszen két azonos szériájú proci is különbözően teljesít. Amit viszont még fontosabb tudni, hogy nem függ túl nagy mértékben tőle! Ha a szomszédunk az 1.4GHz-es P4-esét 1.9GHz-en hajtja, az nem azért van, mert olyan hihetetlenül mázlista volt, hanem azért, mert megfelelő steppingű procit vett, és feltehetően egy Intel által butított példányról van szó (és ezen felül persze szerencséje is volt). Az elképesztőnek hangzó tuning eredmények (felejtsük el az egzotikus hűtési kísérleteket, jobb steppingű procival azok is jobban muzsikálnak) mindig ilyen apró "trükköknek" köszönhetőek.

Akkor hát kit válasszunk? Elég, ha a C1-es steppinget vizsgáljuk, és megvan az eredmény. Az ÖSSZES jelenleg kapható P4-es létezik C1-es ízesítésben! Még az 1.8GHz-es példány is C1-et használ! Elméletünk tehát részben igazolva lett, ugyanis tudjuk, hogy kezdetben az Intel gyönyörűen gyártotta az 1.3-1.5GHz-es P4-eseket a B2-es [steppingű] gyártósorról, később valamiért mégis kiadta ugyanezen procikat C1-esként is (a B2-t valószínűleg már egyáltalán nem gyártják). Lehetséges, hogy az SL5FW szériászámú 1.3GHz-es P4-es bizton 1.8GHz-es magot rejt? Valószínűleg igen, bár tény, hogy a gyártási folyamat a procik szortírozásával végződik, miután átestek az Intel burn-in előtesztelésén. A szortírozás pedig azért szükséges, mert mindig akad egy csomó "hibás" proci, ami egyszerűen nem bírja a maximális frekvenciát, jelen esetben 1.8GHz-et. Hosszútávon azonban a C1-es steppingű procik mind a legmagasabb frekvenciájú C1-es példány magjával készülnek... hogy biztosak lehessünk abban, hogy "hosszútávon" vagyunk, a megfelelő sSpec számú procik közül azt válasszuk, melynél a legnagyobb a gyártási hét száma (erre még visszatérünk)!

A mi 1.4GHz-es P4-eseink

Ha elméletünk helyes, akkor a C1-es 1.4GHz-es P4-esünknek feszültségemelés nélkül el kéne mennie 1.7-1.8GHz-en, a B2-es 1.4GHz-esnek pedig EGYÁLTALÁN nem szabadna odáig merészkedni. Ha valaki úgy gondolná, hogy Pentium 4 és Pentium 4 között nincs különbség, téved... igaz? Egy SL4SC (B2 stepping) és egy SL4WS (C1 stepping) 1.4GHz-es Pentium 4 állt rendelkezésünkre a kísérletezéshez. Lent láthatjuk - a stepping infók mellett - a maximális sebességet, amit a procikból ki tudtunk csikarni:

B2: kis stepping, kis foci...

...C1: nagy stepping, nagy foci!

C1-es P4-esünk alapfeszültségen ment 1.75GHz-en, amit egy igazi tuningolt proci biztosan nem bírt volna ki. Feltételezésünk, hogy az 1.4GHz-es darab 1.7-1.8GHz-es magot rejt, itt látszólag igazolást nyert, bár tény, hogy 1866MHz volt az abszolút maximum, bármilyen feszültségen (vagy pechünk volt a megfelelő szérián belül, vagy az alaplap nem bírja a 133MHz-nél nagyobb FSB-ket). Nincs tehát túl sok értelme egy B2-es proci megvásárlásának, ha van választási lehetőségünk. A boltok (elvileg) csak a névleges órajellel foglalkoznak, azon belül ugyanannyiba kerül megvenni és eladni az egyes CPU-kat (ilyen szempontból tehát minden 1.4-es proci egyenlő).

"Első típusú találkozások"

A fenti kép harmadik sorában (az SL4SC szériaszám alatt) egy L110 kezdetű kódot látunk. Az első számjegy/betű jelöli a gyártás helyét (L=Malaysia). A második számjegy a gyártás éve (2001, nem túl meglepő módon). A következő kettő, tehát a 3-4. számjegy adja a gyártás hetét, 01-52 között. Ne feledjük, hogy azonos steppingű procik közül többnyire a nagyobb "héttel" bíró a jobb, hiszen idővel a kibocsátás mindig javul!

Sokáig terjengett a neten egy pletyka, mely szerint a P4 rendelkezik egy hővédelmi mechanizmussal (clock throttling - idáig igaz is a hír), ami időről-időre aktivizálódik, és a CPU sebességét a felére csökkenti, dinamikusan. Előfordulhat tehát, hogy a vad Quake-elésbe beleszaggat a pillanat, amikor 1.4GHz-es procinkat épp 700MHz-re zökkenti vissza az óvatos kis ic. Az Intel mérnökei szerint ez totális marhaság ("..ventillátor nélkül kéne futtatni a procit ahhoz, hogy ezzel a feature-rel találkozhassunk"). Nekünk sem sikerült előidéznünk a jelenséget (a ventillátormentességet anyagi félelmeink miatt nem vállaltuk), sőt, a SiSoft Sandra szerint nincs is engedélyezve ez a feature:

Itt nincs "throttling" az tuti...

Ennek megfelelően mi (is) hamisnak ítéljük a pletykát.

Az első 4-rétegű lap

Elsőnek lenni jó dolog, és újabban elég sok jut az MSI-nek ebből az érzésből. Mérnöki szemmel nézve nem triviális 4 rétegben megoldani egy i850-es P4-es lapot, és az MSI-nek minden oka megvan a büszkeségre. Vásárlóként egész más szemmel nézzük ugyanezt - teljesen lényegtelen, hogy hány rétegű egy alaplap. Az ár és a feature-ök döntenek. "Szerencsére" a két dolog itt szorosan összetartozik, hiszen a négyrétegű lapokat olcsóbb előállítani (nem tervezni), mint a 6 rétegűeket. Megkérdeztük az MSI-t minderről, és azt nyilatkozták, hogy a 850 Pro2 valóban már induláskor 5 dollárral olcsóbb lesz, mint a kifutó 850 Pro. Öt dollár persze nem sok, de ne feledjük, hogy a 850 Pro2 nemrég jelent meg, és egész biztosan hordoz némi árprémiumot, mely idővel eltűnik majd. A 850 Pro talán eleve a legolcsóbb lap volt, így egy mindent tudó és vadi új alaplap kapásból jobb áron igazán nem ad okot a panaszra... főleg, hogy az ASUS P4T, az egyetlen hasonló tudású lap, pont, hogy a legdrágább. Ha a stabilitása és a sebessége is megfelelő, akkor az MSI-nek nyert ügye van a 850 Pro2-vel, ez nem vitás.

Nagyjából mindent elmondtunk már, ami a táblázatból kihámozható, de tény, hogy nem árt summázni a lényeget. Nem szeretnénk ismét bemutatni az MSI találmányait, mint például a PC2PC USB alapú pszeudo-hálózatot, a D-Ledet, stb., ezeket ugyanis már sokan és sok helyen megtették, akár mi is, MSI K7T Turbo-R cikkünk apropóján. A 850 Pro2 is a (szokásosan) szép MSI dobozban érkezik, minden szükséges (IDE, FDD) kábellel, hűtőbordát rögzítő kallantyúkkal, PC2PC USB kábelekkel, driverekkel és leírással. A leírás viszonylag jó, bár a BIOS beállításoknál egyes opciókhoz még mindig találhatunk olyan jellegű magyarázatokat, mint a "this sets the RDRAM Turbo option. Options are: enabled, disabled". Erre feltehetően bárki rájött volna :), inkább egy rövid és velős magyarázat az, amit szeretnénk... (hasonló "magyarázatok" egyébként minden leírást sújtanak, nem csak az MSI-ét... ez tipikusan egy olyan pont, ahol még mindenkinek van mit fejlődnie, bármilyen lapról és/vagy cégről is van szó).

Klikkelj a dobozra!

A proci foglalatát pár 1500uF és 2200uF kapacitású kondenzátor bástyázza körül. Elsőre "kevésnek" tűntek, de az igazat megvallva a kondik száma és kapacitása, valamint a nagyobb stabilitás és tuning teljesítmény közötti direkt pozitív korreláció feltételezése amúgy is egy elég zagyva hiedelem. Kérdezzünk meg bármilyen mérnököt, megmondja, hogy ez ennél egy kicsit összetettebb probléma :). Mindenesetre az MSI lapja atomstabilnak bizonyult, és végül pontosan ott fulladt ki, ahol az ASUS P4T.

Stabilitási tényezők

Addikt tuningerek boldogan nyugtázhatják, hogy az Északi híd (pontosabban GMCH) aktív hűtést kapott. Az i850-es GMCH mellesleg tényleg elég forrófejű, de nekünk szimpatikusabb volt a többi P4-es lapon látott passzív, de hatalmas méretű borda. Ugyanúgy hűt, de halkan :). Tesztünk rövid idejére azonban tökéletes volt a ventillátoros chipset, így ugyanis biztosak lehettünk benne, hogy a GMCH nem melegszik túl, még a legextrémebb FSB-re sem. A Déli híd (ICH) a megszokott UDMA/100-as ICH2, 2 IDE csatornával, összesen 4 IDE eszköznek.

