Hirdetés

A Windows 7 tényleg új szemléletet hoz: tűnjön el az egér (és a billentyűzet?)

Hirdetés

Az elmúlt egy-két évben Bill Gates, a Microsoft (részben) leköszönő elnöke szinte minden fórumon kitért arra, hogy a közeljövő számítástechnikai fejlesztéseiben a legnagyobb változás a felhasználói interfészek területén fog bekövetkezni; vagyis hogy az egér és a billentyűzet átadja a helyét egy (több) olyanfajta technológiának, amely könnyebbé teszi a számítógépekkel történő kommunikációt, szinte a test meghosszabbításának tekinti a gépet, s Gates szerint cége, a Microsoft hatalmas energiákat öl e felhasználóbarát módszerek kifejlesztésébe.

Egy tegnapi bemutató s az erről szóló hivatalos blog is megerősíteni látszik az alapító vízióját. A Microsoft kiemelkedő fejlesztése, a Surface nevű eszköz – melyről mi is beszámoltunk már korábban – részben szakít a hagyományos adatkezelési és -beviteli technológiákkal, s az érintőképernyő lehetőségeit igyekszik maximálisan kihasználni. A friss, tegnapi bemutató szerint a következő operációs rendszer, a jelenleg Windows 7 nevű program fejlesztése során kiemelt cél az, hogy olyan szoftvert hozzanak létre, amely az eddigieknél nagyságrendekkel magasabb szinten támogatja (külső fejlesztők bevonásával) a programvezérlés e közvetlen módjait is. (Gyakran előkerül a már bizonyos szinten működő hangvezérlés is, ám jelen esetben erről nem esett szó.)

Hogy ez mennyire komoly szándék, azt bizonyítja Bill Gates és Steve Ballmer tegnap éjszakai szereplése, a The Wall Street Journal által szervezett konferencián tartott bemutatójuk, ahol mindketten megerősítették, hogy a Windows 7 a tervek szerint 2009 végén lesz kész, s kiemelték az új operációs rendszer azon jellemzőjét, hogy – egyébként az Apple megoldásaihoz kísértetiesen hasonlóan – az érintőképernyős kezelési módokat messzemenően támogatják.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények