A jég fogságában
Nyilván fél évszázada a semmi közepén nem volt sokkal több eszköze egy magányos nyomozónak a tájékozódásra, mindenesetre egy open world stílusú játék esetében idővel egyre zavaróbb, hogy az ember, még ha egy régiót be is lő, pozícióját a térképen nem tudja ellenőrizni, így nagyobb az esély egy helyszínre vagy eldugott zegzugra véletlenül rábukkanni, mint szándékosan. Hegygerincek, kősziklák, szakadékok, barlangok, hidak, erdők és az illetéktelenektől elrejtett létesítmények kísérik a főszereplő útját, és sokhelyütt veszély leselkedik rá, ami megmutatkozhat egy beomló verem, egy csúszós sziklaperem vagy valamilyen sötét, démoni lény formájában – az első ilyennel a játékos egyébként elég hamar összefut, ahogy a természetfelettivel is, ám itt mi befejeznénk a történet felfedését, hiszen mégiscsak egy sztori orientált tételről van szó, bár a kliséken nem igazán sikerül felülemelkednie.
[+]
A másik probléma az eltévedés gyakorisága mellett az, hogy a veszélyhelyzetek néha minden jelzés nélkül állnak elő, a játékos pedig azonnal meghal, szóval nincs nagyon lehetősége ráérezni, hogy hol lehet mondjuk egy csapda. Amikor pedig a legutóbbi mentéstől folytatja a játékot, meg kell jegyeznie, hol érte utol a halál, mert a térkép azt sem jelöli. Amit jelöl, az az út során felfedezett és összeszedett levelek, naplójegyzetek és bizonyítékok helyszínei, bizonyos pontokat elérve pedig menteni és gyors utazni is lehet. A random incidensek mellett előre megírt, természetfeletti események során lehet meghalni, és egy idő után az ilyen forgatókönyv kiszámíthatóvá válik, persze ez nem jelenti azt, hogy sikerül is a bajt elkerülni Ami a játékmenet során hiányzik, az a folyamatosan építkező igazi feszültség, pedig az adrenalin növelő suspense sokkal jobb a váratlan eseményeknél, amelyek nem félelmetesek.
[+]
A játék sztorija a térképre felírt koordináták felfedezésével és a jegyzetek, incidensek végigkövetésével halad előre, a történet pedig szép lassan összeáll, persze számos fordulatot és újabb kérdéseket prezentálva. A Kholat 6-7 óra alatt végigjátszható, a grafika és a hangzás elsőrangú, és tényleg a téli, barátságtalan hegyek között érzi magát a gamer. Csakhogy a könnyű eltévedés, a random csapdák és a bejelölt koordinátáknál menetrendszerűen érkező, természetfeletti események az egész nyomozást hamar gépiessé teszik, a konklúzió pedig össze lett csapva.
[+]
Éppen ezért a Kholat legizgalmasabb része az első hegyekben töltött óra, amikor a játékos próbál a terepen és a játékon kiigazodni, aztán egyre inkább az az érzése, hogy a fejlesztők is eltévedtek. Bug vagy játékleállás mindenesetre nem jellemző, az audiovizuális körítés pedig elég jó ahhoz, hogy a műfaj fanatikusai nyakukba vegyék az Urál sejtelmes hegyeit, amelyben egyébként magyar nyelvű menü és feliratok is besegítenek, hiszen a lengyel IMGN.PRO fejlesztőgárdája ránk is gondolt. A Kholat azonban nem egy minőségi, maradandó horrorjáték, hiába ugyanis az Unreal Engine 4-re épülő grafika és Sean Bean hangja, ha a szkript nem nőtt fel a feladathoz.
Pro:
- Remek grafikus körítés
- Színvonalas, sejtelmes hangzásvilág
- Nagy, szabadon bejárható terep
Kontra:
- A kezdeti izgalmak után monoton hótaposás
- Nehéz, segítség nélküli tájékozódás
- Semmi eredeti a történetben
- Nem elég ijesztő
60
Bone123
