Konklúzió
Felüdülés volt a sok-sok számítógép alkatrész és periféria után egy digitális mini fényképezőgéppel foglalkozni. Sajnos, túl sok jó nem mondható (írható) a kis VQ2220-áról, ha egy komolyabb géphez hasonlítjuk. Működése lassúcska, fehéregyensúlya nem az igazi, és a képélesség terén is lenne még hova fejlődnie. Ennek ellenére tudjuk annak ajánlani, akinek olcsó gép kell, és okvetlen tartani akarja magát a "go digital!" szlogenhez (ergo első szárnypróbálgatásra alkalmas lehet a digitális képek tengerén).
A gépet lehetőleg napfény mellett használjuk, legalábbis ragaszkodjunk az erősen megvilágított felületekhez. Az eszköz vakuja erős, talán túlzottan is, így csak nagyobb terek bevilágítására jó; megfelelő megvilágítást tárgyakon nekünk nem sikerült produkálni (az eredmény általában egy fehér folt lett).
Hirdetés
Summa summárum, ha valaki 30.000 Ft-ot sem akar digitális fényképezőgépre költeni, mégis szeretne magának egyet, nem jár rosszul az Aosta VQ2220-vel -- de csak a saját kategóriájában. Értékelésünkben ezt csak részben tudtuk figyelembe venni (nem kell okvetlen megijedni tehát az alacsony minősítéstől, más, hasonló árú gép sem kapott volna több pontot feltehetően), de ezen szegmensben úgy is az ár az úr.
Ami tetszett:
-
kicsi
-
könnyű
-
olcsó
Ami nem tetszett:
-
képminőség
-
sebesség
-
vaku
-
nem valódi 3 megapixeles
-
gyenge optika (nincs zoomja, csak "digitális")
-
full automata üzem (kivéve WB)
Értékelés: 4/10 - elégséges
MLaca
A VQ2220 digitális fényképezőgépet az Origami System's bocsátotta rendelkezésünkre, amiért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani!