Hirdetés
Függőleges Odüsszeia
A mai napig a Switch egyik legerősebb címe – és a platformjátékok egyik koronaékköve – kétségtelenül a 2017-es Super Mario Odyssey. Ebben Marióval a világ különféle kultúrái által ihletett helyszíneket bejárva, afféle minivilágokban lehetett szabadon választott sorrendben teljesíteni a kihívásokat, variálva a hős különböző képességeit. Az EPD fejlesztőcsapat ugyanezzel a megközelítéssel nyúlt a kalapos hős egykori ellenfeléhez, a gorilla Donkey Konghoz, aki a 2014-es Donkey Kong Country: Tropical Freeze óta első egyedi, míg az 1999-es Donkey Kong 64 óta első térbeli kalandjára indult most a Donkey Kong Bananzában, ami ráadásul a 2004-es Donkey Kong Jungle Beat óta az első belső fejlesztésű Nintendo móka a banánimádó figurával a főszerepben. Ennyi várakozás után nehéz volt megjósolni, hogy milyen is lesz ez az új mese, de a fejlesztőcsapat pedigréje mindenképpen pozitív végkifejletet ígért.
Donkey Kong hátrahagyja otthonát, hogy egy aranyláz által sodortatva az Öntvény Szigeten bányásszon értékes, Banandium drágaköveket. A VoidCo. bányászvállalat azonban ellopja hősünk kincseit, ráadásul a gaztett során a hőzöngésre hajlamos Donkey társaival együtt a föld alá zuhan. Mint kiderül, a föld mélye sem unalmas sziklarengeteg: miután találkozunk és összeállunk egy furcsa, danászó kővel, a kettős rájön arra, hogy egy belső, üreges föld-szerű világ várja őket, amelyet állattársadalmak és beszélő, ásványi anyagokhoz hasonló lények laknak bölcs, öreg vezetőikkel egyetemben. Hamar kiderül, hogy a kis kő valójában egy 13 éves lány, Pauline, akit a VoidCo. és ördögi, szintén gorilla fajú vezetői elraboltak, egyelőre ismeretlen okokból. (Kifejezetten jópofa, hogy Pauline az eredeti, 1981-es Donkey Kong megmentendő figurája, aki azóta több részben is megjelent valamilyen formában.) Donkey Kong és társa így elindulnak a bolygó középpontja felé, hogy változatos helyszíneken szerezzenek meg minél több Banandiumot, megállítsák a gonoszokat, új képességekre tegyenek szert, és végül eljussanak a maghoz, amely – állítólag – valóra válthatja kívánságaikat: gorillánk még több banánkristályra, míg a lány a felszínre való visszatérésre vágyik.
[+]
A Bananza struktúrája hasonló a Super Mario Odysseyéhez: biómról biómra, szintről szintre látogatunk, csak ezúttal függőlegesen, fokozatosan haladva a bolygó egyre forróbb közepe felé. Az egyre mélyebb szintek változatosabbnál változatosabb környezeteket kínálnak, a klasszikus bányáktól kezdve a fagyos régiókon át egészen egy gyümölcsökkel megpakolt üdülőhelyig. Minden térségben egy rakat Banandium zsebelhető be, hol egyszerűen a környezetben elrejtve, hol kihívásokért járó jutalomként: izolált ügyességi pályaszakaszok, ellenségekkel megpakolt arénák vagy bajba jutott figurák kínálják a csemegét. Minden ötödik banánkristály után – és persze fürtökben is fellelhetők nagyobb eseményeket követően! – egy képességpontot kapunk, amelyeket egyszerű képességfákon költhetünk el, majmunkat fejlesztve. A mechanika központi része pedig a teljes mértékben pusztítható környezet, amit a játék fantasztikusan kihasznál.
[+]
Donkey Kong ugye mindig is erőteljes gorilla volt, de a Banandium-mánia eszelős erővel övezte: ökleivel püfölve tud alagutat fúrni, gonoszt szétzúzni, akadályt megsemmisíteni. A pályák a pusztítható föld, sár, szikla, acél – vagy bizonyos megsemmisíthetetlen – elemek szövevényes hálóiként épülnek fel, ami hatalmas szabadságot biztosít. Teljesen ránk van bízva, hogy merre fúrunk, mit pusztítunk – kellő türelemmel, és ezt több játéknapot is jelenthet, akár a teljes pályát elpusztíthatjuk, csak a legmélyebb alapokat meghagyva abból. (A pályákat bármikor visszaállíthatjuk eredeti állapotukba is.) Ritka, hogy csak egyetlen út vezessen egy-egy kincshez: átverekedhetjük magunkat egy kőfalon, de a sarat felmarkolva hidat is építhetünk például. Egyrészt baromira látványos, ahogy a törmelék repül, a fizetőeszközként funkcionáló arany hullik, mi pedig kibukkanunk egy újabb izgalmakkal teli barlangban. Másrészt pedig hihetetlenül kreatív, hogy mennyiféleképp közelíthetjük meg a lehetőségeket – és milyen szabad sorrendben. A Bananza remek egyensúlyt talált aközött is, hogy legyenek azért vezetett, kötöttebb szegmensek, de szabadon is lófrálhassunk és lehessünk kreatívak. Ennek egyik hátulütője, hogy bizonyos szakaszoknál előfordulhat, hogy látjuk, mit akartak a fejlesztők, de egyszerűbb egérutat verni egy oldalfalban, így jutva a kincshez, mintsem a kitalált, trükkös útvonalat követni. Összességében azonban szinte tökéletes a balansz a szabadság, leleményesség és a fejlesztők szándékai, iránymutatása között. És mindezt egy folyamatosan stimuláló, már-már letehetetlenül élvezetes platformjátékban kapjuk meg.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
