Bevezető

Az Intel P35-ös chipset megjelenésével és a 333 MHz-es FSB-vel rendelkező Core 2 processzorok bevezetésével a DDR3-as memóriák létjogosultsága is megnőtt, hiszen a P35 előtt nem létezett DDR3-at támogató chipset, illetve a 333 MHz-es Core 2-es processzorokhoz is a rendszerbusz négyszerezéséből adódóan "illik" 1333 MHz-es memóriát társítani (4 x 333). Az elmúlt időszakban számos gyártónak jelent meg P35-ös chipset köré épülő alaplapja, és a szerkesztőségben elvégzett tesztek alátámasztják, hogy az alaplapok tesztelésével, bemutatásával foglalkozó cikk megjelenésének ideje még csak most jött el. Ennek oka, hogy a DDR3-as memóriák támogatása a mai napig nem tökéletes, legalábbis egyes gyártók esetében. Mielőtt azonban az alaplapokat bemutatnánk, szeretnénk kitérni a DDR2 és a DDR3 párharcára, ami napjainkban komoly dilemma lehet egy új rendszert építő felhasználó számára. Ezúttal tehát azt vizsgáltuk meg, hogy a DDR3 megjelenése milyen előnyökkel jár elődjéhez képest.

A DDR3 támogatásának Core 2-es platformba történő implementálása semmi mást nem célzott meg, mint a teljesítmény további növelését. Magasabb órajelű memóriákkal a rendszer nagyobb adatforgalmat képes lebonyolítani a processzor és a memóriák között, legalábbis így gondolják az Intel mérnökei annak ellenére, hogy a processzor rendszerbuszának áteresztőképessége még 333 MHz-es FSB mellett is alacsonyabb (333 MHz esetén 10,6 GB/s), mint a DDR3-as memóriák sávszélessége, persze kétcsatornás üzemmódban (12,8 GB/s DDR2/3-800 esetén). A kérdés tehát az, hogy ha a memória maximális sávszélessége már a DDR2-esek esetében is magasabb, mint a Core 2 processzorok maximális adatigénye, akkor mi értelme az egésznek? Tesztünk erre keresi a választ, némi kitérővel, mely a DDR3-as memóriák bemutatását célozza meg.

A hivatalos specifikációk alapján a DDR2-800 kétcsatornás üzemmódban 12,8 GB/s-os sávszélességet biztosít, a DDR3 pedig a magasabb órajelek elérésével ezt növeli, DDR3-1066 esetén egészen 17 GB/s-ig, míg a DDR3-1333 már 21,3 GB/s-os tempót diktál. Ugyanakkor nem minden a sávszélesség, hiszen egy memória sebességét hasonló mértékben meghatározza az elérési idő is, amelyről már köztudott, hogy a DDR3 esetében jóval magasabb, mint elődjénél.

Ahhoz, hogy a DDR3-at megértsük, kicsit vissza kell menni az időben, és fel kell idézni a DDR memóriák működési elvét. Double Data Rate, ami annyit jelent, hogy dupla adatmennyiség, legalábbis az SDR-DRAM-hoz képest. A DDR memóriák ezt úgy érik el, hogy az órajel mindkét (fel-le) ága hordoz információt, így az SDR-hez képest azonnal duplaakkora a sávszélesség. Ezért is duplázódik az effektív órajel, azaz 200 MHz-es DDR memória esetén DDR400-as modulokról beszélünk. A memóriák (nagyon leegyszerűsítve) két főbb komponensből állnak, a memóriacellákból, és az IO-pufferekből. A memóriacella órajele az első DDR esetében 100 és 200 MHz között váltakozott (DDR200 esetén 100, DDR400 esetén 200 MHz), tehát ahhoz, hogy a memóriamodul órajelenként (400 MHz) 1 bit átmozgatására legyen képes, a belső adatbuszon 2 bitnek kellett átutazni a memóriacellákból (200 MHz) az IO-pufferbe. Ezt anno elnevezték 2n-prefetch-nek, és itt el is érkeztünk az újabb memóriaszabványok kifejlesztésének alapkövéhez.

Hirdetés

A DDR memóriák esetében a JEDEC 400 MHz-es effektív órajelnél húzta meg a határt, ezért a gyártóknak különböző módon kellett növelniük a memóriák sebességét. Először a késleltetések csökkentése jött számításba (DDR400 esetén 3-3-3-8-ról 2-2-2-5-re), majd megjelentek a magasabb órajelű DDR modulok is (DDR500, DDR566, DDR600, stb), azonban ezek már nem feleltek meg a JEDEC által támasztott követelményeknek, főleg azért nem, mert gyárilag specifikált feszültségük jóval meghaladta a DDR esetében szabványosított 2,5 V-ot (emiatt gyári hűtőbordákra volt szükség, illetve gyakoribbá vált a memóriák túlmelegedése, elhalálozása stb). Ekkor a gyártók kénytelenek voltak más módon növelni tovább a memóriák sebességét, így került képbe a DDR2.

A DDR2-t úgy fejlesztették ki, hogy a leglogikusabb és legegyszerűbb módon nőjön tovább a külső órajel (azaz a modul órajele): megfelezték a memóriacellák órajelét, viszont a belső adatbusz órajelét megduplázták, vagyis elérték, hogy órajelenként már ne 2, hanem 4 bit vándorolhasson át a memóriacellákból az IO-pufferbe (ezt pedig furfangos módon elnevezték 4n-prefetch-nek). Mivel továbbra is DDR-ről van szó, azaz minden egyes órajel esetében oda-vissza vándorol az információ, a sávszélesség megduplázódott (azonos órajelet feltételezve). Például a DDR2-800 esetében a memóriacellák órajele a DDR400-hoz hasonlóan 200 MHz, viszont az IO-puffer órajele immár 400 MHz (a DDR esetében 200 MHz), ám mivel DDR-ről van szó, vagyis ezt szorozni kell kettővel, a memória külső órajele már 800 MHz, azaz DDR2-800-ról beszélünk. A módszernek természetesen vannak előnyei és hátrányai. Egyrészt mivel a memóriacellák órajele végeredményben nem nőtt a DDR-hez képest (elvégre megfelezték azt), csökkenhetett a fogyasztás, hiszen pl. egy DDR400-as modulhoz 200 MHz-es chipekre van szükség, míg egy DDR2-400-ashoz 100 MHz-es chipek kellenek, miközben a sávszélesség változatlan marad (3200 MB/s). Ugyanakkor a belső adatbusz sebességének megduplázásából adódóan viszont azonos belső órajelű chipek esetében a DDR2 kétszer akkora sávszélességgel kecsegtet: a belső adatbusz 200 MHz a DDR400 és a DDR2-800 esetében is, előbbi 3200, utóbbi 6400 MB/s-os sávszélességet kínál. Azonban van a módszernek hátulütője is. Mivel azonos sávszélességet feltételezve a DDR2-es memóriacelláinak órajele feleakkora, mint elődjéé, az elérési idő megnőtt.

A DDR3 születése

Idővel azonban a DDR2-re is az a sors várt, ami anno a DDR-re: a gyártók a sebességet ezúttal is olyan módszerekkel tornázták feljebb, melyek már nem fértek bele a JEDEC követelményrendszerébe. Először csökkentek a késleltetési értékek, pl. a bevezetés után a DDR2-800-as modulok jórészt magas, 5-5-5-15-ös késleltetéssel rendelkeztek, ma pedig már találunk 4-3-3-10-es modulokat is egyes gyártók kínálatában (ugyanez lejátszódott az alacsonyabb órajelű DDR2-esekkel is). Az extrém alacsony késleltetések mellett a moduloknak magasabb gyári feszültségre volt szüksége, majd a technológia fejlődésével megjelentek a még magasabb órajelű DDR2-memóriák is (DDR2-1200-1300), melyek még extrémebb feszültséget igényelnek (2,3-2,4V az 1,8V helyett). Ezeknek külső hőelvezető hűtőbordára van szüksége a stabil működéshez, így elkerülhetetlenné és szükségessé vált a DDR memóriaszabvány harmadik generációjának kifejlesztése.

Miután láttuk, hogy a DDR2 hogyan volt képes a DDR-hez képest megnövelni órajeleit, nem nehéz kitalálni, hogy mi játszódott le a DDR3 esetében: gyakorlatilag ugyanez. Megfelezték a memóriacellák órajelét, viszont a belső adatbusz sebességét megduplázták, vagyis a DDR3 memóriacellái órajelenként 8 adatbitet továbbítanak az IO-pufferbe (8n-prefetch). Az új memóriaszabvány ott kezdi el az órajelhajhászást, ahol a DDR2 abbahagyta, azaz DDR3-800-as értéken, és a JEDEC DDR3-1600-ban határozta meg a maximumot, persze az általuk jegyzett specifikációk határain belül, aminek legfontosabb idevonatkozó része a gyári feszültség, ami a DDR3 esetében 1,5V. Az előnyök-hátrányok is megegyeznek a DDR-DDR2 váltásnál megismertekkel: azonos sávszélesség eléréséhez a DDR3-nak fele olyan gyors memóriacellákra van szüksége, vagyis csökken a fogyasztás (ami különösen notebookok esetében nyer értelmet). Ugyanakkor azonos memóriacella-órajelekkel duplaakkora sávszélesség érhető el, természetesen a DDR3 javára (DDR2-800 vs. DDR3-1600, mindkettő 200 MHz-es memóriacellákat használ). Immár a hátrányok is kézenfekvőek: a DDR3 késleltetési értékei a DDR2-höz képest tovább romlottak, ami már eleve komoly hátrányban volt a DDR-hez képest, így az elérési idő nőtt. Összességében és lényegében a DDR2 és a DDR3 elődjénél magasabb elérhető sávszélességet biztosít alacsonyabb működési feszültség és rosszabb késleltetési értékek mellett.

A 20%-kal alacsonyabb működési feszültség mellett további újításként lehet felfogni a memóriacellák sűrűségének megnövekedését, aminek egyenes következménye a nagyobb memóriamodulok megjelenése (akár 8 GB-os is, ha a gyártók is úgy akarják), illetve újítás még a jeltovábbítási algoritmus megváltozását. A DDR3 modulok a DDR2-vel ellentétben úgynevezett "fly-by" topológiát alkalmaznak; ennek lényege, hogy a parancsokat/címzési műveleteket a memóriachipek egymás után kapják meg, és nem egyazon időben, mint a DDR2 esetén. Ezzel a módszerrel erősödik a jelátvitel, amire lényegében a magas órajelek elérése miatt van szükség, ám nő a késleltetés. Érdemes még megemlíteni, hogy a DDR3 modulokon megjelenhetnek a hőmérő szenzorok is (opcionális), amit főleg a tuningosok fognak örömmel fogadni. Azt már mondanunk sem kell, hogy bár a DDR3 modulok is 240 érintkezővel rendelkeznek, a DDR2-től fizikailag eltérő kialakításuk miatt nem mennek bele a DDR2 foglalatba, és ez igaz fordítva is, tehát egy újabb indok, amiért "érdemes" alaplapot cserélni.

Miután nagyjából megismertük a memóriák működési elvét, lássuk, mire is számíthatunk. Tesztünkben főleg a DDR3-ra, annak különböző órajeleire és késleltetési variánsaira fektetjük a hangsúlyt, de azért a DDR2 sem olyan régi még, hogy hirtelen feledésbe merüljön, ezért az előző memóriaszabványt is leteszteltük. Ezúttal 11 különböző hardverelem fog versengeni, de ezek nem alaplapok vagy processzorok lesznek, hanem memóriák különböző órajelekkel és időzítésekkel. A DDR2-t csak 800 és 1066 MHz-en teszteltük le összesen három különböző időzítés mellett, ez így kellőképpen reprezentatív átlagfelhasználói szemmel is. A DDR3-at nyolc beállításban teszteltük, a 800-as órajelet csak kétfajta időzítés mellett, mert ez a memóriatípus nem lesz elterjedt, legfeljebb az OEM gyártók körében. Az 1066-os és 1333-as memóriákat három-három különböző időzítéssel teszteltük, és a későbbiekben esik szó némi tuningról is.

Következő táblázatunkban feltüntettük a most tesztelésre jelentkező memóriákat különböző órajelekkel és időzítésekkel, továbbá a velük elérhető maximális sávszélességet és az elérési időt is, ugyanis ez is komolyan beleszól a végeredménybe. A sávszélesség kiszámítása a következőképpen történik:

• DDR1 = memória eredeti órajele x 2 x 8 vagy IO-puffer órajele x 2 x 8 = sávszélesség (MB/s)
• DDR2 = memória eredeti órajele x 4 x 8 vagy IO-puffer órajele x 2 x 8 = sávszélesség (MB/s)
• DDR3 = memória eredeti órajele x 8 x 8 vagy IO-puffer órajele x 2 x 8 = sávszélesség (MB/s)

Ugyanakkor könnyen kiszámolhatjuk az elérési időt is, amire szükségünk is lesz. Ennek képlete valahogy így néz ki:

• (1000 / memória valódi órajele (100-200 MHz) x CAS Latency) / 1 (DDR) vagy 2 (DDR2) vagy 4 (DDR3) = elérési idő (ns)

Látva a táblázatot, ezek után felvetődik a kérdés, hogy a DDR3 a mindennapi használat során képes lesz-e felmutatni érzékelhető teljesítménytöbbletet? Természetesen némi előnnyel jár az, hogy jóval magasabb a maximálisan elérhető sávszélesség, de ha a számok mögé nézünk, láthatjuk, hogy bizony-bizony a DDR3-1066 tipikus időzítésekkel (7-7-7-20) éppen pariban van egy 5-5-5-15-ös késleltetési értékekkel rendelkező DDR2-800-as memóriával, és még nem esett szó a 4-4-4-12-esről, ami további 2,5 ns-ot farag le az elérési időből. Vajon a nüansznyi 1-2, netán 3 ns-os különbségek jelentenek valamit a mindennapi használat során?

Tesztmemóriák

Szerkesztőségünk számára megadatott, hogy három különböző DDR3-as memóriával teszteljen. Azonban meg kell jegyezzük, hogy látva ezek specifikációit kicsit csalódottak vagyunk, ugyanis a gyárilag 1333 MHz-es modulok impresszívnek nem nevezhető 9-9-9-24-es időzítésekkel nem vettek le minket a lábunkról. De még ha az általánosnak nem nevezhető (vagyis méregdrága modulok esetében megkapható) 7-7-7-20-as időzítéseket is vesszük alapul, sem lehetünk elégedettek, hiszen már lehet kapni 5-5-5-18-as időzítésekkel DDR2-1250-es memóriát is.

[+]

Éppen a Corsairtől származik a CM3X1024-1333C9 jelölésű modulpár, melyek a gyártó szerint 1333 MHz-es órajelen 9-9-9-24-es időzítésekkel bírnak, amihez 1,7 V-os feszültségre van szükség, éppen ezért a Corsair külön kiemeli, hogy a JEDEC által elfogadott standard szerint ez a modul csak 1066 MHz-es, és ezen az órajelen 7-7-7-20-as időzítésekkel rendelkezik. Érdekesség, hogy az Everest memóriaazonosító modulja a memóriákat szintén csak 1066 MHz-esnek látja (a CPU-Z szerint is maximum 609, azaz 1218 MHz-et tudnak), tehát elég egyértelműnek tűnik, hogy már gyárilag tuningolt modulokkal van dolgunk. Tuningban a memória nem túlságosan jeleskedett, 1500 MHz-ig sikerült húzni 1,85 V-os feszültség és 9-9-9-24-es időzítések mellett az állítólag Qimonda chipes szettet.

[+]

Az OCZ-től kaptuk a második RAM-párt, melyek DDR3 PC3-10666 Gold Edition névre hallgatnak. Ezeket a Corsair-hez hasonlóan 1333 MHz-es órajelen 9-9-9-26-os órajelekkel látták el, ehhez 1,6 V-os feszültséget igényelnek. Ugyanakkor a gyártó garanciát vállal, hogy ezek a modulok 1,9 V-on is életben maradnak, ennek pedig a tuningőrültek örülhetnek. Az OCZ memóriái kicsit jobbnak tűnnek a Corsairnél annak alapján, hogy alacsonyabb feszültség mellett képesek elérni az 1333 MHz-et, és ezt a tuningolás során is bizonyították. Ráadásul az SPD-ből kiolvasott értékek is azt mutatják, hogy egy szépen összerakott és programozott modulról van szó, 370-től 666 MHz-ig öt lépcsőben határozták meg az órajelekhez tartozó időzítéseket. Arra sajnos még nem tudjuk a választ, hogy ezeken a modulokon milyen chip van, csak abban vagyunk biztosak, hogy nem olyanok, mint a Corsair 1333-asán.

A memóriamodul nagyítható [+]

A P35-ös tesztünkből megismert Samsung memóriapárt ismét bevetettük, méghozzá azért, mert csak ezekkel sikerült elérni az 5-5-5-15-os időzítéseket 1066 MHz-es órajelen. Erre nem volt képes se a Corsair, se az OCZ modulja. Érdekesség, hogy az Everest és a CPU-Z a Corsairnél látott időzítéseket (legalábbis első ránézésre) jelzett ki ezúttal is, és már kezdtünk gyanakodni, hogy a Corsair hűtőbordái alatt éppen ilyen Samsung modul található, de végül az a tény, hogy a Corsair kétoldalas, a Samsung pedig egyoldalas, a hőmérő szenzor hiánya és a neten egy kis kutakodás meggyőzött minket, hogy ez nem így van. További érdekesség, hogy ez a Samsung modulpár tuningban jobban teljesített, mint a Corsair 1333-asa: 1510 MHz-et sikerült belőlük kipréselni ugyaolyan időzítések és feszültség mellett. Ugyanakkor a két gyártó árai között elég nagy a különbség...

Tesztkonfig

Tesztkonfiguráció

Tesztprogramok

• Szintetikus tesztek
  • Lavasys Everest Ultimate Edition v4.0 (4.00.976)
  • SuperPI mod1.5 XS
• Konvertálás-kódolás
  • VirtualDub v1.6.19 + DivX 6.6.1
• Tömörítés, fotó-és filmfeldolgozás
  • WinRAR v3.7
  • Adobe Photoshop CS3
• Renderelés
  • Cinebench 9.5
  • Cinebench 10
• Játékok
  • Quake 4 v1.4.2
  • Far Cry v1.33
  • Half Life 2
• Webszerver tesztek
  • Apache v2.2.3

Cikkünkben szerettük volna minél alaposabban kivizsgálni, hogy a DDR3 milyen előnnyel jár a DDR2-höz képest. A tesztek során a Gigabyte műhelyéből származó, a P35-ös tesztben már megismert P35-DQ6 (DDR2) és P35T-DQ6 (DDR3) alaplapokat vettük elő, ugyanis ezek a memóriafoglalatokat leszámítva 100%-ig megegyeznek egymással, továbbá a DDR3-as verziónak nincsenek olyan gyermekbetegségei, amilyeneket más gyártó alaplapjainál tapasztaltunk. Tisztában vagyunk azzal - és aki az első oldalt elolvasta, szintén sejti -, hogy a DDR3 használatából a mindennapi alkalmazásokban nem nagyon fogunk profitálni, ezért olyan tesztcsokrot állítottunk össze, amelyben eléggé memóriahasználatot forszírozó programok vannak, na és persze jópár olyan is, melyeknél nem tudhatjuk, hogy mit szeretnek igazán. Az Everest memóriatesztje mellett a WinRAR, illetve az Apache benchmarkjáról processzortesztjeinkben bebizonyosodott, hogy igencsak memória-sebesség függő alkalmazások, de mi a helyzet a többivel?

Memóriaórajelek, időzítések I.

Az Everest memória-olvasási tesztjében érdekes, de nem meglepő eredmények születtek. Mint látható, a DDR2 egészen jól tartja magát, alacsony időzítések mellett gyorsabbnak bizonyul, mint a DDR3-1066 átlagos időzítések mellett, és a DDR2-1066 5-5-5-15 szintén picit gyorsabb, mint a már nem átlagos időzítésekkel rendelkező DDR3-1066. A DDR2-1066-os memória alacsonyabb, pl. 4-4-4-12-es időzítések mellett már komolyan megszorongatná a DDR3-1333-as modulokat is, akik így az első három helyen állnak. Azt mindenképpen látni kell, hogy a különbségek elenyészőek.

Memóriaírásban az összes memóriaórajel- és időzítés-variáns azonos sebességű volt, ami azt mutatja, hogy a processzor rendszerbusza volt a szűk keresztmetszet.

A memóriamásolás-tesztben az olvasási tesztben látottakhoz hasonló kép fogad minket, a DDR2 alacsony időzítések mellett az 1066-os DDR3 szintjét üti meg, és a DDR2-1066-os is jól szerepel, az 1333-as DDR-nál épp, hogy csak lassabb. A különbségek itt sem túl komolyak.

A memóriakésleltetés-tesztben evidens, hogy a DDR2 kivillanthatja foga fehérjét, hiszen erről szól a váltás, késleltetésben a DDR3 rosszabb, mint a DDR2. Ezúttal a DDR2-800 alacsony időzítések mellett a közepes időzítésű DDR3-1333-mal van pariban, de az átlagos, 9-9-9-22-est is megelőzi 4%-kal.

SuperPI 1M-ben a különbségek minimálisak, bár a DDR2-800 alacsony időzítésekkel elöl végez. 8M-ben már nőnek a számok, a DDR2-t azonos órajelen ezúttal sem tudja megszorongatni a DDR3.

VirtualDub alatt úgy tűnik, hogy a memória-alrendszer sebessége nem nagyon szól bele a konvertálás sebességébe. Ez a program szinte 100%-ig CPU-sebesség függő.

Memóriaórajelek, időzítések II.

A WinRAR az egyik hétköznapi program, ami igen érzékeny a memória sebességére, ezt már számtalan esetben láthattuk. Azt is láthattuk már, hogy a memória-késleltetés is nagyon fontos ebben a programban, és ennek köszönhető, hogy a DDR2 ilyen jól szerepel. A 4-4-4-12-es konfiguráció épp olyan gyors, mint az 1066-os órajelen járó, de 5-5-5-15-ös, ezek pedig alig 1-2%-kal lassabbak a DDR3-1333-nál.

A WinRAR benchmarkjában ugyanezt láthatjuk, érdekesség, hogy a DDR3-800 5-5-5-15-ös időzítésekkel gyorsabb a DDR3-1066-nál, melynek 7-7-7-20-as időzítései vannak. A DDR3 által elérhető magasabb memóriasávszélességet a DDR2 alacsonyabb késleltetésével jól kompenzálja, ehhez hozzáadódik, hogy a Core 2 processzornak nincs is igazán szüksége a megnövelt sávszélességre, így a leginkább memóriafüggő benchmarkban sem láthatjuk azt, hogy a DDR3-nak komoly előnye lenne.

A Photoshop még egy olyan program, amelynél úgy vettük észre, hogy a memória sebessége szerepet játszik a lemért teljesítményben. Ez most nem igazán ütközött ki, a lemért időeredmények mérési hibahatáron belüliek.

A Cinebench benchmarkokban elért eredmények eddigi tesztjeink szerint nem különösebben memóriafüggők, és ez most is beigazolódni látszik. Az első és az utolsó helyezett között még 1%-nyi eltérés sincs (bár a 10-esben a DDR2-esek állnak az élen, ez nem mérvadó előny).

Az Apache webszerver benchmarkja ezúttal felmondta a szolgálatot, teljesen értelmetlen eredményeket sikerült kimérnünk. Ezek szerint a DDR3-800 5-5-5-15-tel gyorsabb, mint a DDR3-1066 5-5-5-15-tel, és nem is folytatjuk a sort. Mindenesetre az első és utolsó között mindössze 4% a különbség, tehát nem ezen fog eldőlni, hogy összeomlik-e a szerver a terhelés alatt.

Játékokban is azt láthatjuk, hogy a DDR2 nem hagyja magát: az 1066-os memóriapár mind a három tesztben második vagy harmadik lett, és csak a leggyorsabb DDR3-1333-asok voltak képesek megelőzni. Annak ellenére, hogy sokan a játékok miatt fejlesztik a gépet, most úgy tűnik, hogy ők teljesen feleslegesen dobják ki a pénzt. Egyrészt, mint látható, a DDR2 azonos órajelet feltételezve gyorsabb, mint a DDR3. Másrészt egy játék hamarabb lesz processzorlimitált, mint memóriasebesség-függő, de ha kihasználjuk a videokártyánkat, akkor még hamarabb lesz VGA-limitált, mint CPU-limitált, ergo játékok alatt (amire a hardveripar szeret hangzatos ígéretekkel építkezni) sem sikerült a DDR3-nak bármi kézzelfogható előnyt felmutatnia. Ugyan van néhány százalék különbség az első és utolsó helyezett között, de ezek a soha nem látott DDR3-800-as és a piacon nem kapható extrém alacsony időzítésekkel futó DDR3-1333-asoknak tudható be.

Az FSB

Az eddigi eredményeket 333 MHz-es FSB mellett értük el, tehát felvetődik a kérdés, hogy mi a helyzet akkor, ha kijön egy magasabb rendszerbusszal rendelkező processzor (igaz, hogy a 333-asok is csak most jelentek meg, de tegyük fel)? Vajon a DDR3 akkor képes lesz javítani a rendszer sebességén? A kérdést megvizsgáltuk. A processzor szorzóját visszavettük, de az FSB-t megemeltük, így azonos CPU-órajelet kaptunk (8x333 = 6x444), de 33%-kal magasabb rendszerbusz órajelet. A memória 333 és 444 MHz-es FSB mellett is 1333 MHz-en működött (4x-es és 3x-os memóriaszorzó). Az időzítéseket 5-7-5-16-on hagytuk.

