Próba

Tévé

Az LG DP471BT egyik nagy ígérete, hogy hordozható televízióként is használható. Ehhez a beépített tunernek köszönhetően elvileg nem is kell mást tennünk, mint bedugni a kábé tízcentis analóg antennát a megfelelő csatlakozóba, a Mode gomb segítségével kiválasztani a tévéikont a képernyőn, és... És első esetben máris bámulhatjuk a kék képernyőt. A Setup gomb megnyomása után egy menübe kerülünk, ahol kiválaszthatjuk, hogy melyik csatornát szeretnénk beprogramozni a 125 közül.

Az eszköz módot ad az „autoscan” funkció használatára, amelynek hála, nem nekünk kell vacakolni a kereséssel, hiszen ilyenkor végigrohan a frekvenciákon, és azonnal jelzi, ha tévéadásra bukkant. Természetesen lehetőségünk nyílik a manuális hangolásra is. Három frekvenciatartomány közül – VHF L, VHF H és UHF – választhatunk, és máris nyomkodhatjuk a megfelelő kurzorgombot a kívánt irányba. Ennek akkor van értelme, ha sok földi sugárzású csatorna közül választhatunk, és elvesztettük a beállításainkat, illetve ha pontosan tudjuk, hogy például az RTL Klub a 494,85 MHz-en található, és nem akarjuk megvárni, míg az autoscan eljut odáig.

Próbáink során mindössze két hazai adó (RTL, M1) jött be jobb-rosszabb minőségben, pedig hát a fővárosban teszteltük az eszközt, és nem mondjuk a Bakonyban, egy völgyben. Ráadásul az adás minősége is hagyott kívánnivalót maga után, hogy finoman fogalmazzunk. Ha meg is találtuk az ideális beállításokat, az antennát is megfelelően pozicionáltuk, elég volt egy erőteljesebb fejmozdulat, vagy a virágok leveleinek apró rebbenése, hogy megjelenjenek a hangyák a képernyőn. Szabad téren jobb volt egyébként a helyzet, de ebben az időben nem volt sok kedvünk kimenni és ott tévézgetni. A gyártó állítása szerint autózás közben is használhatjuk tévéként az eszközt, ehhez pedig nincs más dolgunk, mint az antenna mágneses talpát a jármű tetejére passzintani, és máris mehet a Barátok közt. Elméletileg. Azonban nem úgy tűnt, mintha szupermágnest építettek volna az antennába, így nem mertük megkockáztatni, hogy a körülbelül négy-öt dekás periféria egy vidám pillanatban elhagyja a tetőt, és a zsinórnak köszönhetően a hátsó ablaknak vágódjon. Persze beszoríthattuk volna az ablaküveggel, viszont az se tűnt túl kecsegtető opciónak, hogy ezzel megtörjük a kábelt.

Summa summarum: tehát tévézésre ez az eszköz a jelenlegi feltételek mellett annyira jól nem használható. Lehet, hogy a János-hegy tetején vagy a Hortobágy közepén kristálytiszta, rezzenéstelen képpel kényeztetett volna, ám a városban nem volt az igazi.

Fénykép és zene

Ha van képernyője, és lehet bele mindenféle lemezeket és pendrive-ot dugdosni, akkor nyilván adott az a dolog, hogy digitális képkeretként is funkcionáljon. A grafikus menüben kiválaszthatjuk, hogy milyen forrásról származó képeket szeretnénk nézegetni, aktiválhatjuk a „Slideshow”, vagyis diavetítés funkciót, amikor is kényelmesen hátradőlhetünk, és a készülék automatikusan tölti be az újabb és újabb képeket.

Ez eddig teljesen jól hangzik, bár kizárólag a JPG formátumot képes kezelni, az már viszont kevésbé, hogy a hét hüvelyk képátlójú kijelző mindössze 480x234 képpont felbontással rendelkezik. Csak emlékeztetőül, a hasonló netbookok ma már leggyakrabban 1024x600 képpont megjelenítésére képesek, de még a digitális képkeretek között is akadnak olyanok, amelyek 800x480 pixeles felbontásúak. Mozgókép esetén ez a viszonylag alacsonyabb felbontás annyira nem is zavaró, de az állóképeknek kifejezetten rosszat tesz. Az ember szereti alaposan megnézegetni képeit, elmélyülni a részletekben, de ha ezek szétfolynak, összemosódnak, akkor az öröm helyett inkább a bosszankodás marad. Ilyenkor hiányzott egyébként leginkább az, hogy nem varázsoltak egy kártyaolvasót is rá. Sokkal elegánsabb megoldás lett volna úgy képeket nézegetni, hogy az ember kipattintja a kártyát a fotóapparátból, majd bepattintja az ekkor digitális képkeretként funkcionáló lejátszóba.

