A Blizzard - a DMCA amerikai szerzői jogi törvény értelmében - elindította a kampányát a World of Warcraft tört szerverek eltakarítására, ennek köszönhetően a nagyobb szerverek közül jópár már be is zárt, amint az a WoW Insider cikkében olvasható. A jogalapjuk erre röviden az, hogy a szerver műkodtetéséhez szükséges szoftver az ő kizárólagos tulajdonuk, semmilyen forgalomba nem került, így a nem általuk működtetett szerverek illegálisak. A tört szerverek a kereskedelmi forgalomban elérhető kliens visszafejtése alapján készített emulátorok; ugyanakkor az ehhez hasonló visszafejtést a Blizzard - természetesen - nem engedélyezi. Valószínűleg további lépések is várhatóak a még működő szerverek ellen... és a WoWGlider példája mutatja, hogy nem érdemes szívózni a Blizz jól fizetett jogászaival.
Mielőtt jönnének a felhördülő "énjátékértpénztkinemadokköcsögblizzard" emberek, csendesen megkérdezném: az ő gépüket hogyan is szerezték, pénzért vagy lopták? A szoftverhasználat nem alanyi jog, és nem kötelező játszani sem. (igen, én is megveszem, amivel játszom... és ez az utóbbi két évben kizárólag MMO-kat jelent, amikért fizetek is szépen, amikor telik rá...)
Bekeményített a Blizzard
Azóta történt
-
Rob Pardo: a kalózkodás a single player játékoknak árt a legjobban
A Blizzard alelnöke a PC Gamernek nyilatkozott; szerinte a multiplayer játékok eladásainak kevésbé árt a kalózkodás.
-
A Blizzard szerint nem jó ötlet lemásolni a WoW-ot
A Blizzard fő gyártásvezetője, Shane Dabiri szerint az MMO-kat fejlesztő csapatoknak valami újjal kellene előrukkolniuk a siker érdekében.
-
World of Warcraft 3.3 Patch (Updated!) - Videók
Kijött a legújabb Content Update a játékhoz, mely ismét rengeteg újdonságot tartogat a rajongóknak.
-
Jótanács: Ha keres a rendőrség, ne játssz a WoW-val!
Kanadába menekült egy férfi a letartóztatása elől, de mivel megszállott World of Warcraft-rajongó volt, nem bírta abbahagyni a játékot. A rendőrség a Blizzard segítségével kapta el.
Előzmények
-
A pofátlanság határtalan
Emberek vagyunk, játszunk, és mindezt azért, hogy szórakozzunk. Ki focizik, ki sakkozik,...