Acer TravelMate 4501LCi

A külsőségek

A külsőségek

Az Acer notebookja egy teljesen puritán, egyetlen típusjelzést feltüntető matricával ellátott dobozban került hozzánk. A dobozból egy újabb, immár fogantyús és némileg több információt hordozó doboz került elő, amelyből végül sikerült kihámoznunk a gépet, illetve annak összes tartozékát.

A noteszgép már összecsukott állapotban is erősen azt a benyomást kelti, hogy itt bizony nem a megszokott, szamurájkarddal faragott formákkal van dolgunk. Az Acer formatervezői ezúttal igazán különlegeset alkottak: az átlagosnál valamivel szélesebb számítógép paneljét felnyitva azonnal szembetűnik a domináló lekerekített dizájn, beleértve a teljesen egyedi, hajlított billentyűzetet (ez egyébiránt a teljes TravelMate 2300-as, 4000-es, illetve 4500-as sorozatnál egységes). Az Acer mindemellett visszafogott eleganciát is sugall, hiszen a manapság divatos áttetsző billentyűzetet, és a kéken ragyogó LED-eket is hiába keressük. A kidolgozásra és az anyagminőségre egy rossz szavunk nem lehet, ahogy az ebben a kategóriában már elvárható, a műanyag sehol nem sorjás, nem recseg-ropog, a kijelző-fedél határozottan jár és stabil tartású.

A billentyűzetről érdemes külön szót ejtenünk, hiszen formailag mindenképpen egyedi megoldással van dolgunk, ezen felül a korábbi Acer modellek egyik leggyengébb, legtöbbet bírált pontja a szokatlan, nem szabványos kiosztású billentyűzet volt. A tesztelt gép teljes, magyar kiosztású klaviatúrával érkezett. A 89 gomb felülete szinte teljesen lapos, de ez a noteszgépeknél már megszokottnak tekinthető. Szerencsére ennél a modellnél nincs probléma a kiosztással, minden a helyén van, kivéve az í betűt, ami a jobb oldali Shift mellett kapott helyet, ez azonban hamar megszokható baki. Szintén erre a klaviatúrára jellemző újításként a kurzorgombok felett önálló gombokon néz egymással farkasszemet az és a $ szimbólum, aminek nyilván nagyon örülnek a bevezetőben említett nyakkendős urak, de mi el tudtunk volna képzelni a helyükre valami általánosabban használható funkcióbillentyűt. A klaviatúra felett egy blokkban kapott helyet a három zöld állapotjelző LED (Caps Lock, Num Lock, HDD aktivitás), az Acer Launch Manager, az eManager, az internetböngésző, illetve a levelezőprogram gyorsindítógombja, továbbá a bekapcsológomb, amely zölden világít bekapcsolt állapotban.

A billentyűzet alatt található érintőpad jól betölti funkcióját, a két gombbal, illetve a négyirányú kurzormozgatóval minden kívánt műveletet elvégezhetünk. A bal felső sarokban találjuk a mikrofont, mely a beépített hangszórókkal kiegészítve a megfelelő kommunikációs programok segítségével külső eszköz nélkül teszi lehetővé számunkra a hands-free beszélgetést.

Ami a csatlakozókat illeti, a 4500-as sorozat gépeit meglehetősen gazdag felszereltség jellemzi; az előlapra került USB 2.0 csatoló mellett a gép jobb oldalára is elhelyeztek két USB-portot, szintén itt kapott helyet a Firewire-csatlakozó, a PCMCIA-kártyahely, a Secure Digital, MultiMedia Card és Memory Stick kártyákat olvasó egység, a TV-kimenet, a telefonvonal- és a LAN-csatlakozó. A hátoldalon csak a D-Sub kimenetet, illetve az Acer saját, ún. port replicator kimenetét találjuk meg, amelyhez a cég Easy-Port modulja illeszthető. Ez leginkább azok számára lehet hasznos, akiknek okvetlenül szükségük van soros, illetve párhuzamos kapukra – a Travelmate 4500-as ugyanis alapkiépítésben nem rendelkezik ilyen portokkal.

Visszatérve az előlapra, itt találjuk meg az audio ki- és bemeneteket, a két hangszórót, a teleptöltöttséget és a hálózati üzemet visszajelző LED-eket, továbbá a vezeték nélküli kommunikációt jelző széles lámpákat, melyek egyben ki és bekapcsológombként is funkcionálnak (akkumulátoros üzem esetén hasznos lehet kikapcsolni a vezeték nélküli eszközöket, ha nincs rájuk szükségünk). Végül itt kapott helyet az infravörös adó-vevő egység is.

A gép bal oldalán találjuk az optikai egységet, mely a cég saját fejlesztésű Acer Media Bay illesztését használva csatlakozik a géphez. A technológia előnye, hogy a meghajtó egy mozdulattal eltávolítható a gépből, és a helyére az aktuális felhasználói igényekhez igazodva második merevlemezt, akkumulátort vagy súlycsökkentő modult építhetünk be rendkívül egyszerű módon. Az optikai meghajtó ennél a modellnél egy QSI gyártmányú kombó egység, mely maximum 8-szoros sebességgel képes DVD-t olvasni, a CD-ket egyaránt 24-szeres sebességgel írja és olvassa, illetve 10-szeres újraírást támogat. Némi felár ellenében DVD-íróval szerelt modellhez is hozzájuthatunk.

A TravelMate 4501LCi kijelzője XGA felbontású, jó rálátási szöggel rendelkező, tűéles képet produkáló megjelenítő. A panel fényereje kitűnő, és még akkumulátoros üzem esetén is megfelelő, amikor az energiatakarékosság jegyében automatikusan csökken a fényerő. A számítógép 15,4 hüvelykes, WXGA (1280x800) felbontású kijelzővel is rendelhető.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

  • Körutazás Sonomában

    Öt gyártó noteszgépének segítségével utánajárunk, hogy mit nyújt a felhasználónak az Intel új Centrino platformja.

  • Ízelítő az Asus noteszgépeiből

    Az alapvető alkatrészeken kívül ma a játékosokat és a hordozható gépek kedvelőit érdeklő témákat is érintünk.

  • Bemutatkozik a Turion 64

    Az MSI közreműködésével megvizsgáltuk, megdöntheti-e a Turion 64 az Intel évek óta tartó egyeduralmát a könnyű notebookok piacán.

  • Mobilitás Acer módra

    Az Acer öt különböző kategóriába tartozó noteszgépét vizsgáltuk.

Előzmények

Hirdetés