oldal

Nagyon úgy fest, hogy követ dobtunk a nyugodt felszínű tóba, amikor két napja "A Linux nem Windows" címmel sorozatindítónak szánt olvasói levelet közöltünk rovatunkban. A téma iránti kihegyezett érdeklődést híven jelzi, hogy kerek 48 óra alatt közel 270 hozzászólás érkezett a cikkhez kapcsolódó fórumtopikba, valamint tegnap befutott az első szabatosabb, szerkesztettebb olvasói reakció is, amelyet szintén e rovatba szánt szerzője. És hogyan is fordulhatna meg a fejünkben, hogy akadályt gördítsünk ez elé...

Következzen tehát a válasz, a második menet – vagy csupán egy újabb nézőpont.

Továbbra is várjuk írásaitokat Az Olvasó ír rovatunkba, az címre. Ugyanezen a címen válaszolunk a terjedelmi, formai és egyéb megkötésekkel kapcsolatos kérdésekre is.

Az IT.news szerkesztői

A magam részéről

Alapvetően én is üdvözítőnek tartom, hogy lassan kezdenek egymással megbékélni a linuxos és windowsos rendszereket üzemeltető informatikusok. Jómagam már régóta üzemeltetek Windows-alapú rendszereket és az a meggyőződésem, hogy a Windows nagyban hasonlít a demokráciára; mindkettőről tudjuk, hogy nem hibátlan, távolról sem a tökéletes megoldás, de sajnos jelen pillanatban egyszerűen nem tudunk jobbat.

Mielőtt a linuxos barátaim megköveznének, megemlítem, hogy egy olyan céget vezetek, ahol vannak, akik a Linuxot, és vannak, akik a Microsoft rendszereit részesítik előnyben. Én úgy látom, ha minden szoftvernek megtaláljuk a helyét, rendkívül hatékony, hibrid rendszereket tudunk építeni. Egy egyszerű példát említve: mi minden esetben Debian webszervereket telepítünk, de ha 10 felhasználó felett szeretnénk egy jól és központilag adminisztrálható lokális szerkezetet, akkor inkább a Windows címtárat részesítjük előnyben. Így gyakorlatilag építhetünk egy stabil, biztonságos tűzfal mögött elhelyezkedő, könnyen karbantartható hálózatot.

A magam részéről a Linux problémáit abban látom, hogy az asztali gépek piacára hosszas próbálkozások után sem tudnak igazán betörni. Igazi problémát jelent, hogy az átlagfelhasználó bizony eltéved a különböző disztribúciók felhozatalában. A Debiant még mindig az egyetemi laborok különös, misztikus hangulata lengi körül, és gyakran előfordul, hogy egy általános grafikus vezérlőt a mágusok is csak hosszas küzdelem alatt tudnak működésre bírni. Ezt a légkört sajnos néhány kolléga mesterségesen is erősíti, így próbálván megőrizni saját kulcsfontosságúnak tartott szerepét az informatika világában. A felhasználó pedig gyanakodva figyeli a következő szakembert, aki a nemrég még lehordott kártyáját nagyságrendileg három perc alatt bírja működésre a SuSE Yast-ja segítségével, viszont menthetetlenül elakad a hangkártyájánál.

Megjegyzem, a SuSE ezen a téren nagyot fejlődött az elmúlt évek során. Magam is láttam, amikor a legutóbbi verzió megtanult magyarul, és úgy gondolom, mind a fordítócsapat, mind pedig a Novell szakemberei remek munkát végeztek, de ma úgy tűnik, hogy ez még mindig kevés.

Szerintem igazi előrelépés akkor fog történni a desktopok terén, amikor lesz egy verzió, A Linux. Nem Debian, nem SuSE, nem RED HAT, hanem egyszerűen csak a Linux. Persze tudom, hogy ez utópisztikus feltételezés, de ha a fejlesztők tényleg ki akarnak lépni az árnyékból, azt kell adniuk a felhasználóknak, amit azok szeretnének. Egy olyan rendszert, amelynek a telepítő lemezét berakják a meghajtóba, nem kell kiválogatniuk a millió csomag közül a nekik szükségeset, és különösebb varázslat, hókuszpókusz nélkül egy aránylag stabil, könnyen kezelhető szoftvert kapnak. Mert ne feledjük, a felhasználók nagy része nem csinálni, hanem használni akarja az informatikát, sőt, a felsővezetők nagy része a statisztikák szerint csak szükséges rossznak tartja. Amint egy egységes, könnyen kezelhető programot sikerül létrehozni, együtt fogunk rácsodálkozni a gombamód szaporodó használható programokra, és a teljesen kiforrott új driverekre.

Azonban mindez természetesen rengeteg fejlesztéssel eltöltött időbe, és ezzel párhuzamosan nagyon sok pénzbe is kerül. Ezt a beruházást pedig valakivel meg kell fizettetni, és akire mindezt rá lehet terhelni, az minden esetben a végfelhasználó. Ezennel el is érkeztünk a történet végére – megteremtettük (szerencsére csak képzeletben) a következő évszázad Windowsát, még ha Linuxnak is hívják.

Az örök tanulság az, hogy hosszú és professzionális fejlesztéseket ingyen nem lehet kivitelezni, mert a programozó is csak ember, és neki is pénzért adja a pék a kenyeret. Ha pedig nem kap kenyeret, mert a munkáját nem dotálják, hajlamos előbb-utóbb éhen halni. Csodák, úgy néz ki, továbbra sincsenek – bár én így a 21. század elejéről azt kívánom mindnyájunknak, hogy ne nekem legyen igazam, hiszen ki ne szeretne egy teljesen ingyenes, és ezzel párhuzamosan tökéletes oprendszert használni? Addig pedig mindkét rendszert igyekszem arra használni, amire való. Legalábbis én, a magam részéről.

Hitman