Teljesen megújult a YouTube

Ahogy az már korábban kiszivárgott, a Google egy új koncepció jegyében kulcselemeiben alakította át a 2006-ban 1,62 milliárd dollárért megszerzett videómegosztó szolgáltatást, a YouTube-ot, és az ünnepélyes bejelentéssel egy időben, tegnap életbe is léptek a változtatások: „A YouTube történetének legnagyobb átalakítása és legnagyobb frissítése a mai” – kommentálta a bejelentést Noam Lovinsky, a fogyasztói termékekkel foglalkozó csapat vezetője. Az új elképzelés lényegét Shishir Mehrotra, a termékfejlesztési alelnök foglalta össze: „Megpróbáljuk ötvözni mindazt, ami a televíziózásban és az online tartalomkínálatban a legjobb”. Mehotra ugyanakkor elismerte, hogy kockázatos a vállalkozás, mivel nem lesz könnyű egyensúlyozni a hagyományos felhasználási mód, illetve az általuk szorgalmazott, „tévésebb” használat között.

A televízióhoz közeledés lényegében azt jelenti, hogy az irdatlan mennyiségű videóanyag közötti tájékozódást úgy kívánják megkönnyíteni, hogy a már eddig is meglévő csatornák felé orientálják a felhasználókat. Körülbelül olyan felhasználásra számítanak, mint a tematikus televízióknál, csak itt a felhasználók maguk válogatják össze azokat a csatornákat, melyeket követni és nézni akarnak.

E koncepció jegyében alakították át az oldal megjelenését, főként a most már szürkés árnyalatúra beállított kezdőlapét: a korábbi vízszintes elrendezés helyett most már három függőleges oszlopba tagolódik a tartalom: balra a jelentősen kibővült közösségi funkciók elérése szerepel, középen a választott csatornák, jobbra pedig az ajánlatok. Emellett bővítették a navigációs lehetőségeket is.

A „csatornásodás”, az egyedi videók felől a videógyűjtemények felé való elmozdulás természetesen üzletileg is beválhat, hiszen ezt a modellt a professzionális tartalom-előállítók is jobban fogják kedvelni. Márpedig ez nagyon fontos lehet a Google számára, ugyanis határozott céljuk a YouTube nyereségessé tétele. A videómegosztó üzleti eredményeiről szokás szerint a mostani bejelentéskor is hallgattak, mindössze annyit mondtak el, hogy 2009 óta minden évben megduplázták a bevételt.

youtube

A nyílt választ kerülve viszont megosztottak statisztikákat az újságírókkal: a YouTube-nak ma napi 800 millió látogatója van, ezek fele már mobil készülékekről érkezik (az idei év elején még csak 200 millióan youtube-oztak mobil eszközről), illetve jelenleg percenként 48 órányi új tartalom kerül fel az adatbázisba. Annyit azért elárultak az üzleti változásokról, hogy megváltoztatják az hirdetési modellt: míg eddig megjelenésenként fizettek a reklámozók, a jövőben csak akkor kell fizetniük, ha a felhasználó rákattint a hirdetésre. Ezzel párhuzamosan viszont a felhasználók számára több és könnyebben használható módszereket fognak kínálni a hirdetések kikapcsolására.

A Google más módon is igyekszik magához vonzani a felhasználókat: mint elmondták, ma egy átlagos néző napi húsz percet tölt az oldalon, míg naponta öt órát a televízió előtt. Ezen az arányon akarnak változtatni, és ennek egyik lehetséges módja a saját tartalom előállítása. Ennek érdekében nemrég körülbelül száz hírességgel, művésszel, médiacéggel stb. állapodtak meg, és százmillió dollárt szánnak az eredeti YouTube-tartalmak készítésére.

Amint az IT café a héten megírta: a közeljövőben a youtube.hu címen elindul a videómegosztó magyar internetezők számára több legális hazai tartalmat kínáló változata. Ezen várhatóan egyes magyar tévécsatornák saját készítésű műsorai is elérhetők lesznek majd.

Azóta történt

Iskolatévét indít a YouTube

A tanórákon felhasználható, egyelőre angol nyelvű anyagok dedikált helyen érhetők el, és nem keverednek másféle tartalmakkal.

200 milliárd videót nézünk a neten havonta

Az online megtekintett felvételek közel felét a YouTube szolgálja ki, a többit rengeteg kicsi.

Magyar döntősök a YouTube űrkutatási versenyén

A magyar fiataloknak is megvan az esélyük, hogy az általuk kitalált kísérletet ténylegesen végrehajtják a Nemzetközi Űrállomáson.

Előzmények

Magyarországra jön a YouTube

A youtube.hu domén alatt lesz elérhető a videomegosztó magyar felhasználókra szabott tartalmakkal jelentkező kiadása, melynek reklámbevételeiből a közös jogkezelő is részesedik.

Így néz ki a Google holnap induló zeneboltja

A vállalat holnap jelenti be a Google Music indulását, de egy blogban már megjelentek képernyőképek a szolgáltatásról.

Gyökeresen átalakul a YouTube

Az új felület a Google+-ba történő mélyebb beágyazottságot jelzi.

Jövőre jön a YouTube fizetős csatornája

A Google beszáll az streamvideó piacára, de kemény versennyel kell számolnia.