Az Everest memóriatesztjeiben már látszik, hogy történt valami, igaz, inkább csak az olvasási és írási tesztben számottevő a változás, de ezekben is csak 7-16%-os a magasabb FSB-vel elért eredmény, holott 33%-os volt maga az FSB-emelés. A késleltetés- és másolástesztben nagyon minimális a különbség.

SuperPI alatt a különbség elhanyagolható.

A mindennapi alkalmazásokban szintén nem tudtunk kimutatni komoly előnyt. Se a VirtualDub, se a WinRAR tömörítés, se a Photoshop nem változott számottevően. Még a WinRAR benchmarkjában is csak 3% a különbség.

Ugyanez elmondható a Cinebench tesztjeiről is, az Apache pedig ismét bebizonyította, hogy egy "jó" benchmarkmodult tartalmaz, a 333 MHz FSB-s eredmény volt a gyorsabb...

Játékokban szintén minimális a különbség, még az 1%-ot is alig éri el. Mindebből úgy tűnik, hogy az FSB emelésével ugyan a processzor adatéhsége elvileg megváltozott, vagyis megnőtt, ez a gyakorlatban nem mutatkozott meg, ugyanis a memóriasávszélesség DDR3-1333-as órajelen bőven elegendő a processzor kiszolgálásához, még 444 MHz-es FSB-nél is. Kis fejszámolás után kiderül, hogy ehhez 14,2 GB/s is elég lenne, tehát ahhoz, hogy a processzor adatéhsége megegyezzen a memória sávszélességével (21,3 GB/s), egy Core 2 processzor esetében 666 MHz-es FSB-re lenne szükség. Még a Core 2 Quaddal sem változik a helyzet, hiszen a Quad processzorok is ugyanolyan széles adatbuszon kapcsolódnak a chipsethez. A jövőben (2010-2011 tájéka) megjelenik majd a DDR4, csak az a kérdés, hogy mihez? Ugyanis nehezen tudunk elképzelni olyan processzort, amihez elengedhetetlen lenne a még nagyobb memória-sávszélesség (persze az asztali rendszereket figyelembe véve).

Memóriatuning

DDR2 és DDR3 tuning (1158 és 1544 MHz)[+]

Az FSB emelésének hatását vizsgáló tesztek után egy kicsit tuningoltunk, ugyanis abban bíztunk, hogy ha már az eddigiek során nem, akkor talán tuningban látható lesz a DDR3 előnye. Először a DDR3-as memóriákat vetettük alá komolyabb kivizsgálásnak, végül úgy tűnt, hogy az OCZ memóriapár bírja a legjobban a tuningot, DDR3-1544-es értéket, azaz 772 MHz-et értünk el velük 8-8-8-22-es időzítések és 1,9 V-os feszültség mellett, emellé a processzort 7x463 MHz-re tuningoltuk. Ezek után a DDR2 túlhajtott órajeleit is ehhez igazítottuk, először DDR2-926-ot állítottunk be 4-4-4-12-es időzítések mellett (2,2 V), majd DDR2-1158-at 5-5-5-15-ös időzítések (2,15 V) mellett. Majd kiszámoltuk az így elérhető maximális memóriasávszélességet és elérési értékeket. A memóriasávszélesség egyértelmű, hogy a DDR3 esetében volt a legmagasabb (előnye 33%), viszont elérési időben lemaradt riválisai mögött (19%). Érdekesség, hogy a DDR2 memória az adott időzítések mellett mindkét órajelen ugyanolyan elérési idővel rendelkezik, talán nem véletlen, hogy pont ezeket az értékeket sikerült beállítanunk.

Everest alatt mind a négy tesztben a tuningolt DDR3 nyert, azonban az 1158 MHz-re tuningolt DDR2-vel szembeni előnye csak memóriaolvasás alatt nevezhető számottevőnek, ami 6%-ot jelent. A többi benchmark alatt a különbség elhanyagolható.

SuperPI 1M-ben nagyon minimális a DDR3 előnye. 8M-ben a magasabb órajelű DDR2 nyer, előnye alig fél másodperces a DDR3-mal szemben. A lassabb DDR2-es ettől 1,5 másodpercnyire marad le.

VirtualDub alatt némileg meglepetés, de az alacsony időzítéseken hajtott DDR2 azonos eredményt ért el a nevében 59%-kal "nagyobb" memóriával. WinRAR és Photoshop alatt már a DDR3 volt a nyerő, de ismét csak minimális előnyre futotta tőle.

A 9.5-ös Cinebenchben a DDR3 lett a harmadik, de mindössze 1%-kal maradt le, míg Cinebench 10 és Apache alatt már az első helyen végzett, ezúttal is minimális volt a különbség.

Játékokban sem változott a helyzet, háromból két programban ugyan a DDR3 végzett elöl, de a 0,3 és 0,19 fps-es különbséget aligha érzi meg bárki is. HL2 alatt a második lett, de itt is csak 0,13 fps-es volt a különbség.

Konklúzió

A tesztek végkövetkeztetését többféle módon lehetne megfogalmazni, minden csak attól függ, hogy mik az elvárásaink a DDR3-mal szemben. Akik arra vártak, hogy a DDR3 beköszöntével a rendszer teljesítménye egy új dimenzióba emelkedik, azoknak sajnos most csalódniuk kellett, ugyanis mint láthattuk, a DDR3 nem hogy azonos, de még 25%-kal magasabb órajelen is csak éppen olyan gyors, mint a DDR2. Köszönhető ez az új memóriaszabvány felépítésének, és az ebből következő magasabb elérési időnek. A probléma ugyanis az, hogy hiába nőtt ismét az elérhető maximális memóriasávszélesség, egyelőre nincs olyan processzor, ami ezt ki tudná használni, így pedig nincs, ami ellensúlyozná a magasabb elérési időt. Ha a legújabb Core 2 Duo E6x50-es CPU-kat vesszük alapul, melyek már 333 MHz-es FSB-vel rendelkeznek, és így 10,6 GB/s-os sávszélességre "vágynak", a DDR3-1333 még egycsatornás üzemmódban is elegendő kell, hogy legyen ennek kielégítésére, hiszen éppen 10,6 GB/s-os memóriasávszélességet kínál. Mindezen tényeknek a következménye, hogy a DDR3 nem volt képes felmutatni kézzelfogható előnyt se az FSB megemelése után (jelen pillanatban csak irreálisan magas FSB-vel lehetne kihasználni a rendelkezésre álló sávszélességet (kétcsatornás üzemmódban), vagy egy új mikroarchitektúrával), se a tuningban, amikor az FSB-t és a memória órajelét is megemeltük, bőven a DDR2-es szintek fölé.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a DDR3 egy elhibázott döntés lenne az ipar részéről, hiszen azt a küldetést, amit a bevezetésével el kívántak érni, nevezetesen a magasabb órajelek és így sávszélesség elérését alacsonyabb működési feszültség és kisebb hőtermelés, illetve alacsonyabb gyártási költségek révén, sikerült megvalósítani. Ráadásul a DDR3 egyelőre még nagyon új, és ennek következtében drága is, amit persze nem a teljesítménye indokol, hanem az, hogy még újdonság. Később azonban, amikor az árak elkezdenek csökkenni, és a memóriagyártók a DDR-hez és a DDR2-höz hasonlóan sikeresen továbbfejlesztik a technológiát, magasabb órajeleket és/vagy alacsonyabb késleltetéseket lesznek képesek elérni, és (talán) megjelennek nagyobb kapacitású modulok is, a DDR3 is meg fogja mutatni, hogy van létjogosultsága. Egyelőre azonban míg ezek a feltételek nem teljesülnek, a DDR3 felfogható egy úri hóbortnak, amire a mobilszegmensen kívül nincs igazán szükség, a notebookokban is csak az alacsonyabb fogyasztás miatt.

A DDR3-at egyelőre csak igen speciális esetben tudjuk megvételre ajánlani: ha teljesen új rendszer felépítése a cél, és ha a DDR3-as memóriákat a DDR2-höz hasonló áron sikerül megvásárolni és/vagy a jelenlegi átlagnál (DDR3-800: 6-6-6, DDR3-1066: 7-7-7, DDR3-1333: 9-9-9) alacsonyabb időzítéseket tud a modul. Minden más esetben egyelőre még inkább a DDR2-t javasoljuk.

fLeSs

A Corsair memóriákat az Expert Computer Kft., az OCZ memóriákat pedig az MSI bocsátotta rendelkezésünkre.