Hirdetés

AMD processzorok rendszerezve

AMD processzorok I.



A cikkben közölt árakat nagykereskedelmi partnereink listái alapján képeztük kiskereskedői haszon és 25% áfa hozzászámításával. A bemutatónkban szereplő termékek – többek között – a nagykereskedelmi partnereink weboldalain feltüntetett kiskereskedésekben vásárolhatóak meg. A számítástechnikai termékekre a legtöbb esetben 2 év garancia vonatkozik, az eltérő garanciaidőket külön közöljük.

Hirdetés

Közel az év végéhez úgy döntöttünk, kicsit összefoglaljuk a processzorpiacon kialakult helyzetet. Pontosabban rendszerezzük az AMD és az Intel lapkáinak kínálatát. Először a kisebb gyártóval indítunk, mely a Phenom II architektúrával végre valahára beérte a sokáig előnyben lévő Intel Core 2 Duót. A kezdetekkor volt még néhány olyan négymagos, vagyis X4-es Phenom II, melyek AM2+ foglalatot kaptak és csak DDR2 memóriát kezeltek. Mára viszont ezek a processzorok szinte teljesen eltűntek a boltok polcairól, átvették helyüket az AM3 foglalatos társaik. Ezeknek kétféle memóriavezérlőjük van; az AM2+-os lapokban DDR2 memóriával működnek, az AM3-as lapokban DDR3-mal. A tisztánlátás végett leírjuk, hogy a korábbi AM2+ foglalatos processzorok nem működnek AM3-ban.

Magjaik számát tekintve háromféle Phenom II létezik, a kétmagos, a hárommagos és a négymagos. Erre nevükben az X2, X3 vagy X4 kód utal. Fizikailag az összes Phenom II-nek négy magja van, a kevesebb magosakat úgy gyártják, hogy letiltanak néhány végrehajtó egységet. Ezek lehettek eredendően hibásak, de akár hibátlanok is. Egyes modelleknél – a Phenom II 800-aknál – a harmadszintű gyorsítótár egy részét tiltották le, két megabájtot a hatból. A gyártástechnológia optimalizálásával egyre nagyobb az esély a sikeres chipgyártásra, így egyre valószínűbb, hogy a két-három magos modellekben ép magokat állítottak le. Az L3 cache gyártása már feltehetőleg nagyon jól megy, ugyanis 800-as Phenom II X4-et alig kapni. Megfelelő alaplappal (SB750 déli hidassal) és megfelelő BIOS verzióval van esély a szunnyadó magok feltámasztására, de a siker nem garantált.

Alábbi táblázatunk az AM3 foglalatos Phenom II-ket foglalja össze, azokat, amik kaphatók a hazai piacon. Csak azokat az adatokat tüntettük fel, amikben az egyes modellek különböznek. A magok száma kiolvasható a névből (X2, X3, X4), az elsőszintű gyorsítótár minden esetben magonként 128 kB (64 kB utasítás és 64 kB adat cache), a chipkészlettel összekapcsoló HyperTransport link pedig 2 GHz-es órajelen üzemel. Az árak dobozos, három év garanciás modellekre vonatkoznak, és nem feltétlenül a legalacsonyabbak.

AMD Phenom II asztali processzorok AM3 foglalattal
Típus Órajel L2 cache L3 cache Fogy. kat. Ár
Phenom II X2 545 3,00 GHz 1 MB 6 MB 80 W 22 500 Ft
Phenom II X2 550 BE 3,10 GHz 1 MB 6 MB 80 W 26 000 Ft
Phenom II X3 705e 2,50 GHz 1,5 MB 6 MB 65 W 31 000 Ft
Phenom II X3 720 BE 2,80 GHz 1,5 MB 6 MB 95 W 28 500 Ft
Phenom II X4 905e 2,50 GHz 2 MB 6 MB 65 W 44 000 Ft
Phenom II X4 925 2,80 GHz 2 MB 6 MB 95 W 36 500 Ft
Phenom II X4 945 3,00 GHz 2 MB 6 MB 95/125 W 40 000 Ft
Phenom II X4 955 BE 3,20 GHz 2 MB 6 MB 125 W 42 000 Ft
Phenom II X4 965 BE 3,40 GHz 2 MB 6 MB 125/140 W 47 000 Ft

A legkisebb, kétmagos Phenom II-k ára több mint barátságos. Tesztünkben ezek a 30 000 forint alatti processzorok is szépen helytálltak drágább Intel konkurenseikkel szemben. Azok árviszonyait majd a jövő héten tárgyaljuk ki.

Az ár mellett érdekes a processzorok fogyasztása. Az AMD és az Intel ezen a téren másképp számol. Az Intel egy TDP értéket ad meg, melynek definíciója – talán nem véletlenül – homályos. Annyi biztos, hogy nem a speciális tesztprogramokkal végletekig leterhelt lapka értékét közlik. Úgy tudjuk, az AMD maximális terhelésen vizsgálja a fogyasztást. Emellett nem a konkrétan mért mennyiséget adja meg, hanem kategóriákat vezetett be, melyeket a csúcsérték jellemez. Például a 65 wattos kategóriába tartozik minden processzor, aminek a fogyasztása meghaladja a 45 wattot, de nem lépi át a 65-öt, vagyis ide sorolják a 46 wattos és a 65 wattos processzorokat is.

A három- és négymagos Phenom II-k között vannak alacsony fogyasztásúak, melyek számkódjához egy e-betűt tettek hozzá. Ezek a többivel egy gyártósoron készülnek, de speciálisan válogatott modellek. Képesek kisebb feszültséggel is működni, és órajelüket valamivel alacsonyabbra vették. Sajnos az áruk minden esetben határozottan magasabb az átlagos modellekénél.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt