Az esős és hűvös éjszaka Costa Rica szívében. A megrágott szivar füstje lágyan szállt fel a vörösen izzó dohány, ropogós égése nyomán; egy finom és lassú ízlelés a szájban, majd a füst szétfoszlott az esős éjszakában.
A hetvenes évek, sokaknak nem a katonai titkosszolgálatok és magánhadseregek ténykedései jutnak eszükbe, ha visszagondolnak ezekre az évekre, de Big Boss nem a tánctéren hódított komoly stílusával és szemkötőjével. Ó, igen. Hogy is történt? Ocelot egy évtizede véletlenül nekem adta a fél világot. Emlékszem minden pillanatra, ami akkor történt. De mi van, ha nekem az egész kell?
- Mi van, ha amit ez a világ nyújt nekem nem elég? Ki dönti el, hogy mit ér az ember? –eszelős gondolatok keringtek fejében, s hogy elhessegesse a kósza gondolatokat nagyot szívott a szivarjából, majd a sáros homokba dobta és finoman eltiporta, lábforgatása cseppnyi könyörületet sem mutatott a dohány és a parázs ez idáig együttes harmóniájával szemben.
A katona, aki lassan közeledett, ideges és zöldfülű volt. Rövid pályafutás előtt álló fiatalember, ahogy az itt állomásozó, szolgálatukat teljesítő emberek többsége, bár belegondolva örülhet, hogy nem a másik oldalon áll, talán ennyiből jobb is neki.
Lassan a férfira emelte mogorva tekintetét, majd a katona megszólalt…
- Főnök!
Rövid idő után sóhajtást követően válaszolt:
- ...ne szólíts Főnöknek. Mond, hogy SNAKE!
A katona összerezzent, s csak ennyit mondott:
- Bocsánat, Főnök!

A kezdetek
Új év, új Metal Gear Solid. Kojima még mindig tudja, hogy van még mit kipréselni a sorozatból. Ismét hozta azt a szintet, amit a rajongók elvártak. És nem csak a szemkápráztató látványvilággal, hanem a páratlan élményt nyújtó játékmenettel is.

A „Sensei” egy másik projektjén is dolgozik, nagy valószínűséggel szeretett volna egy igazi hordozható résszel kedveskedni a hordozható kézi konzolok közönségének, egy, akár útközben is játszható Big Boss kalanddal, ami mellesleg igen hosszúra sikeredett.
A gondolat, hogy HD konzol, gondolom bennük is felmerülhetett, de, hogy végül miért nem arra adták ki talán örök titok marad. Aki sokat olvasott, hallott, a játékról az talán tudhatja azt is, hogy a játék a Metal Gear Solid Portable Ops és az anno 1980-as években kiadott eredeti MSX-es Metal Gear között játszódik valahol a 70-es évek közepén. Ez a Metal Gear jóval összetettebb és teljesebb, mint eddig bármelyik kézi konzolos verzió volt, s ez most nem csak egy aprócska mellékszál, vagy egy egyszerű Spin-OFF, hanem végre érkezett egy teljesen olyan epizód mely tükrözi az eddigi nagy konzolos kiadásokat. A sztori szálról nem különösebben fogok írni, hiszen ez a rögös történet fonál, melyet Kojima a 80-as években kezdett el szőni, olyan bonyolult, hogy ezt elég a játék történetéből kibogozni.

- My name is Boss… Big Boss!

A nagy Ö
Vágjunk is bele a fontosabb dolgok kivesézésébe. Az új karakterek ugye új történettel, új múlttal és új jövővel lépnek be a Metal Gear Univerzumba. Kezdjük talán Kazuhira Miller-el, aki az egyik legfontosabb szerepet tölti be a karaktergárdában, rögtön Big Boss után. Aki otthon van a Metal Gear karakterek birodalmában annak biztosan feltűnhet, hogy ez a Miller vezetéknév az első epizódban is előkerült. Ha nem is Kaz Miller-ként, hanem Master Miller-ként, aki nem más, mint Snake egyik nagy cinkosa, akik mindig számíthattak egymásra és ez most sincs másképp. Aki talán ténylegesen újnak számít, ő nem más, mint Paz. Az ő neve Spanyolul azt jelenti: „béke”.

A Polgárháborúban elvesztette anyját és nagyszüleit is, mely borzasztó nagy haragot keltett benne a háború iránt, már csak azért is, hiszen ő élete során mindig is a békére esküdött. Így tehát árván maradt - a többit majd a játékban megtudja a kedves olvasó - egy ideig. Új segítők, új ellenfelek, s természetesen az elmaradhatatlan új gonosz karaktert is bele kellett szőni a sztori mélyének elrögösödött hálójába. Teljes neve nem más, mint Ramón Gálvez Mena (születési név: Vladimir Alexandrovich Zadornov). Ő róla szeretném a legkevesebbet elárulni, hiszen majdnem minden mozzanata spoiler-t tartalmazna. A legfőbb talán annyi, hogy eddig nem láthattuk egyik epizódban sem, de itt most maradandót fog alkotni. A karakterek sora (a fontosabbaké) itt be is zárul. Hibáit a játéknak nem nagyon találtam az én általam vitt játékidőben és végigjátszásban.

Take Control
Megint a jó öreg Big Boss-t irányíthatjuk immáron negyedszerre. A játék természetesen egy tutorial-al nyit, úgyhogy ha valaki nem érezné otthon magát a Metal Gear világában, az a CQC mozdulatokat elsajátíthatja, illetve a célzást is nyugodtan próbálgathatja.

… csak csendben… csak halkan… fényes nappal rikító narancssárgában, ha zajt csapsz, valószínűleg észrevesznek… :)

S, hogy hogyan tudjuk irányítani a jótevőt, aki mindenkit, leküld a földre? Nos, a háromban létrehozott CQC harcrendszer tökéletesítése nagyjából megvalósult. Most akár kedved szerint vághatod földhöz, ütheted le, illetve kaphatod el a nyakát ellenfeleidnek. A guggolva haladás jóval megkönnyítette már a négyben is a játékosok életét, és ugyanezt teszi a hordozható konzolos változat is. A fejlesztők is úgy gondolták, hogy ezen túl a kúszást akár el is felejthetjük a játékból úgysem fog hiányozni, hiszen már a négyben sem volt használatos. A CQC mozdulatok mellett a kameraforgatás is meg lett oldva. Habár nem a megszokott módon, most a négyzet, háromszög, kör és X gombokkal tudjuk forgatni a kamerát. Aki már hozzászokott az eddigiekhez (gondolok itt MGS4, MGS 3 Subsistance) annak bele kell rázódnia, de nem lesz, egy hosszú folyamat garantálom. Az irányítás kísértetiesen hasonlít a Metal Gear Solid 4-re, így ha valaki azt hozta haza előbb a boltból, akkor az van most előnyben.

Lógok a szeren… 10. fejezet…

A kezdet kezdetén, inkább ajánlatos az Auto Aim-et (autócélzás) használni hiszen, nem mindenki rázódik bele olyan könnyedén (de csak rövid ideig, egy bizonyos idő után már pontatlan lesz és hátráltat majd) az irányításba. A játék során az ellenfelek becélzása egy idő után reflexszerűen beivódik a kezünkbe. Az automatikus célzás abból a szempontból sem jó, ha hozzá szokik a kedves olvasó, hogyha egy főellenfél ellen küzd, akkor nem feltétlenül a célpontot fogja bevenni, hanem valami mást, zavaró és idegesítő lehet, nem egyszer halálhoz vezethet, kellemetlen. Nem beszélve arról, hogy egy fejlövéssel le is lehet teríteni az ellenfelet, azonban az automatacélzás, egyenesen az ellenfél közepére céloz, jogosan, tehát ha valaki profin akar játszani, legyen is pro abban, amit csinál. Persze akadtak apróbb hibák, a kameraforgatás néhol beakad, gombok nem mindig használhatóak, amikor kéne, de tényleg csak apróságról van szó.

Már nem azért, de kinek van ilyenkor ideje, energiája és ügyessége hullahoppozni?

S ha már itt tartunk, irányítási problémák. Itt talán egy kicsivel nagyobb számban fordulnak elő (nem sokkal több, mint az eddigiekben), hiszen egy hordozható konzolon, eleve kevesebb a lefogható gomb, és az egyik nagy hibája volt az elosztásnak, hogy rengetegféle mozdulatot tudunk az „R” gomb lenyomásával végrehajtani. Ez néha megnehezíti a dolgunkat, de fátylat rá, hiszen e miatt az apró hiba miatt is kárpótol minket a játék, méghozzá nem is akárhogy. A közel negyven órás játékidő már is jóváteszi ezt a kis bakit. Ez a negyven óra tartalmaz harminc fő, és közel 150 mellékküldetést. Egy-egy misszió tíz illetve húsz perc között végig is vihető. Nincs választható fokozat, szóval vagy megszoksz, vagy megszöksz szabályon alapszik. Amit még érdemes megemlíteni, az a csapatkezelés.
A csapat készítés nem lesz új dolog azoknak, akik a Portable Ops-ot is kipróbálták, viszont akik nem, nos, azoknak röviden elmagyarázom.
Az emberek begyűjtése még anno a PO-ban volt divat, ez annyiban változott, hogy most már csak elrendeznünk kell őket. Viszont nem mindegy, hogy ezt hogyan tesszük, hiszen nem lehet mindenki jó célzó, erős testalkatú, illetve jó elsősegélyben, éppen ezért a katonákat posztjuk szerint kell elrendezni. Az egész rendszer komplex és összetett, de a játék előrehaladtával, gyakorlatiasodig a csapatrendezés is, idővel át lehet látni és könnyen meg lehet érteni a csapat menedzselését. Újítás, hogy a játék minden egyes missziója végigvihető multiplayer-ben, ez azt takarja, ha van ismerősöd, aki szintén rendelkezik egy „Hordozható JátékÁllomással” és netán a játék is meg van neki, akkor a missziókat kettőtől négy játékosig is játszhatjátok.
Az átvezető videók minősége dettó ugyanolyan, mint a Portable Ops-nál volt. A minőség maradt, sőt, még jóval látványosabb is, a néhol előforduló interaktív jelenetek miatt. Párszor annyira belemerülsz a videóba, hogy nem is veszed észre a képernyő egyik-másik oldalán „villogó” vörös „R” gombot illetve bármilyen másik gombot.

„-… és a hasonmás verseny nyertesei…!”

Hogy is van ez? Liquid, Solid, Solidus… Na, jó… ez nekem magas…
Ami talán egy kis hiányérzetet fog kelteni a rajongókban az az, hogy az igazi Boss Fight-ok hiányoznak a játékból. Az összes főellenség harc mind-mind nagy robotok ellen való küzdés. Minden résznek voltak jellegzetes Boss-jai, pl. MGS 3 (Fear, Pain, The End), illetve MGS 2 (Fatman, Vamp, Fortune). Ez talán egy az egybe kimaradt. A felszerelésünk kapacitása is természetesen csökkent, ha valaki játszott a Portable Ops-al valaha, az tudja, miről beszélek. A Camouflage (álca) ruhák és arcfestékek nem fognak hiányozni a játékból, ergo, szükség se lenne rájuk, hiszen a lopakodást már nem a dzsungelbe való beolvadás jelenti.

Snake, a pajzáncica!
A zenét idén immáron nem a Metal Gear muzsika írójának mestere Harry Greguson Williams írta, ami egészen más hangulatot kölcsönöz a játéknak. A régiek gyakorlatilag teljesen eltűntek, még a riadó fújásnál is más zene szól. Teljesen új hangszínben pompázik a játék. Ám ez nem von le semmit a zene értékeléséből, sőt néhol nagyon jó és emlékezetes lett minden egyes zenei elem, csak kissé még szokatlan. Az opening egyenesen kitűnő, a mai napig hallgatom. A fegyverek hangjai, robbanások, gránátok, vízhangok, mind egyaránt kiválók. A szinkronban ismét helyett kapott a rekedt hang idézésének tökéletes embere, David Hayter is.

„Csupa erő, csupa izom, minden nap Metal Gear Solid-ozom!’

Konklúzió
Idáig nem értettem, hogy egy ilyen nagy zseni, mint Kojima (*meghajol*) miért kell, hogy egy már eleve „döglődő” kézi konzolra fejlesszen. De amikor belekezdtem és a közepe fele jártam, éreztem, hogy fogalmam sem volt akkor, hogy miről is beszélek, hiszen egy kitűnő játékot kaptunk ismét a Mestertől. Persze a nagykonzolos kiadás még tökéletesebbé tette volna a játékot, hiszen több idő maradt volna rá, több fejlesztés, és talán még több játékidő, nem mintha kevés lenne ez a negyven óra bárki számára is. Annyi mindent lehetne részletesebbnél részletesebben elmondani, hogy akár a nap végéig is olvashatná a kedves olvasó ezt a cikket. Egy fantasztikus játék kerekedik ki a végére, mellyel együtt tudsz sírni, búslakodni (esetleg örülni, ha vagy olyan elvetemült, hogy élvezed az ellenfelek kivégzését). Aki végigjátszotta az eddig kiadott részeket, annak egy kötelező darab, ha nem ismered a sorozatot, akkor is ajánlatos, hiszen egy nagyszerű játékot kapsz majd kézhez.

„Az emberiségnek véget kell vetnie a háborúknak, vagy a háborúk vetnek véget az emberiségnek. Ahhoz, hogy készen állj erre, az egyik legfontosabb dolog, hogy őrizd meg a hidegvéred hisz a béke csak egyenrangú felek között tud megmaradni.”