Az örök feladat: gépbővítés
Az irodalmibb beállítottságúak és szárnybontogató tuningosok számára most részletekbe menően, folyamatában leírjuk egy konfig felpiszkálásának menetét. Egy kedves ismerős elérkezettnek látta az időt, hogy régi celeronos gépe átadja helyét egy korszerűbb szerkezetnek. Veszett összeget azonban nem állt módjában költeni, így egyértelműen az AMD platformra esett a döntés, de a megbízhatóság is fontos szempont volt, így a minőség és garancia szem előtt tartásával vásároltunk.
Némi tanakodás után a következőket szereztük be a boltból, különösebb válogatás nélkül:
- AMD Athlon XP 1700+ CPU (JxxxB széria sikeredett)
- GlacialTech Igloo 2500 hűtő
- Abit NF7 v2.0 alaplap 2 év garanciával
- 2 x 256 MB DDR266 Kingston Value RAM élettartam garanciával
- 80 GB 7200 rpm 8 MB cache Maxtor DiamondMax Plus 9 HDD
- Enermax EG301AXVE 300 W tápegység 3 év garanciával
- Codegen ház (táp nélkül)
Összesen durván 100 ezer forint nettó.
A többi alkatrész a korábbi masinából kerül átmentésre, beleértve a Matrox videokártyát is, amely talán nemsokára valamilyen korszerűbb ATi modellnek adja át a helyét.
Megteszi..
Természetesen, ha nem tegnap, hanem ma vásárolunk, és szőrszálhasogatóan válogatunk, akkor NF7-S-re, SATA Maxtorra és AxxxB-s procira vadászunk, hiszen ezek már mind elérhetők. Az Enermax kicsit talán túllő a célon, de most nem adtuk alább - amúgy egy Coolink egység, vagy egy DTK ház-táp kombó is üdvös lenne (netán egy nagy Azona). A memória eredetileg valami DDR333 lett volna, azonban végül a Kingston győzött minimális árprémiuma miatt. Sajnos DDR333 Kingston éppen nem volt raktáron, pedig árban nem volt differencia, így beértük DDR266-tal - mint később kiderül, ez is tökéletesen megfelelő volt.
A gép összeállítása pillanatok alatt megvolt, így nekiálltunk egy kicsit ütemesebb működésre ösztökélni az alapból szerény 1466/133 MHz-en futó rendszert. Első mozdulatként adagoltuk a legfrissebb BIOS kiadást, majd a memóriabeállítások felé vettük az irányt. A próba idejére a lehető legkonzervatívabb beállításokat eszközöltük, amelyekből van bőven, az nForce széles skálán enged játszani. Ezek után a feszültségeket (AGP, chipset, RAM) toltuk fel a maximumra, a CPU-t azért nem, mert az Abit elborult módon akár 2,3 voltot is gond nélkül ráereszt egy alapból 1,6 voltos Tbredre. Azért korábban ez nem volt divat, az óvatlan kezdő könnyen megégetheti magát - persze a vízhűtéssel operáló profik csak dörzsölik a tenyerüket. Mi a még normálisnak mondható 1,8 voltra állítottunk a CPU-t.
Minden kezdet nehéz..
Reményeink a magas FSB-kben voltak, így utánaszámoltunk, hogy mit is várhatunk. Egy JxxxB szériás Tbred nagyjából 1900-2100 tiszta MHz-re jó, mi pedig 200 fölötti FSB-t szeretnénk. Ez azt jelenti, hogy a gyári 11,0x szorzó bajos lehet (11,0 x 200 = 2200), így rögtön lejjebb is ugrottunk 7,0x-ra, ezek után már biztosan nem ütközünk a processzor korlátjába az FSB teszt alatt, még ha a maximálisan beállítható 250 MHz-et próbálgatjuk is (7,0 x 250 = 1750 MHz-et biztosan bírnia kell a processzornak, de akár gyári közeli FSB-n előre is hitelesíthetjük, pl. 12,0 x 150 = 1800 MHz próbával).
Belőjük..
A nehezébe ugrás előtt még egy floppy meghajtót kötöttünk a gépre egy Memtest-86 lemezzel, ugyanis ez lesz elsődleges segédeszközünk. A Memtest-86 egy rendkívül hasznos és szinte teljesen megbízható program. Pár kilobájtos, ingyenesen letölthető. Egy bootlemezt csinál magának, arról kell futtatni, nem igényel semmilyen operációs rendszert. Ennek két előnye is van: nagyon kevés a zavaró hatás körülötte, továbbá egyedül lehet vele tesztelni, adataink biztonságban lehetnek (a HDD-t célszerű a tuningolás útkereső fázisában teljesen lehúzni az alaplapról és a tápról). Nagyon alapos program, sokféle, egyre bonyolultabb tesztet futtat, a hibákat a képernyő alsó felében listázza. Egy hiba is sok, csak a hibamentes működés elfogadható. Figyelem: a kifagyás szinte sosem memória hiba, azokat a Memtest listázza. A fagyás oka jellemzően a túlhajtott processzorban keresendő.
Mindörökké Memtest
A sok tesztből adódóan az alapbeállítás szerinti lefutás hosszú, ráadásul függ a memória mennyiségétől és a rendszer sebességétől. A teljes tesztsorozatot végigvárni az "optimalizálás" minden egyes közbenső ellenőrző fázisban lehetetlen és értelmetlen, az első rövid tesztek azonban nem szűrik ki teljes biztonsággal a hibákat. Tapasztalatunk szerint az 5-ös teszt már szinte mindent megfog, ráadásul egy-két percen belül le is fut, tehát célszerű rögtön ráugrani a C-2-5-5-Enter-Enter kombinációval. Korábbi tapasztalatok során néhány megmagyarázhatatlan esetben előfordult, hogy az 5-ös teszt konzekvensen hibát jelzett, pedig az összes többi hibátlanul lefutott, és funkcionálisan sem találtunk memóriahibára utaló jeleket. Ilyen gyanú esetén a 6-os teszt jó ellenőrzési lehetőség: alaposabb az előzőnél, igaz hosszabb lefutású is, így inkább verifikációra érdemes használni (ha a 6-os átmegy és az 5-ös bukik, lehet kételkedni az utóbbiban). De ez ritka eset és valószínűleg valamilyen egyedi probléma volt.
Memtest-86
Fontos még tudni, hogy a Memtest folyamatosan fut, ne várjuk a végét: figyelni kell a jobb felső sarokban a kijelzőket. A legfelső mutatja a teljes teszt állapotát (alapbeállításnál egy tesztsorozatot futtat), alatta az aktuális teszt helyzetét mutatja. Mivel mindkettő átfordulhat, így találunk mellettük egy számlálót is (Pass). Egy pass-t mindenképp engedjünk körbe, különben kimarad memóraterület, azonban többre nincs szükség, csak valami nagyon ritka furfangos hiba bújhat el több körig. A program Escape hatására kilép és újraindítja a gépet.
-t, mint Turbó
A Memtest bevetése előtt még egy ideig elidőztünk az nForce kétcsatornás memóriavezérlőjének finomhangolásánál. Mivel az AMD FSB-je is DDR, elvileg az egycsatornás DDR memória pontosan passzol hozzá, a kétcsatornás megoldás adta plusz sávszélesség jószerivel kihasználatlan marad. Azonban 200 MHz-es FSB fölött már a DDR400 memóriák is tisztességesen izzadnak, mi pedig pont ebbe az irányba indultunk. Ilyenkor jön jól az nForce második csatornája, hiszen így elég az egyes modulokat akár csak az FSB felén hajtani, a kettő együtt kiadja a rendszer által igényelt sávszélességet (elméletileg). Ezzel több legyet is ütünk egy csapásra: akár a legmagasabb, 250-es FSB-t is ki tudjuk szolgálni egészen mezei RAM-okkal (250 / 2 = 125, azaz "DDR250" egy modul terhelése, ha felezzük a modulok sebességét), ráadásul alacsonyabb sebességen agresszívabb időzítésekkel operálhatunk. Mi inkább egy kicsit felülről akartuk közelíteni az FSB sávszélesség igényét, így a tengernyi beállítás közül (3/3-tól a 6/6-ig az összes törtkombináció rendelkezésre áll) az 5/3 opciót választottuk, azaz az egyes modulok az FSB 60%-án futnak. 250-nél ez "DDR300"-at jelentene, amit még jó eséllyel mezítlábas Kingstonjaink is kibírnak - már ha egyáltalán eljutunk ilyen magas FSB-ig: egy dolog, hogy mit lehet beállítani a lapnak, más kérdés, hogy mit bír valójában.
A történethez annyi hozzátartozik, hogy nem mindegyik csatornaleosztás működött kis FSB-knél, pedig üdvös lett volna 133-on belőni a 6/3 ("felező") opciót, és onnantól biztos, hogy nem hajtjuk agyon a RAM-okat, egyes egyedül az alaplap lett volna a szűk keresztmetszet az FSB skálázás során. Azonban 133-150 MHz körül csak fekete képernyő és pittyegés fogadott a "csatornaosztók" variálásánál, így kénytelenek voltunk egyenes beállításokkal nekivágni a magasabb buszsebességeknek. Szerencsére az nForce-ról köztudott, hogy szereti a magas FSB-ket, sőt gyárilag is tudja hozni a 200 MHz-et, így néhány óvatos ugrás után máris 200-on voltunk. Szerencsére a DDR266-os Kingstonok még bírták az iramot (igaz CAS 3.0-15-7-7 beállításokkal a hátuk mögött), így visszatérhettünk a csatornaosztókhoz, és belőttük az 5/3 opciót. A memória rögtön a sokkal kellemesebb DDR240 értékre esett vissza modulonként, azonban a két csatorna összesen még így is elméletileg bőven túltáplálja az FSB memóriasávszélesség igényét.
"Elég lesz"
Tízesével továbblépkedtünk felfelé, 230-nál még semmi gondot nem tapasztaltunk, de 240-nél már csak fekete képernyő fogadott. Elsőként az "insertre indítással" próbálkoztunk, azaz bekapcsolás közben ha az Insert gombot nyomjuk-nyomogatjuk, akkor a rendszer alapbeállításokkal indul el, azonban nem írja felül az előző értékeket, így könnyen visszamehetünk és korrigálhatjuk az utolsó, evidensen az elszállást okozó opciót. Az NF7 becsületére szóljon, hogy az összes korábbi próbálkozásból visszajött (főleg a csatornaosztókkal való játszadozáskor futottunk sok fekete képernyőbe), csak az eszméletlen magas FSB és CPU sebességek esetén adta fel teljesen. Ha más nem segített, a CMOS Clear jumperhez folyamodtunk, ami azonnal alapértékekre állította a BIOS-t - mehettünk mindent újrakonfigolni.
A konfig
Eddig nagy léptekben haladtunk, általában még a Memtest betöltését sem vártuk meg, ahogy láttuk, hogy a rendszer POST-ol, már mentünk is be a BIOS-ba feljebb lépni. Ez kicsit vakmerő, de szóljon mellettünk, hogy nem először csináltunk ilyet, és nagyjából sejtettük, hogy mire képes a rendszer. Ismeretlen terepen vagy kevesbb rutinnal érdemes legalább a Memtest betöltését és a pár másodperces első teszt végigfutását megvárni.
Végső simítások
Az FSB maximumát így a 230-240 intervallumban kellett megkeresni, ami kis játszadozás után 233-ra adódott. Ezután a processzor szorzóját pöckölgettük feljebb a 7,0x beállításról egészen addig, amíg a 2100-as határ közelébe nem értünk a processzorsebességgel. Ez a beállítás a 9,0 x 233 = 2097 volt, 2100 felett sehogy sem indult a gép (kisebb FSB, nagyobb szorzó próbával sem, tehát biztosan a CPU volt a hunyó). 9,0 x 233 beállításnál tehát végre továbbengedtük a bootot, azonban szomorúan konstatáltuk, hogy bár kisebb szorzóval stabilan futott a 233 MHz FSB, most belefagytunk a Memtestbe. Ez egyértelműen a processzor hibájára utalt, a Memtest a memóriahibát jelzi, de szinte sosem fagy bele. Tehát az alaplap bírja a 233-at, de a processzornak kicsit sok a 2097 MHz.
Abit NF7, a maga teljes pompájában
Elkeseredett próbálkozásként adtunk még egy tized volt feszültséget a procinak, hátha segít (elvégre csak 42 fokos volt eddig, csak nem sül meg), de semmit sem használt, így visszaléptünk az eredeti 1,8 voltra. Mivel a processzor sebességéből sokat nem akartunk engedni, így inkább az FSB-vel lépegettünk lejjebb egy kicsit (8,5 x 233 = 1981 lett volna csak), végül 9,0 x 228 = 2052 MHz-en állapodtunk meg. A Memtest sikeresen lefutott, tehát megvan a maximálisan kihozható FSB-CPU kombináció. (Megjegyzés: a Memtest közel sem tökéletes CPU tesztelő, a finomabb hibákba nem bukik bele. Attól, hogy a Memtest még lefutott, könnyen lehet, hogy a CPU számítási hibákat vét, vagy túlmelegszik. Ezeknek vizsgálatára később kerül majd sor.)
Az útunk ezután a memória időzítésekhez vezetett vissza. A moduljainkat 5/3 x 228 = "DDR274"-en hajtjuk jelenleg, ami nem is olyan veszélyes minőségi DDR266 számára. Elsőként a CAS 2 beállítással próbálkoztunk (a többi ugye 15-7-7), ami gond nélkül be is jött. Ezt követően nagy bátorságra utalóan a Turbo értékeket hívtuk elő, majd a manuális beállításra visszatérve az így beállított CAS 2.5-öt visszaraktuk 2.0-ra. A gép továbbra is hibátlanul indult. Végül néhány kör próbálkozás, insertes visszaállítás és BIOS kisütés után a CAS 2.0-2-2-2 beállításoknál állapodtunk meg, ami igazán elismerésre méltó egy gyárilag CAS 2.5-ös RAM-tól.
Ekkor egy teljes Memtest alap tesztsorozatot végigfuttattunk, de hiba továbbra sem merült fel. Összességében nem egész két óra alatt 1466/133 DDR266 CL2.5-ről 2052/228 DDR274 CL2.0-ra jutottunk.
Túléli?
Örömünkben előkaptuk a Windows XP telepítőjét és íziben nekiálltunk telepíteni, nem utolsó sorban azzal a hátsó szándékkal, hogy ha más nem, akkor ez majd megfekteti a rendszert. Azonban a rendszer egy rossz szó nélkül felment, ami a saját munkánk mellett a komponensek, nem utolsó sorban a sokadik revízióját élő Abit NF7 érdeme is. A rendszer ezek alapján elég megalapozottan stabilnak tekinthető, azonban a végső ellenőrzést még több lépés jelenti majd. Elsőként a processzort ellenőrizzük számítási hibákkal szemben a Prime95 Torture Test funkciójával (hiba nem elfogadható!), majd túlmelegedésre a CPU Stability Test CPU Warming üzemmódjával (fagyás nem megengedhető).
Ez a széria még nem volt makulátlan..
Ha ezeket a nyúzópróbákat kiállta, akkor már csak a grafikai alrendszer nyüstölése van hátra, amit a 3DMarkok valamelyikével, vagy méginkább az Unreal Tournament intrójának pörgetésével szoktunk eszközölni (1-2 kör általában kidobja az instabil rendszert). Ami ezeken átmegy, azt mi stabilnak nyilvánítjuk - természetesen kritikus alkalmazásokat továbbra sem bízunk ilyen gépre, de élvezzük, hogy dupla sebességgel pörög minden, változatlan áron. Ínyencek a stabilitáspróbák után a feszültségek csökkentésével is eljátszhatnak, hogy melyik az a legkisebb feszültség, ergo adott sebességen legkisebb hőtermelés, amivel a rendszer még betonstabil.
..de minden jó, ha a vége jó
Sok bosszantó történetet hallottunk az nForce tájáról, de mi abszolúte pozitív tapasztalatokkal zártuk ezt az ismerkedést; vagyis az elkövető, karib részéről az első mélyvizes találkozást. Minden bizonnyal sokat számít, hogy v2.0 lappal, továbbá kiváló komponensekkel dolgozhattunk, azonban ezáltal több tétel ismét igazolódni látszott: érdemes jó alkatrészekbe beruházni (minőségi tápok Enermaxnál olcsóbban is kaphatók, a Kingston Value RAM-ok pedig egyáltalán nem drágák), illetve akinek nem sürgős, és inkább a biztos eredményre akar menni, mindenből lehetőleg várja ki a második revíziót.
-karib