A termék kialakításából fakadóan nem zenehallgatásra született. Komolyabb audioélményt nem is nagyon vártunk el tőle, arra a két hangszóró viszont tökéletesen elég volt, hogy szóljon valami a háttérben. A zene származhat a hagyományos audio CD-k mellett MP3 vagy WMA kiterjesztésű fájlokból is. Az equalizert sajnos kispórolták belőle, így nem módosíthatunk a hangzáson, ami azt eredményezi, hogy néhány számról gyorsan tovább is léptünk, mert már nem bírtuk az idegesítően csengő-bongó magasakat. Basszussal csak elvétve találkoztunk, szóval mindent összevetve zenehallgatásra nem használható az eszköz. Két fülhallgató-csatlakozó is helyet kapott a készüléken, ami nyilván a DVD-zés során jön igazán jól. Természetesen fülessel sokkal tisztább a zene is, de azért az tény, hogy hordozható zenelejátszóból találhatunk ennél kisebb darabokat is a boltok polcain.

DVD

Miután tévézésben, képnézegetésben és zenehallgatásban sem nyújtott maradandót a termék, arra gondoltunk, hogy majd az audiovizuális tartalmak során villant valami emlékezeteset. Az előjelek biztatóak, hiszen nagyjából az összes lehetséges DVD-formátumot képes kezelni, és még a VCD és SVCD formátumokkal is lazán elboldogul, nem is beszélve a DivX-ről. Ez jó (régi vágású asztali DVD-lejátszónk, amely visszaköpi az írt DVD-lemezeket, most pironkodhat a sarokban, mert a kis ifjú titán lejátssza a pályáról).

A lemez behelyezése után minden úgy megy, mint egy hagyományos DVD-lejátszó esetében. Tehát a menüben gyorsan ugrálhatunk a különböző nyelvi beállítások és fejezetek között, majd nincs más dolgunk, mint mozizni.

Az élmény azonban csak akkor lesz felemelő, ha megfelelő távolságba tudunk húzódni a kijelzőtől. Az alacsony felbontású monitor képe közelről nézve meglehetősen pixeles, de fél méteres távolságból már teljesen rendben van a dolog. A kérdés csak az, hogy akad-e ennyi hely egy autó hátsó ülésén, amikor a gyerek ölébe tettük a gépet, hogy foglalja el magát valami rajzfilmmel? A képernyő alatt helyet kapó kezelőgombok jelentése világos, még arra is van lehetőségünk, hogy nyolcszoros sebességgel beletekerjünk a filmbe.

A betekintési szög egy tévé esetében annyira nem lényeges, hiszen meglehetősen ritkán nézünk egy nagyképernyős modellt oldalról. Ám egy hordozható DVD-lejátszónál már más a helyzet. Ha ketten, hárman ülnek a hátsó ülésen, akkor óhatatlanul lesz olyan, aki nem a legtökéletesebb szögből látja a képet. Nos 140 fokig panaszra nem lehet oka, ám utána bizony csúnyán torzulnak a színek. A fényerőt is csak akkor vesszük észre általában, ha valami gond van vele, azaz ha sötét a kép. Nos, az LG DP471BT fényereje remek, még világosban, a napon is hibátlanul lehet látni mindent. A kontrasztarány is rendben van, a színek is szépek, de ha valamivel elégedetlenek vagyunk, akkor mind a fényerőn, mind a kontraszton állíthatunk kedvünkre. A készülék akkumulátora 5,5 órányi töltés után háromórányi használatot tesz lehetővé, és azt mindenképpen pozitívumként kell kiemelni, hogy a hagyományos hálózati áramforrások mellett az autó szivargyújtójáról is vígan elüzemel.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!