Így hálózzák be a kínai tévégyártók az egész világot

Egy évtizede még csak a beavatottak ismerték őket, mára pedig megkerülhetetlen szereplőkké váltak. De mit kell tudni róluk?

Hátulról az élbolyba, Hisense

Bő tíz évvel ezelőtt a televíziós iparágat globálisan már a Samsung és az LG uralta, de mögöttük még olyan tradicionális piaci szereplők tülekedtek, mint a Sony, a Sharp, a Toshiba vagy a Philips. Ma még mindig a két dél-koreai óriás diktálja a tempót, de a közvetlen üldözők szerepét átvették a kínai vállalatok, szépen lassan háttérbe szorítva az egykor szebb napokat is látott cégeket.


[+]

Hogy mindez miért alakult így, annak számos oka van. Az első és a legfontosabb, hogy a mikro- és makrogazdasági körülmények nagyon megnehezítették a japán és az európai szórakoztatóelektronikai gyártók dolgát. Több konszern, így többek között a Sharp, a Toshiba vagy a Philips is megszabadult televíziós részlegétől. Mások, így például a Panasonic, fokozatosan váltak egyre jelentéktelenebbé, kisebb súlyúvá, annak ellenére, hogy termékeik színvonala továbbra is elsőrangú.

Globális tv piac 2021-ben
Globális tévépiac 2021-ben (forrás: Gizmo China)

Ezzel párhuzamosan a kínai állam által igen-igen erősen támogatott elektronikai cégek viszont előretörtek, kínálatukban megjelentek az innovatívabb darabok, a házon belül fejlesztett technológiák, és már nem pusztán a másolásra építettek. Beérett az évtizedek óta tartó munkájuk, és többen közülük globálisan is meghatározó piaci szereplővé fejlődtek. Mostani, kicsit rendhagyó cikkünkben a kínai tévégyártó vállalatokat vesszük kicsit górcső alá. Megvizsgáljuk, hogy milyen termékeik vannak, mennyire számítanak nagynak, milyen márkákat birtokolnak, és milyen szinten vannak jelen Magyarországon.

Hisense

A közel fél évszázados múltra visszatekintő Hisense azon kínai cégek közé tartozik, amelyek már lassan két évtizede próbálkoznak azzal, hogy Kínán kívül is stabil pozíciókat építsenek ki. A konszern egyaránt jelen van a szórakoztatóelektronikai, a telekommunikációs és a háztartási gépek iparágában. A holding erejét jól jelzi, hogy korábban felvásárolták a Toshiba tévés üzletágát, az észak-amerikai Sharp tévés részleget és a komplett Gorenjét, hogy csak néhány példát említsünk.

Emellett a tavalyi foci EB hivatalos partnerei voltak, tehát nem egy ázsiai garázscégről van szó, hanem egy komoly tőkével a háta mögött vitézkedő konglomerátumról. A vállalat globálisan stabilan a negyedik pozíciót foglalja el a televíziópiacon, mindezt úgy, hogy messze lehagyja a Sony-t és a Xiaomit. A vállalattól kapott információk alapján bevételeik 2021-ben elérték a 27,2 milliárd dollárt, amely 33 százalékos bővülést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest, tehát a Hisense minden jel szerint komoly növekedési pályára állt.

Magyarországon

A cég 2005 környékén már elkezdett Magyarországon tévéket gyártatni azzal a céllal, hogy innen törjenek be az európai piacra, ám ebből végül nem lett semmi, és a projektet hamar feladták. A 2010-es évek elején újra nekiveselkedtek a kontinens meghódításának, és egy ideje már gőzerővel nyomulnak néhány nyugat-európai országban, 2020-ra pedig megérett az idő arra, hogy Magyarországon is megvessék a lábukat. Létrehoztak egy kirendeltséget, és végre nagy számban elhozták hozzánk is a vállalat televízióit, amelyek már a hazai boltokban is elérhetőek. A cég munkatársaitól azt az információt kaptuk korábban, hogy a Hisense 2021-ben 4 százalékos piaci részesedést ért el hazánkban, ami ilyen rövid idő alatt elég jó eredménynek számít. A tervek szerint idén fokozzák a tempót, bővítik a kínálatot, és még jobban ráfekszenek majd az értékesítésre.

Modellek

A cég egyértelműen az innovatívabb kínai gyártók közé tartozik, és választékukban megtalálhatóak a felsőkategóriás termékek is. Rendelkeznek saját fejlesztésű QLED panellel, Mini LED háttérvilágítással, képfeldolgozó processzorral. Vannak OLED, QLED és 8K televíziók is portfóliójukban, ezek mellett megtalálhatóak a cég által Laser TV-nek nevezett, ultrarövid vetítési távolságú projektorra és speciális kijelzőre épülő termékek is.


[+]

A Hisense saját okostévérendszerrel is bír, ez a VIDAA, amely már felbukkant a Loewe televíziókban is, és idén még több gyártó készülékeibe kerülhet bele. Tapasztalataink szerint a Hisense rendelkezik már remek modellekkel a felső kategóriában, azonban képminőség terén az abszolút elit szintet még nem érték el.

TCL, Skyworth

TCL

Az 1981-ben alapított vállalat TDK kazetták koppintásával indította karrierjét még TTK néven, és miután a japán cég névváltoztatásra kötelezte jogi úton, hamarosan kiterjesztette tevékenységét a telekommunikáció területére is. A kétezres évek elejéig kizárólag a hazai, azaz kínai piacra termelő TCL megkezdte a nyitást, és nagy tervekkel vágott bele a világ meghódításába. Többek között felvásárolták a nagynevű Thomson televíziós részlegét, azonban a rossz koncepció miatt nem sikerült a nagy áttörés, így új stratégia mellett döntöttek.


[+]

Hatalmas beruházásokkal gigantikus gyártókapacitást építettek ki, ami lehetővé tette, hogy a komponensek előállítását és az összeszerelést is saját kézben tartsák. Ezért a holding CSOT (China Star Optoelectronics Technology) alvállalata felel, és arról sem feledkeztek meg, hogy a fejlesztéseket sem szabad elhanyagolni. A konszern vezetése világosan látta, hogy pusztán másolással nem lehet leigázni a szektort, szükség van saját, innovatív megoldásokra is, így a cég az elmúlt tíz évben rengeteget költött új eljárásokkal kapcsolatos kutatásokra.

A TCL emellett nagyon komoly szerepet játszik bérgyártóként is, többek között a Panasonic modelleket is már az ő üzemeikben szerelik össze. A cég évek óta stabilan a harmadik legnagyobb szereplő a televíziós piacon (sőt állításuk szerint olykor már a második helyet is megszerzik), és a holding bevétele 2021-ben elérte a 25,94 milliárd dollárt, ami 115 százalékos növekedést jelent az előző évi adatokhoz képest.

Magyarországon

Bár egy-két modell már korábban is elérhető volt itthon ilyen-olyan forrásból, a vállalat 2020-ban hozta létre saját, önálló, hivatalos képviseletét Magyarországon. Ennek következtében minden korábbinál nagyobb választékot kínálnak már hazánkban is, ott vannak a nagy elektronikai láncokban, webáruházakban. Hazánkban futtatják a Thomson márkát is, azonban az egykor jól csengő nevet már csak a belépő kategóriában vetik be, a nagyobb tudású termékekre TCL logó kerül.

Modellek

Korábban szó esett róla, hogy a TCL komoly hangsúlyt fektet a fejlesztésre. A vállalat rendelkezik saját fejlesztésű QLED panelekkel, képfeldolgozó chippel, van 8K televíziójuk, és forradalmi szerepet játszott a Mini LED technológia bevezetésében, hiszen konkrétan a TCL lépett színre az első ilyen készülékkel. Intenzíven kutatják a (kvantumpontos) OLED-ben rejlő lehetőségeket, és állítólag jól haladnak a Micro LED kijelzők fejlesztésével is.

Mindent összevetve egy innovatív cégről van szó, azonban szerintünk egyelőre termékeik a képminőség terén nagyjából ugyanott tartanak, mint a Hisense modellek, tehát vannak szuper televízióik, azonban a legjobbakkal e téren még nem vehetik fel a versenyt.

Skyworth

A Skyworth neve Magyarországon a tömegeknek jó eséllyel semmit sem mond, pedig ez is egyike a nagy kínai tv-gyártóknak, akinek termékei hazánkban is elérhetőek, csak ezt sokan nem is tudják. Az 1988-ban alapított cég hasonló utat követett, mint a TCL, tehát az olcsó modellekkel indított, és szép fokozatosan komoly gyártó- és fejlesztőkapacitást épített ki.

A vállalat a kétezres évek elején merészkedett túl Kína határain, és 2010 óta beszélhetünk nagyobb volumenű terjeszkedésről. Gyáraik és összeszerelő üzemeik megtalálhatóak Kínában, Mongóliában, Oroszországban, Lengyelországban, Németországban, Mexikóban, Dél-Afrikában és Dél-Amerikában is, tehát mindenhova el tudnak jutni termékeikkel, és sok kisebb-nagyobb márkával állnak kapcsolatban OEM gyártóként.


[+]

Az elmúlt egy évtizedben komoly erőket vonultattak fel, hogy meghódítsák az európai régiót, ez azonban egyszerűen sehogy sem akart nekik összejönni. Ebben szerepet játszhatott a név is, ami egy kicsit gagyin hangzik, és 2015-ben úgy döntöttek, hogy más irányba indulnak. Felvásárolták a nagyon nehéz helyzetbe került, patinás német vállalat, a Metz szórakoztatóelektronikai részlegét, és ezt követően e név alatt kezdték forgalmazni a régióban a készülékeiket.

2018-ban pedig létrehozták a Metz Blue márkát,  a korábbinál szélesebb termékportfólióval, amelyben megtalálhatóak az alacsonyabb kategóriás, belépőszintű modellek is. A Skyworth szintén 2015-ben vásárolta fel az angol Strong márkát, amely set-top boxok mellett olcsó televíziókat is kínál. A konszern 2021-es bevétele 7,1 milliárd dollár volt, tehát azért lényegesen kisebb, mint a TCL vagy a Hisense, piaci részesedése pedig évek óta 3-4 százalék körül alakul.

Magyarországon

Hazánkban a Metz Blue és a Strong márkanéven futó készülékek is megvásárolhatóak hivatalosan, a Skyworth tehát e két brand alatt forgalmazza a termékeit hazánkban. Viszont az is igaz, hogy hivatalos képviselet nincs, így a céggel szerződéses kapcsolatban álló disztribútorok hozzák be a televíziókat Magyarországra. Ez is lehet a fő oka annak, hogy még mindig viszonylag kevés helyen találkozhatunk e tévékkel.

Modellek

A Skyworth kínálatában egy ideje megtalálhatóak az OLED televíziók is (nálunk ezeket nem forgalmazzák), azonban még legjobb modelljeik is csak azt a szintet hozzák, mint mondjuk az LG belépőszintű A sorozata vagy a cég két-három éves termékei. Így erről a vállalatról azt mondhatjuk, hogy képminőség terén nem hogy a csúcsot nem ostromolják készülékeik, de még a Hisense-től és a TCL-től is elmaradnak.


[+]

A Skyworth egyébként egy trükkös márka, amely kommunikációjában hajlamos többnek mutatni magát a valóságosnál. Például évek óta parádéznak azzal, hogy mostmár tényleg előállnak saját panelre épülő OLED televíziójukkal, amiből aztán soha nem lesz semmi. Sőt, tavaly még azt is megtették, hogy bemutattak egy sajátnak titulált, feltekerhető OLED televíziót, amelyről később kiderült, hogy csupán egy átmatricázott LG R1 készülék.

Xiaomi, Changhong

Xiaomi

A Xiaomit ma már Magyarországon nem nagyon kell bemutatni senkinek, hiszen a konszern az elmúlt egy évtizedben az egész világot meghódította. A vállalat itthon elsősorban telefonjairól, illetve mobilos kiegészítőiről ismert, de árulnak például rollert, porszívót, légtisztítót, monitort vagy éppen televíziót is. Ez utóbbi termékcsoportban például globálisan már a Sonyval vannak nagy csatában, mindezt úgy, hogy első modelljeiket csak pár éve mutatták be.


[+]

A cég tévéfronton Kínában, Indiában és Délkelet-Ázsiában kegyetlenül erős, de az elmúlt időszakban már érezhetően törekednek arra is, hogy stabilan megvessék a lábukat Európában és Észak-Amerikában is. Bár a hivatalos adatokat még nem tették közzé, a piaci elemzők szerint a Xiaomi éves bevétele elérte az 52 milliárd dollárt.

