Konvergenciaprogram
Noha néha más stílusban is feltűnik a dolog, a crossover témájú, vagyis a két vagy több eltérő világot egymásnak eresztő programok túlnyomó része verekedős játék. Az 1996-os X-Men vs. Street Fighter óta népszerű ez a megoldás, amelynek vonzereje azonnal látható: egyszerre több univerzum rajongóit szólítja meg, ráadásul a jól ismert hősöknek általában ismeretlen terepen, számukra új ellenfelek ellen kell megméretnie magát. Háttérnek elég egy különösebben nem részletezett „összeütköztek a dimenziók” maszlag, vagy még akár az sem – a Super SmashBros.például nem törődik semmiféle magyarázkodással. A Capcomnak annyira bejöttek ezek játékok, hogy a téma elsőszámú zászlóvivőjévé nőtték ki magukat – legsikeresebb sorozatuk pedig a Marvel vs. Capcom lett. A két korai részt az előző konzolgeneráción egy némileg váratlan harmadik felvonás követett, most pedig – szintén meglepve a világot – a negyedik rész is itt megérkezett.
Az Infinite története a Konvergencia névre keresztelt esemény utáni kaotikus időszakba repít, amikor a Capcom eltérő világai, illetve a Marvel-univerzum egyetlen birodalommá olvadtak össze. A világvége-szintű esemény hátterében UltronSigma áll, szintén némi keveredés eredménye: Iron Man, illetve Mega Man nemezisei olvadtak össze egy igen gonosz robottá, aki a sok lövöldözés mellett még valami digitális vírussal is fertőzi áldozatait. Az ellene vívott harcban megannyi hős részt vesz, de természetesen ők is igen hamar összevesznek, mégpedig első körben azon, hogy vajon érdemes-e Thanost kiszabadítani börtönéből csak azért, mert a lila óriás így talán segít majd az Infinity Stone-ok összevadászásában. Egyet és csak egyet lehet találni, hogy az Őrült Titán becenevű galaktikus alak vajon kezesbárányként hozzásegíti-e Amerika kapitányt és Chris Redfieldet a végtelen hatalmú ereklyékhez, avagy inkább saját kozmikus pecsenyéjét kezdi el sütögetni…
A felvezető óra után tehát gyakorlatilag már mindenki mindenki ellen küzd, és hát ez egy verekedős játékban nem is lehetne másként. A törékeny szövetségek szinte negyedóránként alakulnak át, minden fontos karakter végül szembekerül a legtöbb kollégájával, csak azért, hogy a jó négyórás kampány végére legalább átmeneti megoldás születhessen.Noha a karakterek mind végletesen komolyan veszik magukat, a fura kombinációk miatt ez sokszor vicces eredményt szül. Rocket például sokáig Dante pisztolyaival harcol, és Chun-Lival próbál flörtölni, Ryu és Hulk országos cimborákká válnak a játék legmókásabb pillanatában, de Chris és Spider-Manis váltanak néhány keresetlen szót.
[+]
A Street Fighter V-öt követően a sztorimód megléte már önmagában is örvendetes, és szerencsére minden egyéb elvárt játékmódot is megkapunk: a mission mód szolgál igen mély (még ha nem is a legbarátságosabb) oktatómódként, vannak arcade lehetőségek is, és online is sok opció várja az embert. Sajnos hiába vagyunk csak napokkal a megjelenés után, a szerverek meglehetősen üresek, sokszor még főidőben sem sikerült ranked vagy casual ellenfeleket találnom (az összes filter kikapcsolásával sem!), így leginkább a legfeljebb nyolcfős lobbikban tudtam ellenfeleket találni. Ezekben egyszerre akár négy meccs is mehet egyszerre, és a házigazdának meglepően sok lehetősége van a körülmények meghatározása terén. Van egy liga kifejezetten a kezdők számára is, így – ha lennének itt ellenfelek – elméletileg van arra az esély, hogy az első meccseinken elkerüljük a kombókat szóró veteránokat.
[+]
És ezzel ideje áttérni a játékmenetre, már csak azért is, mert a MvC3 óta bizony sok dolog megváltozott ezen a téren. Már rögtön az meglepő lehet, hogy a megszokott három helyett itt csak két karakterből áll egy csapat –ráadásul váltáskor társunk mindig a földön lép be a képbe, így a szinte végtelen és megszakíthatatlan légi kombókbóljóval kevesebb van az Infinite-ben. Igaz, mivel most akár egy hyperkombó közepén is lehet harcost váltani, sok karakterkombináció extra lehetőségeket is hordoz magában.
A másik nagy átalakítás a speckók rendszerét érte, ezúttal ugyanis minden csata előtt egy Infinity Stone-t kell választanunk, melyek két extra mozdulatot adnak karaktereinknek. A hat kő hat eltérő InfinitySurge mozdulatot biztosíthat, és bizony nem lesz könnyű eldönteni, hogy melyik a leghasznosabb saját csapatunknál. A Time Stone például teleportálásra ad esélyt, ami a lassú karaktereket képes radikálisan felgyorsítani – a Soul Stone viszont életerő-szívó sugarat ad, ami legalább ugyanilyen hasznos tud lenni. A másik képesség az InfinityStorm, amely sokkal ritkábban vethető be, cserében erősebb is: a Space Stone paralizálja ellenfelünket, a Reality Stone meg mondjuk elementális támadásokat biztosít kis időre.
Ez azt jelenti, hogy nem csak arra kell figyelni, hogy ellenfelünk mely karakterekkel jön a csatába, de az sem mindegy, hogy azok milyen kavicsot hoznak magukkal. Egy teleportáló vagy épp messziről energiagolyókat lövöldöző Hulk teljesen más taktikát igényel, mint egy olyan, amely képes ellenfeleit a legrosszabb pillanatban is magához rántani. Egyelőre nincs szupertápos karakter/kő-kombináció, úgy tűnik tehát, hogy a Capcomnak a kiegyensúlyozás jól sikerült.
Hirdetés
Költségvetési deficit
A fejlesztők gondoltak a verekedős játékokban kezdőbb, vagy legalábbis a frame-adatokban turkálni nem akarókra is, így a gyors ütés gombját nyomogatva egy egész hosszú kombót tudunk elindítani bármely karakterrel. Ez a sztorimódban, illetve a könnyebb arcade gépi ellenfelek ellen kiválóan működik, ám online már számolnunk kell azzal, hogy ezeket nem olyan nehéz levédeni, ráadásul a manuális kombók érezhetően többet sebeznek, sokszor akkor is, ha csak feleolyan hosszúak.
Hiába a kellemes játékmenet, az biztos, hogy nem sok játékot ér olyan negatív reakcióhullám megjelenése előtt, mint amit az Infinite-nek kellett elszenvednie. A sorozat rajongóinak dühe mind a Capcomot, mind a Marvelt érte – előbbit a játék látványosan alacsony büdzséje, utóbbit a kemény karakter-megszorítások miatt. Noha pontos számokat természetesen nem tudni, a jóindulattal is legfeljebb középszerű grafikán tisztán látszik, hogy az Infinite nem a ma megszokott mennyiségű fejlesztővel készült: az MvC3 nagyszerű, rajzfilmes stílusát realisztikusabb stílus váltotta fel (kivéve, érthetetlenül, néhány harcos esetében), de a karakterek, és főleg a capcomos karakterek javarészt igen gyengén néznek ki. Chris Redfield, Nathan Spencerés Frank West különösen pórul jártak, de például Dante is távol áll attól a jóképű harcostól, akinek megismertük a Devil May Cryokban. (A dolog odáig fajult, hogy Chun-Li arcát teljesen le is cserélték – és ez egész jól sült el; nem bánnám, ha a többiek is kapnának ilyesféle plasztikai műtétet.) A helyzetet fokozza, hogy a sztorimód átkötő jelenetein is látszik a megfelelő odafigyelés hiánya: a bevilágítás néha szörnyű, arcmimika meg alig akad, ami főleg az Injustice 2 e téren remeklő videói után szívfájdító.
[+]
A Marvel „hibája” egyszerűbb: noha a játéknak semmi köze a filmekhez, mégis letiltották azokat a karaktereket, akik mozis jogai más cégeknél vannak. Így aztán nincs Wolverine és nincs Deadpool, eltűnt DoctorDoom, és Magnetotó lStormig minden X-Men is hiányzik. A felállás e tátongó lyukait olyan újoncok próbálják elfeledtetni, mint Gamorra, Black Panther, illetve Widow, esetleg a sztoriban központi szerepet kapó Ultron – nálam a jó öreg Rozsomák mindig az alapcsapat része volt, így azt mondom, viszonylag kevés sikerrel.
[+]
A grafika közepes mivolta engem kevéssé zavart, elsősorban azért, mert a játék tempója olyan fürge, hogy bunyó közben egyszerűen nem lehet odafigyelni a hiányzó árnyékokra és mozdulatlan arcokra. Ráadásul a pályák – noha nincs túl sok – remekül sikerültek. Noha a játékmenetre kiható szerepük nincs, de leginkább ezekben jelenik meg az, ahogy a két univerzum összeütközött és összekeveredett – minden helyszín két klasszikus terület ilyen fúzióját mutatja be. Az A.I.M. és az Umbrella találkozásából megszületett az A.I.M. Brella, de a Monster Hunterek ValHabarjából és Black Panther otthonából létrejött Valkanda is mókás hely.
[+]
A Marvel vs. Capcom: Infinite megmutatja, hogy a Capcom tanult a Street Fighter V-öt ért kemény kritikákból – csak éppen arra nem jutott idő és/vagy pénz, hogy a játékot megfelelően becsomagolják. A casual és a hardcore játékosokat is kiszolgáló harcrendszer egész jól működik, nem hiányzik egyetlen fontos játékmód sem (ami nem jelenti azt, hogy a NetherRealm, a Namco és az Arc Systemworks játékaiban nincs ennél jóval több), és hiba nélkül dolgozik a netkód. Azt azonban mégsem jelenteném ki, hogy a játék bármiféle komoly előrelépés lenne elődjéhez, és főleg annak Ultimate jelölésű extra kiadásához képest. És persze sikerült a lehető legzsúfoltabb időpontban kiadni, amelynek hatása már a megjelenés hetében is érezhető volt az ürességtől kongó online csatatereken. Nem rossz, de pontosan látni, hogy hol és hogyan lehetett volna ennél sokkal emlékezetesebb is.
A Marvel vs. Capcom: Infinite PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg.
Pro:
- Szórakoztató sztorimód;
- jól működnek az Infinity Stone-ok.
Kontra:
- Szegényes grafika;
- ikonikus Marvel-karakterek hiányoznak
75
Grath
