Hirdetés

Búcsú a Windows RT-től, innovatív memóriák, ingyenes Google Earth

Hirdetés

PC-klaviatúra, új elemek, IT blamák

Érdekes termékekből sem volt hiány, kivéve egyet: a közösségi finanszírozásban megvalósuló projektek halála a csúszás és a felelőtlen ígérgetés, ennek iskolapéldáját mutattuk be az InAir kapcsán. Ha már pedzegettük a Raspberry-t, akkor szintén ARM-vonalon bukkant fel egy érdekesség, mégpedig az Acooo mechanikus billentyűzetbe rejtett androidos számítógépe, ami nem mellesleg hagyományos PC-s billentyűzetként is bevethető.

Billentyűzetnek tűnő androidos számítógép - és hagyományos mechanikus billentyűzet is egyben
Billentyűzetnek tűnő androidos számítógép és hagyományos mechanikus billentyűzet is egyben

A PC-k terén három igazán különleges, mondhatni "leg-leg-leg" hardver futott be. Ezek közül az egyik a világ első 2 kW összteljesítményű ATX tápegysége, a másik az amúgy sem lassú GeForce GTX 980 brutálisan tuningolható kiadása az EVGA köntösében. A harmadik pedig nem más, mint a Razer gyilkos pengéje, a játékosoknak szánt Blade notebook legújabb generációja, ami a korábbinál még erősebb hardverrel érkezett kétféle változatban, de kategóriájában változatlanul könnyű kivitelben és vékony külsővel.

2 azaz kettő kilowatt! Maradhat?
2, azaz kettő kilowatt! Maradhat?

Aki "nincs tele, mint Oprah", vagy nem is vonzza a tuning világa, de mégis kedveli a pofás hardvereket, azokra viszont az ASUS gondolt: piacra küldik legolcsóbb gamer kategóriás, microATX alaplapjukat. De a paranoiások, NSA-ellenesek, a "rendszertől" rettegők számára is akadt olvasnivaló, nekik az olcsó, de izmosnak tűnő véletlenszám-generátort ajánlanánk a heti felhozatalból. Érdemes egy pillantást vetni az Energizer elhasznált elemek újrahasznosításából készített, extra hosszú ideig eltartható EcoAdvanced ceruzaelem termékcsaládjára is, amit ajánlanánk mindenki figyelmébe, aki kicsit is törődik környezetével.

Energizer: használt elemből új elemet - ez még csak a kezdete egy új korszaknak
Energizer: használt elemből új elemet – és ez még csak a kezdete egy új korszaknak

A hét második fele bővelkedett különböző adathalász tevékenységekben is. Többek között kiderült, hogy a benzinkutakon használt, automatizált tartálymérő-eszközök (melyek az üzemanyag mennyiségét, fogyását, illetve a rendellenességeket figyelik) közel három százalékán semmilyen védelem nincs, így távolról is bárki okozhat egy jó kis üzemzavart vagy leállást, ha akar. Ez 5300 telephelyet érint legalább.

Ennél is nagyobbat hibázott a legnagyobb amerikai egészségügyi biztosító, amelyiktől 80 millió ügyfél adatait lopták el, feltételezhetően a kínaiak. A szakértők szerint ez sokkal súlyosabb, mint a banki adatok, mert azokról legalább tudjuk, hogy nem árt, ha óvatoskodunk velük.

Az Apple kénytelen volt kötvényeket kiadni, hogy az offshore tartott pénzeit ne kelljen Amerikába visszavinni, akkor ugyanis 35 százalékos adót kellene fizetni. Ezért inkább 6,5 milliárd értékben tette ki magát a hitelezőknek, ami még a kamatokkal együtt is jobban megéri, mint az USA területén adózni. Közben gőzerővel építik új szuperközpontjukat, melyről ezen a linken egy videó is van.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények