Hirdetés

Mit jelent az extrém tuning?

Hazai extrém tuningosokkal töltöttünk egy napot az Asus főhadiszállásán.

Hirdetés

Vágjunk bele!

Tehát akkor többszázezer forint kiadása, alapos szigetelés, jó adag internetes böngészés és némi hardvermódosítás után eljutottunk ahhoz a ponthoz, hogy lehet „állni és önteni a folyékony nitrogént”. Ennek az eredménye többnyire az lesz, hogy a CPU belefut az úgynevezett cold bug problémába, vagyis annyira lehűtjük, hogy működésképtelenné válik. Erre elsősorban az Intel termékei hajlamosak, az AMD jobban bírja a hideget. Cold bug esetén jöhet a hajszárítós visszamelegítés és újabb próbálkozás, amikor már érdemes nem csak úgy önteni, hanem óvatosan, folyamatos hőmérés mellett adagolni a nitrogént.

Nagyjából ez az a pont, amikor a tényleges tuningolás, vagyis finomhangolás kezdetét veszi. Kezdődhet a feszültség, majd a többi paraméter fokozatos módosítása, utána stabilitásvizsgálat vagy benchmark, amíg a legmagasabb értéket nem kapjuk. Persze ezt könnyebb leírni, mint megcsinálni, mert közben gyűlik a nedvesség a szigetelőanyagon, fogy a folyékony nitrogén, és a hardver sem feltétlenül úgy működik, ahogyan rákészültünk. Érdemes megnézni egy mai tuningos alaplap BIOS-át, hogy mennyi különböző beállítási lehetőség található benne, ráadásul ezek hatása összefügg. Lehet, hogy egy processzornál alacsonyabb alapórajel és magasabb szorzó vezet a sikerhez, de az is megeshet, hogy ennek a fordítottja válik be, esetleg egy memóriamodul gyorsabban dolgozhat magas frekvencián, gyengébb időzítéssel, viszont az is megtörténhet, hogy a tesztünkhöz az alacsonyabb frekvencia és durvább késleltetés a tuti. Naphosszat lehetne sorolni az ilyen és ehhez hasonló példákat. Anno az Intel P45-ös chipkészletének bemutatásakor láttuk az OCZ memóriaspecialistájának billentyűzetét. A BIOS-t vezérlő kurzormozgató gombokról nem csak a feliratozás, hanem a kupakok teteje is le volt kopva a sok próbálgatástól. Mert mondani sem kell, hogy minden hardver másképp viselkedik.

Ráadásul nemcsak a hardver igényel odafigyelést, hanem a szoftver is. Külön tudomány az operációs rendszer finomhangolása, sőt az sem mindegy, hogy melyik tesztprogramhoz milyen Windowst használunk; van, ami a XP SP1-et, van, ami az XP SP2-t, megint más a Windows 7-et szereti. Az operációs rendszerben alapos tisztításon esik át a registry, a tuninghoz szükségtelen komponenseket (USB, SATA vezérlők, FireWire, hálózati adapter stb.) kiiktatják, de olyan szintű trükkök is vannak, hogy az egyik tesztprogram szereti, ha futtatása előtt töredezettségmentesítik a merevlemezt, és az is érdekes, hogy 2D-s tesztprogramoknál érdemesebb NVIDIA grafikus kártyát használni. Ezekkel a húzásokkal nem lehet iszonyatosan sokat nyerni, amikor viszont egy abszolút csúcs megdöntése a cél, akkor minden apróság jól jön.

Ráadásként a jó extrém tuningos szorgalmas, akkor is gyakorol, új hardverelemeket próbál, ha éppen nincs meg a keret egy folyékony nitrogénes menetre. Ilyenkor szóba jöhetnek a folyadékos vagy szárazjeges megoldások, amelyek olcsóbbak, és annak ellenére, hogy nem lehet velük olyan messzire elmenni, mint a folyékony nitrogénnel vagy kompresszorral, hasznos információkkal szolgálnak, sok tapasztalat és tuningos gyakorlat szedhető fel velük. A szárazjég nagyon jó kezdet extrém tuninghoz, mert nagyjából -60 °C-os hőmérséklet érhető el vele, ötszáz forintért mérik kilóját, továbbá beszerzése és kezelése aránylag könnyű.

Sajnos a hazai extrém tuningra érvényes a „kis ország, kis foci” tétel. Jó, ha évente pár olyan találkozót szerveznek, mint a mostani Asus akció volt, emellett egy-két gyártói versennyel lehet számolni. Az online megmérettetéseken nem sok esélyük van igazán kiugrót alkotni a gazdagabb, hardvercégek által jobban támogatott nemzetközi konkurenciával szemben. Bár a márkák – köztük az Asus – hazai szinten is támogatják az extrém tuningosokat, a hardverek jelentős részét maguk a tuningosok vásárolják, így közvetlenül érinti őket, ha egy processzor vagy VGA elhalálozik a nagy húzásban. Persze nem azért választja magának ezt a hobbit az ember, hogy anyagi okokból ne foglalkozzon vele, hiszen mai főszereplőink, 04ahgy, subaruwrc, toyone és Overlocker amikor csak tehetik, összejönnek egy kis folyékony nitrogén öntögetésre.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények