IPEAK és FC-test
Következzen az Intel meghajtótesztelésre kifejlesztett PEAK szoftvere. A programcsomagban található Win32 Disk Tracing Kit egy memóriarezidens program, mellyel minden IO-műveletet rögzíthetünk (mint egy scriptet), így azt később a RankDisk programmal visszajátszhatjuk, ezáltal minden futtatáskor szektorról-szektorra ugyanazt a műveletsort hajtatjuk végre a háttértárolóval. Ha 1000-rel elosztjuk a RankDisk végeredményét, eredményül kapjuk a merevlemez alrendszer másodpercenkénti I/O műveleteinek számát az adott script alatt. A scripteket mi magunk készítettük. Gyakorlatilag ez az a teszt, amely a leghitelesebb eredményeket adja a merevlemezek sebességét illetően, hiszen valódi, mindennapi alkalmazásokat, játékokat indítottunk el, futtatunk, teszteltünk.
Az első script egy számítógép átlagos, mindennapi használatát szimulálja. Megtalálható benne egy kis Office 2003-as Word szövegszerkesztés, Excel táblázatkezelés, Paint, Internet Explorer-es böngészés több ablakban, Outlook Express-es levélfogadás/olvasás/írás, Windows Commander alatt másolgatás ide-oda egy merevlemezen belül, Adobe Readerrel fájl megnyitása és olvasása, ACDSee-vel képek nézegetése, filmnézés Windows MediaPlayer 9-cel és QuickTime Player-rel, regisztrációs adatbázis Norton SystemWorksszel való kijavítása, víruskeresés Norton Antivirussal, könyvtártörlések, tömörítés WinRAR-ral, 3ds max renderelés, Windows Media Encoder 9 fájlkonvertálás, és mindezek több esetben szimultán végrehajtva, ezzel is rákényszerítve a merevlemezt az NCQ minél jobb kihasználására. A tesztet a Raptor nyeri, de előnye minimális a DiamondMax 11-gyel szemben. A grafikonon feltüntettük a 400 GB-os Caviar RE2 eredményét is, ugyanis az 500 GB-ossal valamilyen oknál fogva nagyon alacsony értékeket mértünk, nem sikerült rájönnünk az anomália okaira.
Második tesztünkben játékokat futtattunk, mentett állásokat töltöttünk vissza, játszottunk. A sorban a játékipar jeles képviselőit találjuk meg, úgymint Far Cry, Doom 3, UT2004, Half Life 2, MOHPA és Riddick. Ezúttal is a Raptor nyer, a 7K500 ereje a második helyre elég. A Caviar és a DiamondMax 11 nagyjából ugyanolyan gyors, a Barracuda pedig ismét lemaradozik.
Harmadik IPEAK tesztünkben egy számítógép bootolását vettük fel (a program erre is lehetőséget biztosít), a Windows XP operációs rendszer betöltésének első pillanatától kezdve egészen addig, amíg az összes automatikusan futtatandó program el nem indul. Esetünkben egy elég komolyan „leharcolt” (több mint 1 éves) rendszerről van szó, és a háttérben a következő programok indulnak el a Windows startja után: Logitech Mouseware, Active SMART, QuickTime player traybe, HP Digital Imaging Monitor, Norton Internet Security Professional 2003, Norton Antivirus 2003, CounterSpy kémprogram-irtó; tekintélyes lista. A teszt végeredményben arra ad választ, hogy melyik merevlemezzel töltődne be gyorsabban ez a rendszer. A Raptor első helyét nem lehet elvenni, és a 7K500 is megküzdött az ezüstért, a DiamondMax 11 és a Caviar RE2 váltogatják egymást, míg a Barracudának nem sikerül feltörnie.
Hirdetés
Következzen a már jól bevált FC-Test, azaz fájlmásolás-teszt. A programmal előre meghatározott méretű és számú fájlt hozhatunk létre a merevlemezen (írásteszt) különböző példák alapján. Ezek a példák a mindennapi használatra jellemző fájltípusok/fájlméretek, például ISO fájlok (600–700 MB-osak, tehát CD-méretűek), MP3 zenék (2–10 MB-osak), a Windows állományai (1 kB-tól 1 MB-ig), és így tovább. Természetesen, ha ezeket a fájlokat mind mi generáljuk, úgy mindig ugyanannyi és ugyanolyan méretű állományt kapunk, garantálva ezáltal a változatlan környezetet. Az így létrehozott fájlokat később szintén a programmal egy-egy kattintással átmásolhatjuk, átmozgathatjuk, letörölhetjük, tehát azokat a műveleteket végezhetjük el, amelyeket mindenki szokott a számítógépen. A program ezután kiírja, hogy a merevlemez az adott művelettel mennyi időt töltött, megadva a műveletvégzés sebességét (MB/s-ban).
Mi tehát az FC-Test három példáját használtuk fel, amelyek a következők voltak.
- MP3: 270 darab 2–10 MB-os fájl, összesen kb. 1 GB méretben
- ISO: 3 darab 400–700 MB-os fájl, összesen kb. 1,6 GB méretben
- WIN: 9006 (!) darab 1 kB – 1MB-os fájl összesen kb. 1 GB méretben
Ezeket a programmal először létrehoztuk, tehát ráírtuk a merevlemezre (create), majd az adott könyvtárból beolvastuk (read), és végül átmásoltuk az adott merevlemezen egy másik könyvtárba (copy). Csak a másolást futtatuk (háromszor), majd a legjobb időeredményt (másodperc) jegyeztük fel, tehát az FC-Testek esetében a kisebb érték a jobb.
Az MP3-másolás a PCMark 2005-ös fájlírási teszt eredményeihez hasonlóan alakul, a Raptor az első, a 7200-esek közül viszont a Caviar elszakad a mezőnytől, majd a 7K500 következik, és a Barracuda, illetve a DiamondMax 11 egyforma sebességet produkál.
Nagy fájlokat másolós tesztünkben ismét a Raptor győz, a DiamondMax 11 még egész jól szerepel, a maradék három merevlemez pedig körülbelül ugyanolyan gyorsnak bizonyul.
A sok kis fájlt másoló tesztben is a Raptor a nyerő, de a Hitachival szembeni előnye már nem túl jelentős, őt követi a Caviar, majd a Seagate és a Maxtor áll a sor végén nagyon rossz eredménnyel. Már korábbi tesztjeinkben is megfigyeltük, hogy a Maxtorok (DiamondMax 9 és 10) nagyon nem szeretik a kis fájlokat, szinte mindig az utolsó helyen végeznek.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!