Beszélgetni lehet a taxi hívására is képes okosfejhallgatóval

A Vinci Pro megoldja a különféle fiziológiai adatok mérését, érintéssel és hanggal vezérelhető, és használatához nincs szükség mobiltelefonra.

Hirdetés

Egyre bővül az okos, vagy okosnak nevezett eszközök kínálata, és az okosóra, okoscipő vagy okos virágcserép mellé már befutott az okosfejhallgató is. A Vinci Pro nevű eszköz szép karriert futott be a közösségi finanszírozású kampány során, így minden bizonnyal hamarosan megkezdik az első példányok leszállítását, illetve idővel a boltokban is meg lehet majd vásárolni a terméket.

Vinci Pro
Vinci Pro [+]

A 150 dollárba (~43 000 forint) kerülő készülék különlegessége, hogy a fejlesztők állítása szerint rendelkezik egyfajta saját mesterséges intelligenciával. Ennek köszönhetően a felhasználó "beszélgethet vele", és a hangalapú vezérlés révén elérhet számos funkciót, így például a naptárat vagy a médialejátszót, sőt még taxit is rendelhet magának. Mindezt ráadásul úgy, hogy ehhez nincs szükség semmilyen külső eszközre, azaz például egy okostelefonra. A vezérlés történhet érintéssel is, ami azt jelenti, hogy a zeneszámok léptetéséhez, a hangerő módosításához, illetve a beépített mikrofon aktivizálásához (telefonhívások fogadásához, kezdeményezéséhez) elég csak a jobb oldali hangszóróház külsejét simogatni, tapogatni.

Vinci Pro
Vinci Pro [+]

A modell rendelkezik olyan beépített szenzorokkal, amelyek a fiziológiai adatokat vizsgálják és párosítják azzal, hogy éppen milyen stílusú zenét hallgatunk rajta. Egy bizonyos idő után pedig képes "megtanulni" a felhasználó ízlését, és az aktuális állapotát, hangulatát figyelembe véve zeneszámokat ajánlhat fel, vagy akár konkrét lejátszási lista összeállítására is képes. Az aktív zajszűrő technológiával ellátott modell 40 mm-es hangsugárzókkal rendelkezik. A hivatalos technikai specifikációk szerint a frekvenciaátvitel 20 Hz és 20 kHz közé esik, az impedancia 32 ohm, akkumulátora 15 órányi folyamatos működésre elegendő energia eltárolására képes, adattárolásra szolgáló memóriájának tárolókapacitása pedig 32 GB.

Előzmények

Hirdetés