Hirdetés

Hardveraktualitások tavaszra

Processzorok és alaplapok, notebookok, konzolok és egy sereg más érdekesség a hazai boltokból.

Hirdetés

AMD Ryzen


A cikkben közölt árakat nagykereskedelmi (áfa és kiskereskedői haszon hozzáadásával) és kiskereskedelmi partnereink listái alapján képeztük. A bemutatónkban szereplő termékek – többek között – a nagykereskedelmi partnereink weboldalain feltüntetett kiskereskedésekben vagy kiskereskedelmi partnereinknél vásárolhatóak meg. A számítástechnikai termékekre a legtöbb esetben 2 év garancia vonatkozik, az eltérő garanciaidőket külön közöljük.

A PCX.hu webáruházába is megérkezett az AMD új, Ryzen processzorainak és a hozzá való alaplapoknak az első hulláma. A központi egységeket és árazásukat  már jól ismerjük. Az Intel méregdrága, több mint háromszázezer forintba kerülő, LGA2011 foglalatos modelljeivel lépést tartó Ryzen 7 1700X, illetve Ryzen 7 1800X száznegyvenezer, illetve száznyolcvanezer forint környékén kapható processzorhűtő nélkül. Az olcsóbb Ryzen 7 1700-ra még egy kicsit várni kell, az emberibb árú hat- és négymagosok pedig áprilisban lépnek majd porondra.

Alaplapból az Asrock két egész fejlett modelljét kínálja a PCX.hu, melyek a processzorokhoz hasonlóan távolról sem olyan drágák, mint az Intel riválisok. A felső középkategóriás Asrock Fatal1ty AB350 Gaming K4-hez például valamivel negyvenezer forint alatt hozzá lehet jutni. Pénzünkért egy fekete-vörös, ATX méretű lapot kapunk a szokásos négy memóriafoglalat és két hosszú PCI Express csatoló mellett nem egy, hanem két M.2 SSD aljzattal (egyik PCI Express x4, a másik SATA csatolós). Nem hiányoznak a tuningfunkciók és a most annyira divatos RGB világítás sem, fényben pompázik a vezérlőchipre szerelt borda, egy tűsoron keresztül az AMD gyári hűtés világítása állítható, és kapunk még egy tűsort, amire külső LED szalagok köthetőek. Világos, hogy van számos USB 3.0 csatlakozó, az egyik hátlapi Type-C formátumú.

Az Asrock X370 Killer SLI már a Ryzenhez kapható legfejlettebb, X370 vezérlőchippel büszkélkedhet. Alapvető funkcióiban nem különbözik annyira társától, itt is van két hosszú PCI Express csatoló és két M.2 SSD foglalat. A PCI Express aljzatok közül már nem csak az egyik, hanem mind a kettő fémmel erősített, és támogatják a CrossFire mellett az SLI technológiát is. Jobbak a tuninglehetőségek, az áramellátás 12 fázisos, a kritikus részeken minőségi Nichicon kondenzátorokat alkalmaztak, és a hatalmas, látványos bordák sem hiányoznak. Mondani sem kell, hogy jár az RGB LED világítás, valamint a LED vezérlő tűsorok, illetve a rengeteg USB 3.0 kapu, a Gigabit Ethernet vezérlőt pedig Realtekről Intelre cserélték. Mindezért alig több mint ötvenezer forintot kell kifizetni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

  • Tavasz a hardverboltokban

    Új csúcs grafikus kártya, monitorok, akciók és más érdekességek aktuális összefoglalónkban.

  • Hardverkínálat április elején

    Virtuális valósággal, gamer perifériákkal, új házakkal és más újdonságokkal készülnek a boltok a tavaszra.

  • Hardverek minden időben

    Ryzenhez való alaplapokat, Intel konfigurációkat, hangfalszetteket és sok más érdekességet válogattunk össze a hazai boltok kínálatából.

  • Hardverek húsvétra

    Ryzen-alapú konfigurációkat, nagy monitorokat, tápokat, tableteket és komoly, különleges notebookokat hozott a nyuszi.

Előzmények

  • Hardverpiac Ryzennel

    Monitorokat, új AMD processzorokat, hozzá illő alaplapokat, notebookokat, SSD-ket és sok mást válogattunk össze a hazai kínálatból.

  • Új hardverek március elején

    Ryzenhez való alaplapokat, vékony kávájú monitorokat és sok más érdekesség a hazai választékból.

  • Hardverpiaci ízelítő

    Alaplapokat, nagy monitorokat, gamer széket, hűtőket, notebookokat és más újdonságokat válogattunk össze a hazai boltok kínálatából.

  • Friss, ropogós hardvermix

    Új MSI alaplapok, grafikus kártyák, nagy monitorok, gamer netebookok, laptoptáskák és sok más érdekesség.

Hirdetés