Lehetőségek, játékmenet, összegzés
Egyszerű versenyek helyett tehát ebben a kiegészítőben változatosabb feladatokat kapunk. Egy autó megszerzése többnyire három-négy alfeladat teljesítését igényli. Úgy kell elképzelni, mintha az alapjáték lehetőségeiből válogattak volna össze egy csokorra valót. Van itt üldözéses verseny, trükk feladat (amely során adott idő alatt megfelelő mennyiségű pontot kell gyűjteni), sebesség kamerák, idő elleni száguldás és minden, ami az eredeti Horizon 2-ben is volt, csak most sűrűbb szirupként tálalva. Ez mindenképp jót tesz a változatosságnak, hiszen pár percenként mindig valamilyen új kihívásba botlunk. Na persze kell is ez a sok variáció, hiszen a játék tartalma messze elmarad a „nagy testvértől”. Az egytucat spéci autót csak az eredeti játéktér töredékén tudjuk hajtani.
Ha viszont ezt már unnánk, a játék a megszokott online módokat is rendelkezésünkre bocsátja. Ebben a kiegészítőben is van Rivális mód, ahol barátaink eredményeit próbálhatjuk megdönteni, de ugyanúgy össze lehet jönni online versenyekre és bajnokságokra, ahogyan azt az alapjátékban is tettük. A jóval kisebb terület és a behatárolt lehetőségek miatt (nincs autófestés, nincs tuning) persze a szavatosság is összehasonlíthatatlanul kisebb, de amíg tart, a Fast & Furious tökéletes ízelítőt ad a Horizon világából, még így, „Halálos Iram-szósszal” leöntve is.
Ugyancsak visszatér minden az eredeti játékból, leszámítva az extrém viharos időjárást. Ebben a játékban is kapunk dinamikusan változó napszakot, esőt és napsütést felváltva, az eredeti rádióadókból összeválogatott soundtracket, kiegészítve néhány licenszelt nótával. És persze a látvány minősége sem romlott semmit: ugyanazt az aprólékosan kidolgozott világot, a gyönyörűen csillogó autókat, a szinte bőrünkön érezhető nyári forróságot kapjuk, amit már megszoktunk, mindezt 1080p felbontás és betonstabil 30 fps képfrissítés mellett.
Hajszálnyit változott viszont a játékmenet. Az autók irányítása, ha lehet, még kezesebbé, tapadósabbá vált, jobban lehet nekik nyomni a kanyarokban, kevésbé farolnak. A különbség csak annak feltűnő, aki nagyon sokat játszott az eredeti Horizon 2-vel is, de az biztos, hogy a fejlesztők módosítottak kissé a kezelésen, hogy a vezetés élménye jobban hasonlítson a filmek őrült száguldozásaira. Ehhez hasonlóan apró, de finom módosítást eszközöltek például a külső kameranézeten is. A kamera kissé közelebb került az autókhoz, nagy sebességnél pedig nem távolodik el annyira. És ha már változások: ebben a játékban is megjelent a nitro használata, amivel kritikus pillanatokban erősebb kigyorsításra vagy nagyobb végsebességre tehetünk szert.
A Forza Horizon 2 presents Fast & Furious nyilván nem tekinthető teljes értékű játéknak, mégis jóval több mint egyszerű demo. Kiváló ízelítő az utóbbi évek egyik legjobb autós játékából, és valamennyire a Halálos Iramban 7 hangulatát is megpróbálja visszaadni. A fejlesztők ennél sokkal tovább is mehettek volna: valódi filmbetétekkel, a filmbéli főszereplők lemodellezésével, kidolgozott történettel, és esetleg egy teljesen új helyszínnel. De az már tényleg egy külön játék lett volna, ingyen (illetve a jelenlegi alacsony árért) viszont nem várható el ilyesmi. Aki már beleásta magát a nagy Horizon 2-be, annak ez a kiegészítő nem sok újat mutat, új játékosoknak viszont ideális belépő lehet a Forza világába.
A játék elérhető Xbox One-ra és Xbox 360-ra.
Pro:
- Külön is játszható, olcsó kiegészítő
- Remek autók
- A megszokott Forza minőség és hangulat
Kontra:
- Hamar kijátszható
- Igazi újdonságot nem mutat
- Nem aknázza ki igazán a filmben rejlő lehetőségeket
70
dreampage