Egy szövetségi fellebbezési bíróság elutasította az Amerikai Kereskedelmi Bizottság (FTC) fellebbezését a Microsoft 69 milliárd dolláros, Activision Blizzardot érintő felvásárlási ügye kapcsán.
A bíróság egyetértett a korábbi döntéssel, vagyis azzal, hogy az FTC nem jogosult előzetesen blokkolni az üzletet, ami 2023-ban zárult le.
A bírók szerint a korábbi döntés pontos jogi szabványokon alapult, az FTC pedig nem volt képes megmutatni, hogy az egyesülés korlátozná a versenyt.
A pert még 2022-ben indította az FTC. A tranzakció a legnagyobb felvásárlás volt a videojátékok piacán, ami valaha történt. 2023 végén végleg lezárult, miután a britek zöld utat adtak az üzletnek – ugyanakkor nemzetközileg is nagy hatósági fennakadásokat váltott ki a felvásárlás.
Az FTC egyébként azért aggódott, hogy a beolvasztás miatt könnyen elnyomják majd a riválisokat a konzolpiacon és a felhős gaming piacán is. Ezzel azonban már a 2023-as döntésnél sem értett egyet az ott döntő bíró.