Hirdetés
Gaba H2461V PC – belső
A külső után szerettünk volna a belsőbe is bepillantást nyerni. A hátoldalon, csatlakozópanel fölötti ajtó mögött egy 2,5 hüvelykes merevlemezt vártunk, de nem azt találtunk, hanem egy notebookos SO-DIMM memóriafoglalatot, és lejjebb, kissé nehézkesen elérhető helyen egy mini PCI Express sínt.
Bármennyire is úgy tűnhet, ezzel még nincs vége a bővítési lehetőségeknek. Fényképezés közben, véletlenül fedeztük fel, hogy az előlap fekete keretes, csillogó üvege egy határozott mozdulattal eltávolítható. Meglehetősen erős mágnesek tartják a helyén szép vékony, szinte láthatatlan illesztést biztosítva. Mögötte matt panelt találunk, kár, hogy az előtét nem az.
A TN+film technológiás, Full HD panel kicsavarozása után találtunk további bővítési lehetőségeket. Innen rálátás nyílik minden hardverkomponensre, és aki bevállalja a – kis jóindulattal közepesnek nevezhető igényességű – LCD-kábelezés lecsatlakoztatását, az hozzáfér majd az alaplaphoz is. A merevlemez 3,5 hüvelykes állását jobbra föl helyezték, alatta van a notebookos optikai meghajtó, a bal oldalt pedig az alaplap tölti ki. Kár, hogy nem készítettek elő még egy adattárfoglalatot, bár némi leleménnyel kialakíthatunk egyet(-kettőt) házilag.
A Gaba H2461V számítógép jelenleg kétféle konfigurációban érhető el, melyek csak a háttértárban különböznek. A mi tesztpéldányunk 120 GB-os Kingmax SSD-t kapott, a másik verziót 1 TB-os winchesterrel szerelik. Az alapot mindkét esetben Sandy Bridge architektúrás Pentium G620T processzor jelenti 4 GB memória társaságában. A CPU érdekessége, hogy bár LGA1155 foglalatú, TDP fogyasztási értéke notebookszintű, 35 watt, amivel ideális alany egy AIO PC-be. Két magjának órajele 2,20 GHz, és nem támogatja a Hyper-Threadinget.
A Gaba H2461V merevlemezes változata vezetékes billentyűzettel és egérrel, Windows 7 Starter operációs rendszerrel és egy év garanciával 177 787 forintba kerül. Az SSD felára nem vészes, a vele szerelt verzió 181 597 forintért vihető haza. Aki beéri 21,5 hüvelykes, szintén Full HD kijelzővel, az választatja a H2261V-t, mely szintén Pentium G620T-vel, de csak 2 GB memóriával és 160 GB-os merevlemezzel 139 687 forintot kóstál, illetve választhatjuk 64 GB-os SSD-vel is 142 227 forintért.
Termék megnevezése | Gaba All-in-One H2461V | |
---|---|---|
Processzor | Intel Pentium G620T – 2,20 GHz | |
Lapkakészlet | Intel H61 | |
Memória | 4 GB DDR3-1333 | |
Grafika | Intel HD Graphics 2000 – integrált | |
Kijelző | 23,6"-os, 1920x1080 pixeles TN+film panel | |
Hang | hatcsatornás Realtek ALC662 | |
Merevlemez | 3,5"-os HDD, 1 TB | 2,5"-os Kingmax SSD, 120 GB |
Optikai meghajtó | Slimtype DS8A5S DVD-író | |
Kommunikáció | Intel IEEE 802.11b/g/n, Realtek Ethernet | |
Interfész | - 6 db USB 2.0 - D-Sub monitorkimenet - Ethernet, - audio ki- és bemenetek |
|
Extrák | kártyaolvasó, webkamera, mini PCI Express foglalat, ajándék billentyűzet és egér | |
Operációs rendszer | Windows 7 Starter | |
Gyártó honlapja | www.gabatech.hu | |
Fogyasztói ár | 177 787 Ft | 181 597 Ft |
Garancia | 1 év |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!