Hirdetés

Vélemény: az Intel gyorsabb GPU-val bizonygatja, hogy gyorsabb CPU-t kínál

Finoman szólva is félrevezeti a cég marketingje a viszonteladókat, a Cinebench pedig továbbra is a legnagyobb közellenségnek számít.

Nem telt el egy hónap azóta, hogy Bob Swan, az Intel elnök-vezérigazgatója a tesztek ellen beszélt, máris érkezett egy érdekes prezentáció, amelyet a vállalat a partnereiknek szánt. Nem is szabadott volna kiszivárognia, de az AdoredTV nevű YouTube csatorna megszerezte a diákat, és készített is róla egy videót, ami alább látható.

A virtuális prezentáció legérdekesebb része két notebook összehasonlítása, nevezetesen az ASUS ROG Zephyrus G14, illetve az MSI GL65 csatájáról van szó. Előbbiben AMD Ryzen 9 4900HS processzor 35 wattos fogyasztási kerettel, míg utóbbiban egy 45 wattos TDP-jű Core i7-10750H található. Ezek gépek már a kiterjedésükben is különböznek, hiszen az MSI notebookja 27,5 mm vastag, szemben az ASUS rendszerének 22,2 mm-ével, és ez a különbség jobb hűtőrendszert is jelent.


(forrás: AdoredTV) [+]

Az Intel ezekkel a konfigurációkkal próbálta bizonygatni, hogy a saját platformja gyorsabb a játékokban, méghozzá 18-23%-kal, csak éppen azt felejtették el részletesen közölni, hogy a két rendszerben eltérő grafikus vezérlő dolgozik. Bár technikailag mindkettőben egy GeForce RTX 2060 található, de az ASUS gépe ennek a Max-Q-s variánsával működik, míg az MSI-é a Max-P-vel. Ez azt jelenti, hogy MSI konfigurációjánál a GPU 90 wattos fogyasztási keretből gazdálkodik, szemben az ASUS-ban található opció 65 wattjával, és ez a GPU Boost órajelekre is hatással van, hiszen 1560 MHz áll szemben az 1185 MHz-cel. A tempókülönbséget tehát nem a processzor okozza, hanem az, hogy az MSI rendszere platformszinten 45 wattal több energiával gazdálkodhat, és ez sokkal nagyobb órajelek beállítását teszi lehetővé a GPU számára.

Hirdetés

A probléma az, hogy itt szándékos félrevezetésről is lehet szó, ugyanis léteznek olyan notebookok, amelyek 45 wattos fogyasztási kerettel dolgozó, Ryzen 4000H sorozatú SoC mellé társítanak Max-P variánsú GeForce RTX 2060-at, tehát az Intelnek bőven lett volna esélye ugyanolyan GPU-val, és ugyanolyan platformszintű fogyasztás mellett összemérni a teljesítményt, de inkább nem tették meg, és nehéz megmagyarázni, hogy miért.

Csak a Cinebench tesztet ne!

A fenti videóban látható teljes prezentációban még számos hardveres összehasonlítás van, viszont ezek nem erősen manipulált eredményekre épülnek, maximum az Intelnek maga felé hajlik a keze a tesztkörnyezettel. Ugyanakkor ezt nem érdemes felróni a cégnek, mert kisebb-nagyobb mértékben mindenki ezt csinálja. Persze még az AMD SoC APU IGP-jével kapcsolatos teszt is kiverte a biztosítékot, elvégre az Intel nem a saját IGP-jét dobta be ellene, hanem egy GeForce GTX 1050-et társított egy IGP nélküli Core i3-hoz, majd az árakkal magyarázták, hogy így jobban megéri gépet építeni. Ez ugyanakkor inkább a szabad tesztelés része. Azt persze a Intel marketingcsapata elemezhette volna, hogy ez nagyon nem mutat jól, és a világ inkább kiröhögi majd a szóban forgó próbálkozásukat, de a dokumentumot eredetileg a partnereiknek szánták, külön ki is van emelve, hogy nem publikus anyagról van szó.

Ami viszont kezd kínos lenni az a Cinebench elleni magánhadjárat. Tulajdonképpen a cég folyamatosan azt igyekszik sulykolni, hogy ezt nem használják az emberek, így az eredményei irrelevánsak. Helyette inkább a Google Chrome, a Microsoft Word, a Steam, a WinRAR, a Microsoft PowerPoint, a Microsoft Excel, a VLC, a Microsoft Outlook, a Microsoft Skype, illetve az egyéb népszerű alkalmazások azok, amelyeket a PC-ken a legtöbbet futtatnak a felhasználók. Az Intel ezt a saját adataival támasztja alá, és valószínűleg így is van, csak a felsorolt programok egy része nem éppen arról híres, hogy olyan erősen túráztatnák a mai többmagos processzorokat, tehát igen nehéz megállapítani bennük azt, hogy a piacon található termékek közül melyik a gyorsabb. Ráadásul a Cinebench igazából egy valós alkalmazásra épít, méghozzá a Cinema 4D-re, amit a Maxon fejleszt, és a külön kiadott tesztprogram csak a felhasználók életét hivatott megkönnyíteni, de a kapott eredmények egyértelműen átültethetők a Cinema 4D-ben várható teljesítményre.


(forrás: AdoredTV) [+]

A Cinema 4D-re épülő Cinebench leginkább azért kedvelt, amiért az Intel is nagyon imádta régen: képes megmutatni egy processzor valós teljesítményét, mivel használja a legmodernebb utasításkészleteket, és kvázi lineárisan skálázódik nagyon sok magra. Ez korábban olyannyira imponált a Santa Clara-i óriáscégnek, hogy egy külön white papert is kiadtak a Core i9-7980XE Extreme Edition CPU előnyeit vizsgálva, amelyben a Cinema 4D képességeit méltatták a teljesítmény pontos belövése szempontjából. És mindez nem volt olyan rég, mindössze két éve megjelent dokumentumról van szó, de azóta az Intel világnézete 180 fokot fordult, ma már a Cinema 4D/Cinebench az egyik legnagyobb ellenség, ami azért fura, mert a program még ma is pontosan ugyanazt csinálja, amit 2018-ban.

Persze egy cég marketingcsapatának a dolga nyilván az, hogy keresse azokat az alkalmazásokat, ahol a termékeik gyorsabbak a konkurens megoldásoknál. Ez az Intel számára láthatóan egyre nehezebb, de nem lehetetlen, csak nagyon mélyre kell ásni a programokért. Ez elfogadható tényező, hiszen kreált körülmények között ugyan, de valós összehasonlítást csinálnak. A GPU előnyét azonban nem szokás a CPU számlájára írni, egyrészt félrevezető, másrészt túl átlátszó is. Mindemellett az sem szerencsés, ha túlságosan egy tesztprogram ellen beszélnek. A Maxon számára ez biztosan nem esik jól, elvégre az Intel az egyik legfőbb hardverpartnerük, sokkal profibb hozzáállást várnának tőlük. Ráadásul a szóban forgó szoftver fejlesztésénél sem csinálnak semmit sem rosszul, az egyetlen "bűnük", hogy rendkívül jól skálázódó, modern utasításkészleteket kihasználó, egyszerűen használható tesztprogramot kínálnak a világnak.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Előzmények

Hirdetés