Kill-Shop-Show
A feladatok teljesítése, a túlélők megmentése vagy az ellenségek kiiktatása mind a tapasztalati pontként funkcionáló PP-vel jutalmaz. Ha elég összegyűlik, szintet léphetünk, ami új képességeket old fel, vagy növeli az erőnket, gyorsaságunkat, életünket, tárhelyünket. PP-t fotózásból is szerezhetünk, amihez érdemes jó pillanatokat elkapni. A fotókat különböző kategóriákba sorolja a játék: az „outtake” a vicces mozzanatokra szolgál – például ha macifejet rakunk egy zombira – a „brutality” a véres, húscatafos pillanatokra, a „drama” az emberi pillanatokra – például veszekedő, síró túlélőknél –, míg szinte minden más a „horrorba” kerül. Kikerült az „erotica”, ami az eredetiben a női túlélők és élőholtak testének, fehérneműinek fotózását takarta. A fotókért járó pontok száma is megnőtt, és jóval többet lehet kaszálni a rejtett matricák megörökítésével. Plusz, fejleszthető a fényképezőgép is például vakuval, illetve elforgathatjuk magát az eszközt is egyedi fotók készítéséhez.
A játékmenet egyébként továbbra is nagyon élvezetes, bár az időlimit elsőre nyomasztó lehet – főleg, ha szeretnénk minél több embert kimenekíteni. Emellett a sok zombit nehezen kezeli a rendszer, és néha csak úgy előttünk töltenek be, vagy időnként teljesen üres szakaszok várnak. Ettől függetlenül nagyon szórakoztató járni a plázát, felkapdosni ruhákat, és eszköznek használni mindent, ami a kezünk ügyébe akad. Szabdalhatunk a barkácsboltból szerzett láncfűrésszel, golfütővel ütögethetünk golflabdákat, végigmehetünk a zombikon fűnyíróval a kertészboltból, dobálhatunk nagy díszparfümöket vagy szórhatunk ékszereket, és így tovább. Ha életre van szükségünk, randalírozhatunk a szupermarketben, és még össze is keverhetünk alapanyagokat speciális löttyökhöz. Frank pedig nagyon is életképes, gyakran kézzel is könnyedén apríthatjuk ellenfeleinket remek – most már könnyebben kivitelezhető – mozdulatainak köszönhetően.
Hirdetés
A túlélőkkel való interakciók még mindig jópofák, és vicces felfedezni azt is, hogy miként lehet az oldalunkra állítani őket: egy japán turistapároshoz például szótárat kell találnunk, míg egy falánk férfinak ételt kell vinnünk. Egyébként mindent áthat egy durva, ma is oly releváns szatírája a kapitalista kultúrának. A zombik amúgy is a fogyasztói társadalom remek görbe tükrei, és a narratíva itt is erősen épít erre a társadalomkritikára – az, hogy mindez egy bevásárlóközpontban játszódik pedig csak tovább fokozza az üzenet hatékonyságát. A fő sztori nem túl mély, de szórakoztató, és elég motivációként szolgál ahhoz, hogy haladjunk vele. A kezdetben elérhető 72 órás mód több befejezéssel is rendelkezik, és egy specifikus fináléval feloldhatjuk az „Overtime” módot, ami egyfajta ráadásként szolgál: folytatja a sztorit és új tényezőkkel dobja fel a játékmenetet.
Meg lehet nyitni egy végtelenített módot is, amiben folyamatosan életet veszítünk, és a cél minél tovább életben maradni. Az idő múlásával pszichopaták és túlélők jelennek meg a pályán, azonban most már mindenki az ellenfelünk: az ő legyőzésükkel szerezhetünk új fegyvereket és juthatunk hozzá élelemhez az életünk visszatöltéséhez. Az eredeti verzióban nem lehetett kilépni ebből a módból, így ha szerettük volna teljesíteni a 7 napos kihívást, 14 órán keresztül kellett folyamatosan nyomni. Szerencsére itt fel lehet függeszteni a játékot, ráadásul gyorsíthatjuk az időt is, ahogy az alapjátékban is. Ez a végtelenített megközelítés egyébként szintén egy új, egyre nehezedő játékélményt biztosít, ami jópofa bónusz, ha már minden egyebet teljesítettünk a többi módnál.
A Dead Rising Deluxe Remaster egy szuper kiadása egy egyébként is szórakoztató, pazar játéknak. Valahol a remaster és a remake között helyezkedik el, és a grafikai újításokon kívül számos olyan változtatást eszközöl, amitől objektíven jobb lesz a játék. Nem célja szívatni a játékost, de továbbra is kellő kihívást biztosít. Az extra feladatok nem annyira abszurdak már, és minden finomhangolás hozzájárul ahhoz, hogy egy gördülékenyebb, és így élvezetesebb termék kerüljön a játékosok kezébe. Csakis ajánlani tudom mind a régi rajongóknak, mind a szériát szívesen megismerő újoncoknak – vagy azoknak, akik egy lazább, árkádszerű túlélős akciójátékra vágynak.
A Dead Rising Deluxe Remaster PlayStation 5-re, PC-re és Xbox Series konzolokra jelent meg.
A tesztjátékot a magyar forgalmazó Cenega biztosította.
Összefoglalás
A Dead Rising Deluxe Remaster a játék legjobb, legjátszhatóbb, legélvezetesebb változata eddig. A szebb grafika mellett az új vezérlés és a játékmechanikai finomhangolások nemcsak szórakoztatóbbá teszik, de jobban tisztelik a játékos idejét is. Az alapjáték és történet szinte változatlan maradt, azonban minden egyéb szempontból csakis jobb lett ez a kiadás.
A Dead Rising Deluxe Remaster legfőbb pozitívumai:
- Remek új képi világ;
- pazar játékmechanikai finomhangolások;
- a régi, élvezetes játékmenet érintetlen maradt.
A Dead Rising Deluxe Remaster legnagyobb hiányosságai:
- A túlélők mesterséges intelligenciája még mindig gyér;
- váratlanul kifejezetten nehéz tud lenni, részben az időnyomás miatt;
- technikai gondok sok zombi betöltésekor.
Georgiadisz Leonidas