Eufónia a sztereón túl

Hangpróba


[+]

A Creative hangszóróit – mint azt korábban említettük – a gyártó saját, csúcskategóriás X-Fi Elite Pro hangkártyájára kötve próbáltuk ki; különböző műfajú zenéket hallgattunk (a hanghordozó egy 24 bites felbontású, 5.1 csatornára kevert DVD Audio tesztlemez volt), moziztunk és persze játszottunk. Segítségül hívtuk mindemellett az NCH Tone Generator nevű egyszerű kis programot, amivel viszonylag könnyen lefülelhettük, hogy a szett milyen frekvenciatartományban „indít”, és hol van a „vége”.

A GigaWorks ProGamer G500 meglehetősen nagy erővel, kellő dinamizmussal szólalt meg, a zenei teszteknél azonban ez még önmagában kevésnek tűnt, itt-ott kisebb-nagyobb hibák is feltűnhetnek a hangképben az avatott fül számára, ez azonban bizonyos szintig bocsánatos bűnnek tekinthető, hiszen ezt a szettet nem elsősorban zenehallgatásra tervezték alkotói.

A ProGamer G500 alapesetben kissé túlzott mélységekbe száll alá (jóllehet a Tone Generatorral végzett tesztek arra engednek következtetni, hogy a 35 Hz-es induló frekvenciatartomány kissé optimistán lett feltüntetve a termék adatlapján), ez pedig nagyon jól jön játékoknál, illetve filmnézés közben, sőt, bizonyos műfajú zenéket is feldobhat, zenehallgatásnál azonban legtöbbször bántóan tönkreteheti a hangképet, ha nem szabályozzuk le valamennyire a mély hangokat.

Összességében elmondható, hogy a GigaWorks ProGamer G500 rászolgálván nevére elsősorban játékprogramoknál hozta a formáját, azok közül is főleg az intenzív, robbanásokkal és dörejekkel teletűzdelt hangot varázsolja élőbbé. Nagyjából ugyanez a helyzet az akciófilmek esetében; a ProGamer G500 bármilyen csatamezőt játszva a szobánk falai közé varázsol, legalábbis ami a hangeffektusokat illeti. Végeredményben, aki erős, falrengető hangzású, kategóriájában átlag feletti minőséget képviselő 5.1-es hangfalszettre vágyik, sokat játszik és mozizik, mindemellett kicsit kevesebbet zenél (vagy kevésbé kritikus zenehallgató), annak fenntartások nélkül ajánljuk a ProGamer G500-at.

 

Adatlap
Termék megnevezése Creative GigaWorks ProGamer G500
Hangcsatornák száma 5.1
Teljesítmény 310 W RMS (5 x 36 W, 1 x 130 W)
Sugárzók mérete 5 x 3" + 1 x 8"
Frekvenciatartomány 35 Hz – 20 kHz +/-5 dB
Jel-zaj viszony 85 dB
Vezérlés hangerő (első-hátsó), mélyhang, magas, némítás, sztereó felkeverés
Hangfalak anyaga műanyag (szatellitek), fa (mélyláda)
Gyártó honlapja Creative
Bruttó kiskereskedelmi ár kb. 70 000 Ft

Ami tetszett:

  • erőteljes mélyek,
  • masszív felépítés,
  • átlag feletti teljesítmény.

Ami nem tetszett:

  • zenehallgatáshoz nem a legjobb,
  • lehetne kábelcsíptető az erősítőn is,
  • nem éppen olcsó.

 

Creative GigaWorks ProGamer G500

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés