Platform
Végre, friss szelek fújnak a hazai hardverpiacon, remélhetőleg feloszlik a hosszúra nyúlt tél letargikus ködje. Megérkeztek a 32 PCI Express-sávos alaplapok, jött egy nagyon ígéretes közepes GeForce, hozzá egy jó kis Zalman hűtő, meg mindenféle hálózatos és zenés érdekesség. A cikkben közölt árakat nagykereskedelmi partnereink listái alapján képeztük kiskereskedői haszon és 20 % áfa hozzászámításával.
Hirdetés
A napokban teszteltünk két friss Asus alaplapot melyek közös jellemzője a rettenetesen sok PCI Express sáv (lane) volt. Az AGP-t és fokozatosan majd a hagyományos PCI felületet is leváltó expressz már egyszeres sebességgel is 250 MB/s-os adatátvitelt biztosít mindkét irányban. A technológia legfeljebb 32 sáv összekapcsolására ad lehetőséget, de eddig csak 16-szoros maximumot láttunk, és a korábbi chipkészletek 20–24-es köteget tudtak kezelni. Ha két videokártyát alkalmaztunk, akkor a 16-os köteg szétbomlott két nyolcasra, melyek egyenkénti 2 GB/s-os átviteli sebessége messze túlmutatott az AGP lehetőségein, ráadásul a korábbi megoldással ellentétben itt mindkét irányban ez a szám érvényes. A legújabb csúcslapokban már kétszer 16 szál, vagyis kártyánként akár kétszer 4 GB/s-os sávszélesség várja a grafikus szörnyetegeket. Vizsgálódásaink alapján ma még kiaknázatlan ez a potenciál, de, ami késik, nem múlik. A legújabb, egy gigabájt memóriával szerelt pixeldarálókat már biztosan nehéz lesz etetni.
Az Asus AMD platformos lapjai közül egyelőre csak az nForce4 SLI X16 chipkészletes A8N32-SLI Deluxe kapható, mely egyben tesztalanyunk is volt. Csak annyit kell hozzáfűzni, hogy ma már 55 000 Ft környékén is megvásárolható.
Az Asus deszka egyenes konkurensét prezentálta az MSI. A K8N Diamond Plus szintén kétszer 16 PCI Express sávval kínálja meg a két videokártyát. Processzorból a 939 lábúakat szereti, természetesen a kétmagosakat is. A négy memóriafoglalat és a 4 GB-os DDR memóriakorlát szokásos, úgy ahogyan a négy PATA meghajtó támogatása is. Az új MSI csúcslapra hat SATA tárolót köthetünk, melyek a 300 MB/s-os elvi maximummal kecsegtető SATA II szabványúak is lehetnek. Ezekből négyet natívan a lapkakészlet, kettőt pedig külső vezérlő kezel. Az előbbiek RAID 0, 1, 0+1, 5 és JBOD módban kötegelhetőek, az utóbbiak csak a RAID 0-t és 1-et ismerik. Az MSI zászlóshajóihoz híven a pluszos gyémánt is extra hangrendszert kapott, ami ezúttal nyolccsatornás Sound Blaster Audigy SE-t jelenti. A körítésből nem hiányozhat a két darab gigabites hálózati vezérlő, a temérdek USB és FireWire csatlakozó. Az alaplap hűtése is extra, hőcsöves. A bordarendszer nem olyan hatalmas, mint az Asus-féle konkurensen, de az északi híd fölött egy ventilátor segíti a hűtést. Az MSI K8N Diamond Plus vételára 55 000 forint környékén alakul.
Aki sok-sok PCI Express sávot akar Intel processzorához, az már régóta választhatja az Asus P5N32 SLI Deluxe-t, mely szintén meg van pakolva minden földi jóval. A szokásos felszereltség mellett a hatalmas, hőcsöves hűtést, a hátulra kivezetett SATA csatlakozót, illetve a 64 000 forint környékéről 59 000 forintra csökkent árat érdemes kiemelni.
Megjelenítés
Tovább bővült a GeForce 7600-ak mezőnye. Az MSI és a Leadtek mellett érkezik a Gigabyte 7600 GT-je is. A szokásoknak megfelelően referenciaépítésű és -órajelű kártyáról van szó. Az induló ár valamivel a Leadtek alatt és – meglepetésre – jóval az MSI fölött alakult, 63 000 forint környékén. Érdekesség, hogy bár nálunk még nem kapható, de a Gigabyte előrukkolt passzív hűtéses GeForce 7600 GT-vel is.
