Fájlcserélő rendszerek...
A cserebörzék felhasználói támadások kereszttüzében élnek. A jövőben azonban mindenki félelem nélkül leszedhet bármit – névtelenül vagy a legális fájlmegosztás ajánlataiban.
Hogy valóban csupán a perek felelősek-e az állítólagos fájlcsere-apályért, kérdéses. Az viszont tagadhatatlan, hogy manapság új cserebörze-modellek jönnek létre, például fizetős szolgáltatások, amelyek legális alapokra helyezik a zene, a film és a televíziós sorozatok cseréjét. Rengeteg ötlet létezik ilyen peer-to-peer (P2P) szolgáltatásokra, így például a Bitmunk, amely egy P2P-hálózat az olyan MP3-fájlok cseréjére, amelyekre engedélyt adtak a művészek és a jogtulajdonosok. Bár a dalok pénzbe kerülnek (daloktól függően 69-99 centbe, albumonként pedig 6-9 dollárba), a P2P-hálózat tagjai, ha megosztottá teszik a megvásárolt zenét, tovább árulhatják a hálózatban, és így legalább a kiadásaik egy részét kompenzálhatják. Az alapot az SFDN (Secure File Distribution Network) technológia képezi. Ez minden egyes dalhoz „vízjelet” rendel letöltéskor, ez a letöltő azonosítója. Ha egy ilyen fájl tiltott módon egy másik cserebörzében bukkan fel, kinyomozható, hogy kinek a merevlemezéről származik. A Bitmunk jövője a mai tényállás szerint még kérdéses: a rendelkezésre álló ajánlat jelenleg alig vagy egyáltalán nem ismert művészekre korlátozódik, például Loren Westre vagy a Starcode-ra. Ismeri őket valaki?
Hasonlóan működik a Peer Impact nevű legális cserebörze, amely azonban sokkal vonzóbb repertoárral kecsegtet, mint a Bitmunk. A csere a „Peer Cash” rendszer alapján történik: egy börzetag megvásárol egy dalt, és azt választás szerint egy megosztott mappába helyezheti. Ha ezt a dalt egy másik Peer Impact-tag letölti tőle, akkor ezért Peer Cash jóváírást kap. Ez egy virtuális pénznem, amelyért újabb dalokat vásárolhat magának a virtuális üzletben.
Ismét visszatér a porondra a Napster atyja, Shawn Fennings is. A Sony BMG vállalattal folytatott tárgyalásokat annak érdekében, hogy a Sony repertoárja belekerüljön a Snocap szolgáltatásba. Nem kis dologról van szó, a Sonyval ugyanis olyan sztárok állnak szerződésben, mint Jennifer Lopez vagy Anastacia, és e művésznők dalai már a közeljövőben elérhetők lesznek egy legális peer-2-peer szolgáltatáson keresztül. A cél egy Copyright Management rendszer kifejlesztése, amely automatikusan kiszűri majd egy cserebörze illegálisan felkínált tartalmait.
Egymillió dal egy CD áráért
Más koncepciót követ a Napster új, Amerikában rendelkezésre álló változata: felhasználói havi 15 dollárért tetszés szerinti mennyiségű zeneszámot tölthetnek le a számítógépükre vagy egy alkalmas MP3-lejátszóra teljesen legálisan. Bár ez nem a klasszikus értelemben vett fájlmegosztás, mégis kecsegtetően hangzik: (havi) egy CD áráért egymillió zeneszámhoz van hozzáférésük a Napster-felhasználóknak.
A jövő mindenképpen az ilyen modelleké, feltéve, hogy kellően felhasználóbarátok. A Napster azonban nem az: ha valaki lejelentkezik a szolgáltatásról, akkor nem tudja többé meghallgatni az előzőleg legálisan a számítógépére töltött MP3-dalokat. Az integrált Digital Rights Management (DRM) ugyanis megakadályozza a lejátszást, nem is beszélve a CD-re írásról. A letöltők gúnyosan csupán Digital Restriction Managementnek nevezik az ilyen korlátozásokat, és ismét átverve érzik magukat. Ha nyíltan nem is mondják ki, az elutasítás egyik legfőbb oka tisztán gazdasági: miért fizessenek az MP3-ért, amikor azt ingyen is megszerezhetik?
