Ion Tape Express

Eddig sem volt olyan nagy ördöngösség, ha valaki mindenáron szerette volna hagyományos magnókazettáit digitalizálni, hiszen csak egy magnó ki-/bemenettel rendelkező erősítő kell hozzá, egy magnó, egy számítógép, és máris mehet a dolog. E kisméretű eszköz termékkommunikációjában azt ígérik, hogy ugyanerre képes, csak úgy, hogy nem kell hozzá semmi más kiegészítő. Kipróbáltuk, mindebből mi igaz.

Külső

Maga az eszköz akkora, mint egy walkman, súlya is hozza azt a szintet azt leszámítva, hogy elemeket nem lehet beletenni. Csak és kizárólag úgy működik, ha a mini USB-n rákötjük a számítógépre, és onnan kapja az életet adó energiát. A tervezők biztos azért döntöttek a fém betétek mellett, mert azt hitték, ettől futurisztikusabbnak fog kinézni a termék, de tévedtek.

A gombok a szokásosak, Play, F.F, Rew és Stop az alap, ezeken nincs mit magyarázni. A Dir feliratú megváltoztató a szalag lejátszási iránya, a Hurokkal (loop) pedig be lehet állítani, hogy ez automatikus legyen, ha a szalag egyik oldalon a végére ért. Ezek nyomkodása nem okoz különösebb extázist, de mivel fémből készültek, legalább nem fognak eltörni. Az összhatás nem túl elegáns, amin az első pillantásra látható kopogós műanyag sem segít. Nem prémium terméknek szánták, és ez süt is róla.

Működés közben

A modellhez jár egy CD, amelyen a szükséges szoftverek találhatóak: egyrészt az EZ Tape Converter nevű alkalmazás, másrészt az iTunes, mert anélkül nem működik a dolog. A gyártó magyarázata szerint a kezdő felhasználók ezt a programot részesítik előnyben, és ezért esett erre a választás. (Persze.) Az EZ Tape Converter installálása egyszerű, kezelése sem okoz semmilyen problémát, de a kötelező iTunes miatt ennek nem tudtunk felhőtlenül örülni.

Ki kell választani, hogy normál vagy chrome (króm-oxid metál) típusú szalagot használunk, de ez semmilyen hatással nincs a későbbi minőségre. Ezzel el is érkeztünk a zeneszámok konvertálásához, amihez a Play gombot kell megnyomni az eszközön, és a Recordra kell kattintani a képernyőn. Ez előtt azonban jó pár percig elszórakozhat az ember azzal, hogy a szalagot bepozicionálja, mert az előre- és hátratekerés eszméletlenül lassúnak tűnik. Bár lehet, hogy csak már annyira átállt az agyunk a digitális zenehallgatásra, hogy azért tűnik úgy, mint ha a másodpercek ólomlábon vánszorognának. A számlálót lehagyták róla, ami óriási hiba, ez ugyanis azt eredményezi, hogy sokszor kell ide-oda pörgetni a szalagot, mire belőjük a szám kezdetét.

Ezután elméletileg nem is lenne más teendő, mint a végén leállítani a felvételt, megadni bizonyos adatokat (előadó, számcím, lemezcím) megvárni, míg a program kicsit molyol vele, és válaszolni arra a kérdésre, hogy szeretnénk-e még egyszer végigjátszani ugyanezt a műsort. A gyakorlatban azonban azt tapasztaltuk, hogy néhány esetben benyomva kellett tartani a Play gombot az ujjunkkal, mert egyébként a végeredmény eszméletlenül zajos lett. Ez még egy átlagos, négyperces nóta esetén sem egy leányálom, hiszen kellemesen megfájdul a végére az ujjbegy. Abba bele se jó gondolni, hogy mi a helyzet egy háromnegyed órás album esetén, valószínűleg az ember ennyi ideig nem kínozza magát.

A konvertálást addig nem hajlandó befejezni, amíg nem az iTunes van beállítva alapértelmezett lejátszónak, de szerencsére legalább felajánlja, hogy automatikusan átállítja, hogyha nem ezt használná valaki. A fájlok nevét nem adhatjuk meg, később kell őket egyesével átírkálni, amiért szintén feketepont jár.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért kell számonként átkonvertálni, miért nem lehet egy füst alatt egy egész kazettányi anyagot MP3-má varázsolni? Nos, a dalok közötti szünet miatt az anyagot úgyis szét kéne vagdosni, ehhez pedig bizonyos zenei alkalmazások ismerete szükséges, ez pedig az átlagembernek egyszerűen nem sajátja. De persze aki kicsit kiművelte magát ezen a téren, az választhatja ezt az utat is nyugodtan. A Tape Expresshez járó útmutató szerint ehhez a legjobb, ha az Audacity nevű ingyenes programot használjuk, sőt ennek leírása állítólag meg is található az eszközhöz mellékelt CD-n. Ennek azonban nyomát sem találtuk. Világos, hogy egy cég nem akar pénzt beleölni abba, hogy saját alkalmazásokat fejlesszen ki, azonban ez így ebben a formában kicsit komolytalanná teszi a terméket, és ezen keresztül magát a márkát.

Minőség és értékelés

Visszahallgatva az átkonvertált fájlokat az egyértelműen látszik, hogy csak akkor érdemes ezzel vacakolni, ha más mód nincs a digitális formátumú dalok beszerzésére. A szalagok egyébként is megnyúlnak az idők során, és a Tape Express egyébként sem egy túlságosan kifinomult termék. Ugyanakkor van olyan eset, amikor nincs más mód a zenék "tartósítására", és még a közepes minőségben megőrzött felvétel is jobb az elveszettnél. Szóval csodát ne várjon senki, és ha teheti, tényleg inkább kutasson fel egy eredeti CD-t vagy kapja le valahonnan a netről. A Tape Converter egyébként kizárólag 160 kbps bitrátájú fájlok előállítására képes, ezen változtatni nem lehet, ami szintén hiba.

(Sosem voltam egy óriási zenegyűjtő, de még én is találtam a régi kazettáim között olyanokat, elsősorban természetesen magyar demókat, koncertfelvételeket, amelyek egyszerűen nincsenek fenn a neten. Sosem adták ki ezeket CD-n, egyébként is maximum pár száz darab fogyott belőlük, az évek során rengeteg elveszett, tönkrement, megunták és kidobták, a zenekar már régesrég feloszlott stb. Ezek nyilván már a keletkezés pillanatában sem szóltak túl jól, a kilencvenes évek elejének magyarországi zenei élete és a gazdasági helyzet nem nagyon tette lehetővé, hogy a zenekarok normális stúdiókban vegyék fel a dalaikat. Tökéletes példa erre az akkor már elég sikeres Tankcsapda ’94-es lemeze, amire az akkor eléggé jól futó Machine Head gitárosa annyit mondott, hogy jó dalok lennének, csak kár, hogy ennyire rosszul szól ez a demó.)

Alább következzen néhány példa kissé elnosztalgiázva a számokon, hogy milyen is a végeredmény, illetve ahol lehetett, megmutatjuk, hogy szól akkor, ha nem kazettáról konvertálták át.

Mint a számokból is látszik, tinédzserkori ízlésem kevéssé volt eklektikus, de azért próbáltam a fellelhető nyersanyagból viszonylag változatos kis válogatást összeállítani. Valamilyen csoda folytán valaki pont ezeket a dalokat töltötte fel a netre, úgyhogy tudjuk linkelni, hogy hogyan is szólalnak meg a bedigitalizálás után. Megpróbáltunk megkeresni ezek más forrásból származó ikertestvéreit is abból a célból, hogy megpróbáljuk érzékeltetni a különbséget.

Kispál és a Borz: Zsákmányállat

Az 1994-es Ágy Asztal Tévé lemezről egy kultikus alter darab. Ahogy az ember hallgatja, látja maga előtt a kötött kardigánok tömegét, és érzi a "VBK" semmivel sem összetéveszthető nemes illatát. A kazettás verzió és a neten keringő verziót meghallgatva azt vehetjük észre, hogy bár a Kispálnak sosem a zenei tudás és a briliáns megszólalás volt az erőssége, ennek ellenére a két változat között füllel fogható a különbség, amiből nem a Tape Express jön ki jobban.

A.M.D.: Bombázás

Szintén egy legendás kiadvány. 1990-ben készült ez az album a hírhedt Fekete Yuk stúdióban. Rendszerváltáskori életérzés, kompromisszummentes hardcore-punk és a körülmények miatt teljesen egyedi hangzás jellemzi ezt a számot is. Ez az eredeti kazetta ma már igazi ereklye, úgyhogy mindenki kellő áhítattal nézze a fotót. Elkészítettük a Tape Express segítségével a digitalizált változatot, az eredeti pedig a zenekar honlapjáról érhető el, csak a harmadik nótára kell kattintani. Markáns a különbség ennél a dalnál is. Sokkal erőteljesebb a hivatalos, bár azért az is eléggé zajos, de legalább nem olyan, mintha be lenne fogva a fülünk, és a megnyúlt szalagból eredő effektek is elmaradnak.

Sepultura: Kaiowas

A kilencvenes évek elejének-közepének egyik legjobban megszólaló lemeze volt a brazil zenekar albuma, legalábbis ha az underground metal színtérről beszélünk. A Kaiowas egy különleges dal, hiszen a törzsi doboknak és az akusztikus hangszereknek köszönhetően sokkal inkább tartozik a world music, mint az extrém metal kategóriába. A különbség a két változat között bántóan nagy, még akkor is, ha a YouTube-os verzió is messze elmarad attól, ahogy ez a szám egy CD-ről vagy pláne vinilről szólalna meg.

Korai Öröm: ???

Egy átmásolt kazettán szerepel ez a magyar pszichedélia legszebb korszakát felidéző dal, de fogalmam sincs, hogy melyik lemezről és mi lehet a címe. Egy négyperces rész hallható, és igen erőteljesen érződik, hogy már a nyersanyag is egy kalózszalag volt. Ez viszont nem sok jót jelent, hiszen a kazetták fénykorában, főleg Magyarországon mindenki mindenkiről másolgatott, sőt még a hivatalos lemezboltokban is így lehetett hozzájutni a finomságokhoz.

Vélemény

Amikor kölcsönkaptam a terméket, látatlanban nagyon lelkes voltam, de amikor személyesen találkoztam vele, valahogy bizalmatlanná váltam. Nem is ok nélkül. A formatervezés és a dizájn teljesen középszerű, a felhasznált anyagok minősége sem a legjobb. A kezelés nem valami nagy durranás, az iTunes kötelező használata pedig egy kimondott csapás.

Rendben, ezzel semmi gond nem lenne, ha a digitalizált számok minősége jó lenne, azonban erről szó sincs. Mint a minták is mutatják, ezek zajosak, tompák, pedig eredeti kazetták is bekerültek a szórásba. Az meg, hogy olykor folyamatosan nyomva kell tartani a Play gombot, hogy a végeredmény ne porszívózúgás legyen, tényleg a kabaré kategória. Akinek az a vágya, hogy a sehonnan be nem szerezhető kazettáin található dalokat bedigitalizálja, jobban jár, ha keres egy normális erősítőt és magnót ehhez. Ha tényleg annyira fontos, akkor megoldja. Ez így ebben a formában ugyanis finoman szólva sem a legjobb megoldás...

elefant