Hirdetés

Nyitott házmod, beszélő kesztyű, horkolásgátló

Hirdetés

Moddervilág: OpenAirCase II.

A tervek alapján azt gondolta volna az ember, hogy a mod fekete-fehér színekbe öltözik majd, ami már egy kissé elcsépeltnek tűnhet modder körökben. Helyette viszont egy igazán eredeti, sötét és világos pácot kaptak a lapok, ami láttatni engedi a fa erezetét, érdekes kontrasztot alkotva a meztelen hardverelemekkel.

Az üres vázra került fel az alaplaptálca a hátsó kerettel, továbbá egy jó nagy adag, bordát formáló falap. Még több részletből állt össze a táp takarója, amelyek természetesen szintén sötét pácba mártóztak.


A táp pedig fehér lett, kábelei az alaplaphoz illő, kék-fehér harisnyába bújtak, bár nem teljes hosszúságukban, csak ott, ahol kilátszanak majd.


Lassan, de biztosan kezdett összeállni a szép kis mod, igaz, az optikai meghajtót és adattárolókat rejtő dobozt nem sikerült elsőre megcsinálni. Az alaplap alá kéken világító LED-ek kerültek, és az adatkábelek sem kerülhették el a harisnyázást.


A végére maradt egy nagyon kényes művelet: az alaplapot és a bővítőkártyákat részben fedő plexiburkolat kialakítása. Ehhez az egyenes lapot több helyen meg kell hajlítani, ami sajnos elsőre nem sikerült tökéletesre, egy repedés keletkezett az anyagon.

Ezzel az apró szépséghibával együtt is nagyon látványosra sikerült a mod, pontosabban a modok. Ugyanis az OpenAirCase-ből mindjárt kettő is készült. Megdöbbentő, hogy milyen pontosan sikerült követni a tervrajzokat! Őszintén megvalljuk, hogy a mod készítését figyelemmel kísérve eleinte szkeptikusak voltunk a fa árnyalatok kapcsán, de meg kell hagyni, végeredményben sokkal eredetibb lett így, mint hideg és steril fekete-fehérrel.



Figyelem: éppen most zajlik a Casemod Competiton 2013 verseny közönségszavazó fordulója, ahol rengeteg látványos alkotás mellett az OpenAirCase-re is lehet szavazni a Facebookon keresztül, némi regisztráció és lájkolás után. Ráadásul a szavazók között néhány érdekes nyereményt is kisorsolnak!

További részletek a mod munkanaplójában olvashatóak, a Logouton is, a cikkben szereplő képek galériánkban is megtekinthetőek. Ha minden a terv szerint halad, az idei Veletech látogatói élőben is megtekinthetik majd ezt a remekbe szabott modot.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.