Az MSI megörvendeztetett minket az első hazai GeForce 7600 GS-sel. Mint ahogyan korábban hírül adtuk, az új középkategóriás kártya a 7600 GT alá sorakozik be, a 6600 GT-t váltja, és a Radeon X1600 XT közvetlen konkurense lesz. A nagyobb testvérével azonos, 12 futószalagos G73 GPU-ra épülő 7600 GS alacsonyabb órajelen megy, memóriája pedig csupán DDR2-es, megmaradt viszont az SLI képesség. Az egyszerűbb kártya talán legérdekesebb tulajdonsága az ára. Az MSI potom 38 500 forintért kínálja az újdonságot, és ez várhatóan tovább csökken majd. A kártya passzív hűtést kapott, így kérdéses, hogy mennyivel lehet majd az alap 400/400 MHz-es órajeleket megemelni. Ennek majd tesztlaborunkban is utánajárunk.
MSI GeForce 7600 GS – még nagyon érdekes lehet
Videokártyákkal kapcsolatos a Zalman újdonsága is. A márka ismerői már biztosan sejtik, miről van szó, a többieknek eláruljuk, hogy megérkezett a nagysikerű VF700 videokártyahűtő utódja, a VF900. Egyelőre csak a „Cu” utótagos, teljesen rézből készült változat kapható, vételára 8900 Ft. Az újdonság laposabb és könnyebb is elődjénél, de hatékonyságát két speciálisan hajlított hőcső növeli. Elképesztő a friss Zalman sokoldalúsága is. A videokártyákat összesen ötféle felfogató várja. Sajnos az AGP-s GeForce 6600 és GeForce 7800 GS, valamit a Radeon 9550/9600 tulajdonosai kimaradnak a jóból. Ideje felszállni a PCI Expresszre!
Játékosok figyelmébe ajánljuk a ViewSonic legújabb, szupergyors 19 hüvelykes kijelzőjét, a VX922-t. Az új TN paneles sebességbajnok szürkéből szürkébe csupán két milliszekundum alatt vált, ez abszolút csúcs – nem csak a hazai piacon. Többi paramétere is nagyon jó. Fényereje 270 cd/m2, kontrasztaránya 650:1. A betekintési szög vízszintesen 150 fok, függőlegesen 135 fok. A gyors masinának természetesen digitális bemenete is van. Felépítését tekintve megegyezik a nálunk járt, 19 hüvelykes VX924-gyel. A ViewSonic VX922 vételára 116 000 Ft.
Mindenféle
Bár fajlagos költségük nem éppen a legjobb, mégis érdekesek lehetnek a 80 GB-os Samsung merevlemezek. Az ATA csatlakozós, 2 MB cache-sel szerelt változat most nagyon olcsó, már 12 800 forint ellenében a miénk lehet. Csupán egy ezressel drágább az SATA-s, 8 MB gyorsítótáras változat.
Jelentősen olcsóbb lett a HP gravírozós DVD-írója, a 840i. A tavaly év végén 25 000 forint fölötti áron bemutatkozó DVD-író ára röviddel megjelenése után 20 000 forint alá csökkent, most pedig egy újabb nagy ugrással 13 500 Ft környékére esett vissza. Szintén ebben a régióban indul a NEC legújabb üdvöskéje – vagyis inkább párosa. A szintén címkéző, de LabelFlash eljárást alkalmazó ND-4571 vételára a HP szintjén van. A feliratozásra képtelen ND-4570 csupán pár százassal olcsóbb. A korábbi ND-4551/4550 párhoz képest az újoncok már nyolcszoros tempóval írják a kétrétegű DVD-R lemezeket is.
Némelyest csökkent az ára a U.S. Robotics nagysebességű vezeték nélküli routerének. A Broadcom technológiáját alkalmazó útválasztó az egyik leggyorsabb a mai Wi-Fi eszközök közül. Már amikor teszteltük, akkor is akciós volt, most az ára 21 000 forintra csökkent, ami a nagy sebességre és az USB nyomtatószerverre való tekintettel meglehetősen kellemes.
Az alaplapok, videokártyák, notebookok, optikai meghajtók és médialejátszók mellett a Wi-Fi eszközök piacán is jelen van az MSI. Az RG54SE routert és US54SE hálózati adaptert együttesen most 20 000 forint alatt kínálják. Mindkét eszköz ismeri a 54 Mbps-os IEEE 802.11g szabványt, valamint a WPA és WEP biztonsági technikákat. A routert szokás szerint négy vezetékes csatlakozással is ellátták; 137 x 96 x 35 milliméteres méreteivel a helyhiánnyal küszködők kedvence lehet.
Az Edimax háza tájáról is érkezett pár hálózati érdekesség. Nagyon barátságos árával hódít a BR6204WG Wi-Fi router, melyért csupán 12 800 forintot kell fizetni. Tudása a drágább modellekkel is felveszi a versenyt; támogatja az 54 Mbps-os átvitelt, WEP és WPA titkosítást, sőt WDS módban is üzemel. Mindemellett elosztja az internetkapcsolatot a négy vezetékes és megannyi Wi-Fi eszköz között.
Nagyon ügyes jószágok, és szerencsére egyre olcsóbbak az IP kamerák. Ezek a kis eszközök szó szerint a hálózatra kihelyezett szemeink lehetnek. Működetésükhöz csupán egy hálózati kábelre – vagy még arra sem – és egy kis áramra van szükség. Az Edimax IC1000 kameráját 0,3 megapixeles érzékelővel látták el, amivel álló és mozgóképet is tud rögzíteni. Webes beállító felülete könnyen kezelhető; a mellékelt alkalmazással akár négy kamera képét is figyelhetjük egyszerre. Kis hátrány, de az árat jelentősen csökkenti, hogy az IC1000 csak manuálisan fókuszálható. Vételára 21 800 Ft.
Harmadik Edimaxos újdonságunk még a kameránál is érdekesebb. A HP8500 hidat képez az áramot és adatot továbbító hálózatok között. Segítségével az elektromos hálózaton továbbíthatunk adatokat, mégpedig legfeljebb 85 Mbps sebességgel. Telepítéséhez legalább két eszközre lesz szükségünk – a villamos hálózat két pontján, ráadásul ezeken csak egy-egy Ethernet csatlakozó van, így több gép esetén elosztó switch is kelleni fog. Az áramos-adatos híd egyelőre nem túl olcsó, ára 22 000 forint környékén mozog.
iAudio
A Cowon több zenelejátszója is akciós áron, 15-20% kedvezménnyel kapható az Infopatikánál. A legkisebb érintett modell az iAudio U2, mely nagyjából akkora, mint egy öngyújtó, mégis négysoros kijelzője van. A picike képernyő 128x64 pixel felbontású, és kék háttérvilágítása van. A kezelést három gombbal és egy fém joystickkel oldották meg. A kis masina boldogul a változó bitrátájú MP3-akkal, továbbá a WMA, ASF, WAV és OGG formátumokkal is. A hatféle előre beállított hangszín mellett ötsávos egyéni mintát is beprogramozhatunk. Van lejátszási lista és sokféle véletlenszerű vagy ismétlő üzemmód. A lejátszót FM rádió bővíti ki, melyből akár fel is vehetünk, de a rögzítéshez van belső mikrofon és vonalbemenet is. A pici lítium-polimer telep nagyjából 20 óráig bírja, feltöltéséhez gyorsan 2 óra, teljesen 6,5 óra kell. Az iAudio U2 négyféle méretben kapható: 256 MB, 512 MB, 1 GB és 2 GB. Az áruk, megfelelő sorrendben: 24 900 Ft, 30 900 Ft, 39 900 Ft és 69 900 Ft.
Az iAudio U3 valamivel nagyobb, de okosabb is. Már többszintű könyvtárstruktúrát kezel hosszú állománynevekkel. A zene mellett MPEG-4 vagy AVI filmek lejátszására is képes, de legfeljebb 15 képkockát bír másodpercenként. A látványt 1,2 hüvelykes, 160x128 pixeles kijelző biztosítja, 260 ezer színben. Benne is van rádió és ugyanazokkal a felvételi lehetőségekkel bír, mint kisebb társa. Kétféle méretben – 512 MB és 1024 MB – kapható, ára 39 900 Ft, illetve 48 900 Ft.
Szintén kis jószág az iAudio 5; elem nélkül 28 grammot nyom. Érdekessége, hogy kezelésében csupán három gomb és két tárcsa segédkezik, kijelzője pedig ezerféle színben pompázhat. A 128x64 pixelen magyar menü jelenik meg. Áramot AAA ceruzaelemről kap, mellyel akár 20 óráig is bírja. Lejátszani az MP3, WMA, WMA9, WAV és OGG hangállományokat tudja. Többi társával megegyezik a felvételi képessége, és rádiója is van. Háromféle kapacitással kapható: 256 MB, 512 MB, 1024 MB. Az árak megfelelő sorrendben: 26 900 Ft, 31 900 Ft, 39 900 Ft.
Az U2 képességeivel bír az iAudio G3 is. Mérete viszont nagyobb, 64 x 45 x 17 mm, tömege elem nélkül 36 gramm. Az áramot AA elemről vagy annak megfelelő akkumulátorról kaphatja, így akár 50 óráig is szólhat. Négyféle méretben kapható: 256 MB, 512 MB, 1024 MB és 2048 MB. Az árak rendre 24 900 Ft, 30 900 Ft, 39 900 Ft és 68 900 Ft.
Formula 1-es lejátszót is kínál a Cowon. Az iAudio F1 versenyautós formával hódít, OLED kijelzőjén pedig analóg órákat imitáló piktogramokat láthatunk. A felvétellel, lejátszással és többi funkcióval kapcsolatos paramétere javarészt megegyezik az U2-vel, de fülhallgatós kimenete erőteljesebb. Háromféle méretben kapható: 256 MB, 512 MB, 1024 MB. Az árak sorrendben: 26 900 Ft, 33 900 Ft, 41 900 Ft.
rudi