Míg a legális letöltési shopok és a cserebörzék reményt keltenek a zeneiparban, addig a filmipar a legrosszabbtól tart: sok millió filmet töltöttek le a felhasználók 2005 első felében az internetről, és ez a tendencia csak növekedni fog. Vannak, akik érdekes lépéseket tesznek a filmkalózok ellen, s például plakátokkal, reklámszpotokkal kampányolnak, azt állítva, hogy így legalább sikerül tudatosítani, hogy valójában bűnözésről van szó. Az Egyesült Államok filmipara viszont már túllépett a plakátokon. A legfelsőbb szövetségi bíróság négy évig tárgyalt egy ügyet, amelynek alperesei a Grokster és a Morpheus. Ezek a szolgáltatások közvetlenül sértették meg a szerzői jogot, mivel a cserebörze szoftvereinek felkínálóiként létrehozták a technikai hátteret – így érveltek a felperesek, akik között megtalálhatók a nagy hollywoodi stúdiók, sőt még az amerikai kormány is. A bíróság helyt adott a vádnak, és egyelőre alsóbb szintre utalta vissza az ügyet – a médiavállalatok pedig még latolgatják, hogy újabb perek sorozatával lehetetlenítsék-e el a fájlcserélő hálózatokat, vagy szerepet vállaljanak legalizálásukban.
...névtelenül
Illegális csere névtelenül
Persze még egy drákói ítélet sem lenne képes megakadályozni az illegális cserét. Az igazságszolgáltatás rideg módszereitől való félelem mindig csak átmeneti a fájlcserélők lelkében. Ráadásul az ilyesfajta fellépések mindeddig csupán egy új technika létrejöttéhez vezettek. A Napster tilalma után jelent meg a Gnutella, majd a későbbiekben a KaZaA és az eDonkey. Miután ezek felhasználóit a médiaipar a bíróság elé citálta, a BitTorrent kezdte virágkorát élni.
A P2P-hálózatok következő generációja az anonimitást kínálja kiegészítő szolgáltatásként. Hogy ez miként realizálható, azt a Mute és az ANts P2P segítségével két rendszer is demonstrálja. Ezek decentralizáltan osztják szét a forgalmat a peerek (cserepartnerek) között, a felhasználók a legmesszebbmenőkig névtelenek maradnak. A folyamat a következőképpen történik: ahelyett, hogy az adatcserekor közvetlenül összekötnék a peereket, a Mute és az ANts P2P decentrális csomópontokon (node-okon) keresztül vezeti el az adatokat. Ezek a node-ok a hálózat felhasználói, minden egyes node egyfajta proxyt jelképez. A node-ok csak a néhány szomszéd csomópont IP-címét ismerik. A küldő nem tudja, hogy hová küldi az adatait, a fogadó pedig nem ismeri a küldőt. Egy felhasználó sem tudja, hogy a szomszédos node csupán egy másik felhasználó proxyja (vagyis postása), vagy pedig maga a file-seed (a küldő) rejlik mögötte. Képletesen szólva: a fájlok átvitelét a hangyaboly összevisszaságához hasonlóan kell elképzelnünk, ezért is nevezik a szolgáltatást ANts P2P-nek.
Hogy a filmek, a dalok és a programok mégiscsak célba találjanak, minden egyes cserepartner virtuális ID-t kap az egyes műveletek előtt. A további biztonság érdekében mindkét rendszer kódolja a kicserélt adatokat. Az eddigi, az anonim fájlmegosztó rendszerek meghonosítására irányuló kísérletekkel ellentétben a Mute és az ANts P2P-rendszerek egyszerűen használható kliensei hamarosan nagyszámú felhasználótáborra tehetnek szert. Az eddigi nyomozási módszerek már nem hatásosak egy ilyen hálózatban – a logfájlok nem adnak felvilágosítást arról, hogy ki tett fel egy fájlt az internetre. Az új technikák megnehezítik a szerzői jogok elleni vétségek megtorlását.
Az új generáció
Mivel az adatátviteli protokollok csökkentik a forgalmat az egyes kiszolgálókon, a BitTorrent, az ANts és a Mute egyre kedveltebbé válnak a nagy adatmennyiségek elosztóinak körében, a jövőben például a videostreamek kommersz felkínálóinál. Az open-source közösség máris lépett: egyes Linux disztribúciókat már ma is P2P-hálózatokon keresztül terjesztenek (nem kíván leszakadni a kezdeményezéstől egyébiránt a Microsoft sem: a letöltéseket és frissítéseket az idén júniusban bemutatott Avalanche rendszer teheti a jövőben jelentősen gyorsabbá).
Ezek a protokollok azonban még nem teljesen tökéletesek. Kevés résztvevő peer esetében az anonimizálás csak alacsony szinten működik, ráadásul a túl nagy redundáns forgalom feleslegesen terheli a hálózatokat. Az ANts és a Mute a kódolt transzfert és a kerülőutakon keresztül vezető adattovábbítást illető ötleteikkel a P2P-hálózatok új generációját jelentik. És mindegy, hogy a felhasználók legális szolgáltatásokat használnak-e, például a Peer Impactet vagy az új, anonim rendszerek egyikét: úgy tűnik, a jövőben már nem kell megtorlástól tartaniuk.