Magyarországon

A vállalat két éve rendelkezik Magyarországon hivatalos gyártóképviselettel, és vannak is televízióik hazánkban, azonban messze nem teljes a kínálat. Az az érzésünk, hogy a mobilok mellett kicsit mostohagyerekként kezelték a televíziókat még a közelmúltban is, de a jelek szerint van arra esély, hogy ez idén változhat. Megérkezett már hazánkba például a cég kvantumpontos QLED televíziója is, de még lenne hova fejlődni, hiszen a vállalat portfóliója a tévés szegmensben is hatalmas.

Modellek

A Xiaomi kínálatából nem hiányoznak már az abszolút prémium ligás készülékek sem. Van Mini LED, 8K és OLED televíziója is a cégnek, de ezeket sajnos még nem tudtuk megvizsgálni közelről, viszont a külföldi tesztek szerint nagyjából azt a szintet képviselik, mint a Hisense vagy a TCL. A cég már előrukkolt átlátszó készülékkel is, érezhető, hogy próbálnak a látványosabb, figyelemfelkeltőbb irányba is elmozdulni.


[+]

Changhong

Az 1958-ban alapított Changhonggal többször találkoztunk már különféle kiállításokon, de a vállalat elsősorban Kínában erős, és jó pozíciókkal rendelkezik még a délkelet-ázsiai országokban, de Európába, így Magyarországra nem nagyon tudtak még betörni. A rendkívül fontos észak-amerikai piacon jelen vannak, de ott CHIQ márkanév alatt forgalmazzák a termékeiket.


[+]

OEM és ODM gyártóként is tevékenykednek, tehát megbízásra is gyártanak televíziókat, amiket aztán felmatricázva más név alatt értékesítenek megrendelőik. A cég éves forgalma 16 milliárd dollár körül alakul, ami meglepően sok pénz, főleg ahhoz képest, hogy globálisan nincsnek az első tízben saját márkás készülékeikkel.

Magyarországon

Egy-két modell eljut néha hazánkba, de nem beszélhetünk arról, hogy a Changhong termékek rendszeresen elérhetőek lennének Magyarországon. Ilyenkor is egyébként a jellemzően olcsó, belépőszintű szériákból dobnak piacra egy-egy rakománnyit. Nincs is jele annak, hogy a Changhong mostanában tervezné, hogy megjelenik nálunk hivatalos képviselettel vagy egy erős disztribútor segítségével.

Modellek

A Changhong nagyon bízott az ultrarövid vetítési távolságú, lézeres fényforrást használó projektorokra, és az ezekhez tartozó speciális kijelzőkre épülő, úgynevezett Laser TV-kben. E modelleket állították középpontba mindenhol, azonban ezekkel sem tudták letarolni a világot. A kínálatukban megtalálható egy OLED tévé is, azonban ez ma már belépőszintűnek minősülő termék. 8K, Mini LED és QLED televíziójuk nincs, az OLED mellett a hagyományos LED LCD televíziókat futtatják, de különösebben innovatívnak nem neveznénk a vállalatot.

Folytatódik az előretörés?

A kínai cégek végül jöttek, láttak és győztek. Azt egyelőre nem mernénk kijelenteni, hogy egyszer majd dél-koreai riválisaikat is lenyomják, de az tény, hogy a középtávoli jövőben stabil résztvevői lesznek a televíziós iparágnak. Ráadásul benne van a pakliban, hogy még tovább élesedhet a verseny, hiszen már az alapvetően telefonokban utazó BBK Electronics (Oppo, OnePlus, Vivo, Realme, IQOO márkák tulajdonosa) is bemutatott már egy-két televíziót jelzésértékkel, és ugrásra készen állnak olyan cégek is, mint például a Panda, amelyek alapvetően csak Kínában ismertek.

elefant

Hirdetés

Gamer laptop: már felveszi a versenyt az asztali pc-vel

PR Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a játékosoknak nagy teljesítményű asztali számítógépre van szüksége. Ez mára megváltozott: a gamer laptopok sem maradnak le mögöttük.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés