Hirdetés
A rend őrei
Szerencsére a többjátékos-módok már jobbak, és itt találunk olyan pillanatokat is, amelyek klasszikus Battlefield-hangulatot árasztanak. A 64-fős bázisfoglalós csaták annak ellenére is intenzívek, hogy sem igazi páncélosok, sem vadászgépek nincsenek benne. Az élménybe azonban pont a korábbi részek ismeretében nehéz beleélni magunkat, hisz a pályák nem csak kisebbek lettek, nem csak rondábbá váltak, de a sorozat védjegyének számító rombolás is jóval kevésbé részük. Persze, néhány kiemelt helyen látványos pusztítás vihetünk végbe, de egyes sérthetetlen fák, az áttörhetetlen falak, a mindent kibíró faházak lépten-nyomon felidegesítik a nem ehhez szokott játékost.
Az új fejlesztők új játékmódokat is kreáltak, és ezek nagy átlagban jól is működnek – igaz, némelyik inkább a Counter-Strike-ra hasonlít, mint bármire, amihez a DICE-nak valaha is köze volt. Az 5 vs. 5 rendszerű, újjáéledés nélküli túszszabadítós meccsek például egész biztosan ilyenek... Ennek egy variációja a VIP, ahol egy tizenegyedik játékos aranypisztollyal a kezében a főszereplő – az egyik csapat vadászik rá, a másik pedig megpróbálja eljuttatni a célállomásra. E játékmódok legfurább húzása, hogy a körök között nem épül újra a pálya, így a második körben már minden lerombolható fal, betörhető üveg csak emlék, így gyakorlatilag gránátozás, és így hang nélkül lehet manőverezni mindenhol.
Nem, a plafonról lógó zsákokat nem lehet ellenfeleinkre lőni.. [+]
A másik két új játékmód a bétából már ismerős lehet: az egyikben civil autókkal való száguldással lehet pontokat szerezni, a másik pedig a pénzrablásra épül. Az előbbi szórakoztató és kaotikus – legalábbis addig, amíg nem gondolunk bele mélyen, hogy mi is történik. A rablás talán a legélvezetesebb játékmód, főleg az, ahol a rendőrség a símaszkosok megállításával foglalkozik, és nem maga is a pénz begyűjtését és hazahordását végzi. A felborult pénzszállító vagy a bankfiók kirámolása még random játékosokkal is jól játszható és olykor taktikus csatákat eredményez.
A fejlődési rendszer és a kasztok képességei különösebb változtatások nélkül kerültek át ide a BF4-ből – igaz, a fegyvereket, eszközöket meg kell venni pénzért, de ez sosem jelent igazán nagy gondot. A Hardline sajnos egyetlen lépéssel sem viszi előrébb a sorozatot – a kampány kifejezetten gyenge, a multi pedig valahogy kisebb és átlagosabb lett. Azt pedig abszolút nem értem, hogy az új konzolok startjára éppencsak elkészült, összecsapott negyedik rész miként lehet lényegesen látványosabb, és komplexebb fizikájú, mint a most megjelent, elhalasztott epizód. Jobban jártunk volna, ha a Visceral egy klasszikus Dead Space-t készít, csak kibírtuk volna év végéig, amikor jön a Battlefront…
A Battlefield Hardline PC-re, PS3-ra, PS4-re, Xbox 360-ra és Xbox One-ra jelent meg.
Pro:
- Új multiplayer-módok
- Első naptól működik a multiplayer
Kontra:
- A kampány fabatkát sem ér
- Technikai gondok és gyenge látványvilág
- Botrányos járművezetés
65