Klikkelj a ventire!

A 850 Pro2 szakít a "high-end alaplaphoz high-end AGP slot, azaz AGP Pro dukál" hagyománnyal, és egy sima 4X-es AGP csatolóval érkezik. Talán épp ezért :), de régi ismerőst üdvözölhetünk az AGP rögzítő keret személyében - ezt először a Gigabyte lapjainál láttuk. Nem rossz ötlet, ugyanis holtbiztosan megfogja AGP-s kártyánkat, amely az installálás után "meg sem nyekkenhet".

Rev:1, de nem volt gond

Teszt(eredmények)

Első P4-es procink (B2-es stepping) dobozos volt, így a mellé csomagolt gyári Intel hűtőt és a 2db 64MB-os PC800-as Samsung RDRAM-ot használtuk tesztjeinkhez.

Klikkelj az RDRAM chipekre!

Hatalmas várakozással néztünk a teszt elébe, ugyanis Kyle HardOCP-s cikke után szinte biztosak voltunk benne, hogy 2GHz fölött megy majd szerzeményünk. Kyle-nek egy 1.7GHz-es CPU-ja volt, hamarabb gyártott, mint a mienk, és léghűtéssel 2.1GHz-en tekert, minden gond nélkül. Túlfűtött lelkesedésünk hamar lelohadt, az MSI lap 135MHz-es FSB fölött meg se nyekkent, holott 2.1GHz-hez 150MHz kellett volna. Először elment a kedvünk az egésztől (valószínűleg a HardOCP-t sem véletlen hívják így... :-)), de később felmerült bennünk a gondolat, hogy talán az MSI lap a bűnös, mert nem bírja a magas FSB-ket. Hogy biztosak lehessünk a dolgunkban, beszereztünk egy ASUS P4T-t is... mellyel, szerencsénkre vagy szerencsétlenségünkre, de pontosan replikáltuk korábbi eredményeinket, 133MHz-nél tehát egy grammal sem jutottunk följebb. Sőt, a rendszer két hetes használata után 133MHz-ünkből is engedni kellett 3-4MHz-et, a teljes stabilitás érdekében. 130MHz tehát a vége mindkét alaplapnak, ha kiakaszthatatlan procit akarunk. Az ASUS P4T-ről azonban már tőlünk független eredmények is voltak, például az AnandTech-nek sikerült egy mintapéldányt 140MHz-es FSB fölött járatni, így bebizonyosodott, hogy a proci adja a szűk keresztmetszetet.

A P4T-nek volt pár opciója, mellyel kivívta minden elismerésünk. Ilyen a laphoz adott fém hátlap, amihez a P4T-t, de főleg a hűtőbordát rögzítjük (ezzel megúsztuk az ATX 2.03-as ház vételét), majd az egészet a fémlapnál fogva csavarozzuk be tetszőleges, bármilyen régi ATX házunkba (a P4-hez persze igen izmos táp kell, ettől függetlenül). A másik rendkívül szimpatikus tulajdonság már a BIOS-ban keresendő: ha túlhúzzuk procinkat, és a rendszer képtelen bootolni, a P4T ezt érzékeli és anélkül, hogy bármit csinálnánk (CMOS kisütés, INS billentyű nyomogatása), visszaállítja az alapértékeket a procinál, resetel, belép a BIOS Setupba és közli velünk, hogy procituning miatt nem bootolt a rendszer! Elegáns, annyi szent. Még akkor is, ha ezt már a P3B-F is tudta... mi ugyanis elszoktunk tőle, így örömmel üdvözöltük a régi ismerőst. Ezen extrákat leszámítva, a P4T-nek elég érdekes szerep jutott tesztünkben: nem bizonyult stabilabbnak az MSI lapjánál, viszont lényegesen drágább annál. Adott platform köré épített lapok egyre "érettebbek", ezt régóta tudjuk, a 850 Pro2 kontra P4T esete pedig iskolapélda lehetne. A P4T (most már) egyszerűen nem éri meg az árát, és jelen pillanatban a 850 Pro2 a P4-es alaplap, melyet vennünk érdemes. Minden feature-rel fel van vértezve, és olcsóbb. A dolog pikantériája egyébiránt, hogy tesztünk és a cikk megjelenése közben az ASUS is bejelentette P4T-F lapját, ami már szintén négyrétegű nyákra épül és mint ilyen, felboríthatja az itt kialakult erősorrendet (bár az ASUS lapok tradicionálisan drágábbak). A fair play-hez az is hozzátartozik, hogy ha a két első generációs lapot hasonlítjuk össze, tehát a P4T-t az eredeti 850 Pro-val, akkor a 850 Pro csúfosan elvérzik, ugyanis az extra feature-ökből gyakorlatilag semmit sem tud.

Amíg a Gigabyte, az ASUS, illetve a többiek pihenni hagyják az MSI-t, nem is lesz másként. A 850 Pro2 jelenleg mindennemű versengés fölött áll, egyértelmű választás (az egész, nem egyértelmű P4-es rendszer melletti döntésen belül). Az elsőség igenis számít, kérdezzük csak meg az MSI Sales részlegét. Visszatérve a tesztekhez (mindjárt vége, tudom, hogy baromi hosszú...): szerettük volna belőni, hogy milyen toleranciával bír az RDRAM-os rendszer, azaz megkerestük a legmagasabb FSB-t, ahol még nem kellett az RDRAM-ot visszaskálázni 3X-os szorzóra. Az eredmény 115MHz lett, B2-es procinkkal mérve, és egész hihetetlen memória-átviteli értékeket kaptunk. A P4T itt még a Turbo opcióval is lemaradt, így az MSI értékeit közöljük (ez egyébként nem jellemző az ASUS-ra).

Még, még, még? Ennyi nem elég?

Ha az RDRAM szorzóját 3X-osra visszavettük, további teret nyertünk B2-es steppingű procink tuningolásának. Igaz, nem sokat, ugyanis 115MHz-ről mindössze 118MHz-re tudtuk emelni az FSB-t, ennél többet nem bírt a CPU. Nem nehéz kitalálni, hogy a +3MHz FSB nem kompenzálja a gyatrább RDRAM teljesítményt, de szavahihetőségünk érdekében nem hagyhattuk ki ezt a táblázatot sem:

EZ nem elég!

Az utánozhatatlan érzést persze a C1-es P4-es adta, ez tény. Még akkor is, ha a 115MHz-es FSB és az alapértelmezett 4X-es RDRAM szorzónál kapott memória-eredményektől lemaradtunk (133MHz x 3 x 2 a specifikációnak megfelelő 800MHz, míg 115 x 4 x 2 = 920MHz... 133MHz x 4 x 2 = 1066MHz már nem kivitelezhető, természetesen), hiszen a magas FSB és processzor sebesség adta előnyök ezt már túlontúl kompenzálták. Nem szeretnék Quake3, 3DMark, UT vagy Aquanoxx benchmarkokba bonyolódni, elég sok P4 + GeForce3 kombót teszteltünk az utóbbi időben (ld. Cikkek menüpont), és ezen cikk célja az általános P4-es összefoglaló mellett inkább a 850 Pro2-es lap elhelyezése volt a P4-es lapok mezőnyében. A Sandra értékeit persze nem hagyhattuk ki (Fontos megemlíteni, hogy a Sandra új, DDR-re és RDRAM-ra külön optimalizált verziójában, mely tesztünk után látott napvilágot, jelentősen javultak a DDR-es rendszerek eredményei!).

Ez még belefér :)

Konklúzió

"Ha valaki úgy gondolná, hogy Pentium 4 és Pentium 4 között nincs különbség, téved. Aki Pentium 4-es alaplapok egyenjogúságában hisz, szintén téved." - kellő példával igyekeztünk (empirikusan) igazolni a mindkét állítást. Tesztünk egyik résztvevője, az MSI 850 Pro2-es lapja volt az alaplapi egyenlőtlenségek forrása, hiszen a jelenleg kapható legolcsóbb P4-es lap, ugyanakkor MINDEN tulajdonságát hordozza a top P4-es lapoknak. A másik dolog, amit megtanulhattunk, az a Pentium 4-es szériaszámoknak (sSpec) szentelendő kiemelt figyelem, ugyanis egy megfelelő sorozatú proci minimum +200-300MHz-et jelent. Röviden és tömören: aki most akar P4-est venni, egész biztosan az MSI 850 Pro2 lapjával és egy lassabb, de C1-es steppinggel megáldott Pentium 4-essel jár jól.

(Parci)

Ez az első eset, hogy az MSI minden kétséget kizáróan győztesként emelkedik ki az örök versenyből. A 850 Pro2 (volt?) az első négyrétegű P4-es lap a piacon. A 850 Pro2 a legolcsóbb lap a piacon. A 850 Pro2 tud mindent, amit az ASUS P4T, és mindkét lap klasszisokkal lekörözi összes többi ellenfelét. Nem fér hozzá kétség, hogy amíg az MSI-nek nem akad trónfosztója, addig a 850 Pro2 a jogosult PLUS A LOT Golden díjunkra. Gratulálunk!