P2P-műsorszórás
A peer-to-peer (P2P) koncepció a központ nélküli fájlmegosztó hálózat ötletével forradalmasította az „egy szerver–sok kliens” alapon működő adattovábbítást – de vajon működhet-e ez a módszer más, hasonló rendszerben dolgozó területeken is?
Vajon mi működik kísértetiesen hasonló elven, mint a hagyományos, központosított letöltések az interneten? Hát az elektronikus műsorszórás: tévé, rádió. Ugyanaz a módszer: egy műsorszóró, sok vevő. Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi antennás-kábeles rendszerben nincs értelme valamiféle helyet találni a P2P-elveknek; ezt sokkal inkább a már régóta létező (az első netrádió, a Radio HK 1995 februárjában indult!), mégis még mindig gyerekcipőben járó internetes médiában kell keresni.
Elviekben aránylag könnyű P2P-alapokra helyezni az internetes műsorsugárzás letöltési oldalát, hiszen rengeteg kipróbált, bevált fájlcserélő hálózat létezik – de hogyan halásszuk ki a hatalmas és felettébb kusza adattengerből a minket érdeklő anyagokat? Erre kínál megoldást a híroldalak és blogok által már régóta használt RSS technológia. Ugyan visszalépést jelent a P2P-hálók decentralizáltságára való törekvésétől, de kell egy központ, amely jegyzi, hogy milyen fájlok kerültek a fájlmegosztó hálózat vérkeringésébe, és ezt RSS feed adatfolyam képében tudatja az összes klienssel. Az RSS feedből már könnyű kimazsolázgatni (akár automatizáltan) a minket érdeklő információkat, tehát úgy tűnik, minden akadály elhárult az elől, hogy akár otthon online tévéadót barkácsoljunk magunknak!
Broadcatching a gyakorlatban
A jelenlegi leghatékonyabb P2P-megoldás, a BitTorrent azzal ér el (főleg céges rendszergazdák számára...) ijesztő hatékonyságot, hogy apró darabokra tördeli a letöltendő fájlt, és mindig azokat a darabokat tölti, amelyeket a legnagyobb sebességgel ér el. Ez természetesen azt is jelenti, hogy video- vagy hangállományok esetében nem sorrendben történik a letöltés, azaz a streaming (a felhasználó már nézi/hallgatja az anyag elejét, miközben a végét még tölti) ebben az esetben kizárt. (Nem torrent-alapú rendszereknél megoldható a streaming is, csak kellő sávszélesség szükséges hozzá – lehetőleg a hálózat minden tagjánál.)
Bár a technikai feltételek csak most kezdenek felnőni a broadcatching elvéhez, az eljárás elméleti alapjait már 1983-ban (!) kidolgozta Fen Labalme hálózati szakértő (akkoriban az MIT diákja, később Oracle technikai igazgató), sőt, magát a kifejezést is ő találta ki, a „broadcasting” szót elferdítve. Labalme egy olyan hálózatot képzelt el a hagyományos médiaterjesztés helyett, ahol „minden felhasználónak saját, intelligens ügynökprogramja van, amely folyamatosan átfésüli a hálózatot olyan információk után kutatva, amelyek érdekelhetik a „gazdájukat”, és megbízható forrásból származnak – emellett hasonló információkat szolgáltat a többi ügynöknek. A teóriát Stewart Brand 87-es könyve, a The Media Lab tette széles körben ismertté, és majd’ húsz év kellett hozzá, hogy a gyakorlatban is működni kezdjen.
Éppen ezért a broadcatching gyakorlatban is működő megvalósításának csúcsát jelenleg a BitTorrent és az RSS technológia összeolvasztása jelenti. A torrent fájlokat tartalmazó weboldal RSS feed adatfolyamát a megfelelő RSS pluginnel felszerelt BitTorrent kliens olvassa, és ha kulcsszót észlel az „adásban”, amit a felhasználó letöltésre érdemesnek jelzett számára, azt automatikusan letölti.
Ez elsősorban a warezvilágban a TV-rip néven ismert kategóriában (vagyis a tévéből digitalizált műsorok, legtöbbször sorozatok esetében) működik: az ember megadja a programnak, hogy mondjuk a 24 című sorozat érdekli, és az azonnal letölti a sorozat részeit, amint megjelennek a hálózatban. A TV-ripek jogilag különleges helyzetben vannak, mivel a tévéből adásokat rögzíteni elvileg legális – eddig egyedül az HBO tett jogi lépéseket a műsorából „digizett” TV-ripek terjesztői ellen.
Sokkal érdekesebb azonban, hogy milyen lehetőségek rejlenek még a technikában. A jelenleginél nagyságrendekkel könnyebb vele például online tévéadót üzemeltetni. Ha az ember lemond az élő adásról (ismét csak a BitTorrent technológia hátulütője), gyakorlatilag minimálisra szoríthatja a sugárzás költségeit, hiszen csak egy torrent-weboldal szükséges, illetve egy kellő nagyságú felhasználói bázis, amelyek összeadják a megfelelő sávszélességet. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a Microsoft ismét hatalmas energiákat összpontosít a multimédia területére (vegyük csak példának a Media Center PC koncepciót), hamar beláthatjuk, hogy a broadcatching technológia szinte beláthatatlan távlatok előtt áll.
